FIGYELEM!

Az iskola ezen honlapja 2019. szeptember 1-je után már nem frissül.
 
Az új honlap a http://web.lovassy.hu érhető el!

A 2010/2011-es tanév ballagási ünnepségén nevelõtestületi díjazásban részesült diákok:

1., Jubileumi emlékplakettet kapott:

Az iskolánk legmagasabb, tanulóknak adható kitüntetése a Lovassy László Gimnázium Jubileumi emlékplakettje. Ezt azok a végzõs tanulók kaphatják, akik tanulmányi téren, egyéni kulturális vagy sport teljesítményben gimnáziumi tanulmányaik során országos szintû eredményt értek el, és a tanulóközösség elé minden tekintetben példaként állíthatók.

Az elismerésben részesített diákok, az iskola emlékplakettje mellett átvehetik a Herendi Porcelánmanufaktúra által felajánlott és elkészített Lovassy mellszobrot is. A Jubileumi emlékplakettel jutalmazott tanulók közül a legkiemelkedõbb teljesítményt nyújtó diák megkapja a manufaktúra által felajánlott emléktárgyat is.

SZABÓ BENCE 13.A osztályos tanuló

Bence az elmúlt öt évben számtalanszor bizonyította, hogy sokoldalú, a kitûnõ tanulmányi eredmény mellett több területen kiemelkedõen eredményes fiatal. Aktív tagja volt a lovassys vegyeskarnak. A Mi Európánk uniós csapatversenyen a csapatuk - osztálytársaival Orbán Andrással és a már díjazott Pázmány Józseffel - az elmúlt évben a második, idén az elsõ helyen végzett. Az Implom József középiskolai helyesírási versenyen a 6. helyen, a Savaria Országos Történelem Tanulmányi Verseny a 3. helyen az Angol Országismereti Versenyen csapatban az 1. helyen végzett. Legkiemelkedõbb eredménye, hogy 12. osztályosként az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelem tantárgyból az 1. helyezést szerezte meg. Az idei évben Brusznyai-díjat kapott.

A nevelõtestület döntése alapján Bence vehette át a legkiemelkedõbb teljesítményt nyújtó végzõs tanulónak a porcelánmanufaktúra által felajánlott emléktárgyat (is).

MOLNÁR KRISZTINA 13.A osztályos tanuló

aki öt éven át kitûnõ volt. Legkiemelkedõbb sikereit biológiából érte el, de minden tantárgyból maximális teljesítményre törekedett. A Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai Tanulmányi Versenyen 14. és 20. helyet szerzett, a Hlavay József Országos Környezettudományi Diákkonferencián 4. helyezést ért el. A biológia tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) 12. osztályos korában 19., míg 13. osztályosként a 6. helyezést érte el.

PÁZMÁNY JÓZSEF 13.A osztályos tanuló

akit elsõsorban a természettudományok érdekelnek, de sokoldalúságát bizonyítja, hogy 10. és 11. évfolyamon az Angol Országismereti Versenyben elsõ helyezett csapat tagja volt, 11. évfolyamosként a Savaria Országos Történelmi Tanulmányi Verseny országos döntõjén szerepelt eredményesen, a Kenguru Matematikai Versenyen 2. helyezett volt. A legkiemelkedõbb eredményeket földrajz tantárgyból érte el: az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 10. helyen, a Less Nándor Országos Földrajzversenyen 11. helyen, a Lóczy Lajos Országos Középiskolai Földrajzi Tanulmányi Verseny a 2. helyen végzett.

FÜLÖP DÁNIEL 13.B osztályos tanuló

aki az elmúlt években két tantárgyból is legjobbak közé került az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken. A német nyelv OKTV-n 12. évfolyamon a 10. helyen, míg 13. évfolyamon a 15. helyen végzett. Az informatika OKTV-n az idei tanévben a 10. helyet szerezte meg.

LOHN VERONIKA 13.B osztályos tanuló

aki kiváló tanulmányi munka mellett, tagja volt az amatõr diákolimpiákon kiemelkedõen szereplõ leány röplabdacsapatnak, együtt szórakoztatta Szolga Brigittával a közönséget hastáncával az iskolai rendezvényeken és szerzett ezüst minõsítést a Helikonon. Német nyelvbõl több versenyen is kiemelkedõen szerepelt. A német nyelvi mûfordító csapatversenyen 2. helyezést elért csapat tagja volt, 12. osztályosként pedig a német nemzetiségi Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 4. helyezést ért el.

DAMJANOVICS BENCE 13.E osztályos tanuló

Bence a 2008-ban a diákigazgató választáson nyertes SAV-párt frontembereként és azóta is több iskolai szintû program szervezõjeként/lebonyolítójaként meghatározó szerepet töltött be az iskolaközösség közéletének és közérzetének alakításában. 12. évfolyamosként az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelem tantárgyból a 4. helyet szerezte meg.

2., Nevelõtestületi jegyzõkönyvi dicséretet kapott:

Iskolánkban nevelõtestületi jegyzõkönyvi dicséretben részesíthetõ az a tanuló, aki kötelességét példamutatóan teljesítette, és valamely területen, országos szinten is öregbítette iskolánk hírnevét.

SZOLGA BRIGITTA 13.B osztályos tanuló

Brigitta a német nemzetiségi OKTV-n mind 12. mind 13. osztályosként kiemelkedõ eredményt ért. A tavalyi évben a 17., míg idén az 5. helyet szerezte meg. A keszthelyi helikoni ünnepi játékokon osztálytársával Lohn Veronikával együtt - az iskolai alma materen is sokak örömére - bemutatott hastáncukat ezüstminõsítéssel díjazta a zsûri.

3., Nevelõtestületi elismerés mûvészeti tevékenységért kapott:

Nevelõtestületi elismerés mûvészeti tevékenységért díjban részesülhet az a diákunk, aki gimnáziumi tanulmányai során folyamatosan kiemelkedõ tevékenységet végzett valamely mûvészeti területen, vagy egyéni, közösségi, országos szintû eredményt ért el.

NAGY BENDEGÚZ 13.A osztályos tanuló

aki a Helikonon cselló játékával ezüst, majd arany minõsítést szerzett, a karácsonyi koncertek, alma materek, iskolai és városi rendezvények állandó résztvevõje volt.

LIPTÁK MARCELL 13.A osztályos tanuló

a Helikonokon többszörös arany minõsítésû énekkar szólamvezetõje, aki emellett az iskolai rendezvényeken szólistaként is többször mutatta meg tehetségét, és nem mellesleg dobogtatta meg több évfolyam leányainak szívét.

SZABÓ DOROTTYA 13.B osztályos tanuló

Dorka az énekkari munkája, vers és prózamondása mellett a népdaléneklésben ért el kiemelkedõ eredményeket. A helikoni díjak mellett 2008-ban Kecskeméten az országos népzenei versenyen Arany Kántus népdalénekes címet kapott, az iskolai és városi rendezvények állandó résztvevõje volt.

HRICZU ÁDÁM a 13.E osztályból

öt éves kiemelkedõ közösségi és egyéni mûvészeti munkájáért. Ádám gitárjátékát hallhattuk az iskolai, városi rendezvényeken, koncerteken. A Helikonon ezüst, az Országos Gitárversenyen arany minõsítést kapott. Az iskolai "csengõ-hang" pályázat gyõzteseként pedig ezután is itt lesz velünk.

4., Nevelõtestületi elismerés sport tevékenységért kapott:

Nevelõtestületi elismerés sport tevékenységért díjban részesülhet az a diákunk, aki gimnáziumi tanulmányai során folyamatosan kiemelkedõ sporttevékenységet végzett, vagy a sport területén országos szinten dobogós helyezést ért el.

GECZÕ DÓRA 13.A osztályos tanuló

aki öt éve a röplabda csapat meghatározó embere, irányító szerepkörben, 10. évfolyamtól csapatkapitánya. Öt éven át részt vett az Amatõr Diákolimpia Országos Döntõjén. Vezetésével a csapat 12. osztályban 9. helyezést ért el. A sporttevékenysége mellett 5 éven át kitûnõ tanuló volt.

NAGY BALÁZS,
NAGY MÁTÉ

a 13.A-ból,
BAKOS ÁDÁM
a 13.B-bõl,
MAGYAR TAMÁS és
RIBA BALÁZS
13.F osztályos tanuló

Az idei évben az iskolánk fiú kézilabda csapata az utóbbi évek legnagyobb csapatsport sikerét érte el. Az Amatõr Kézilabda Országos Diákolimpia Döntõjén a dobogó második fokára állhattak. A végsõ sikerben kiemelkedõ szerepet játszó végzõs diákokat a nevelõtestület sportdíjban részesítette.


Vissza a kezdőlapra * Ugrás a lap tetejére

© 2019. Lovassy László Gimnázium, Veszprém