Névadónk

1815. május 8-án született Nagyszalontán. Kisebb birtokkal rendelkező középnemesi, református családból származott. Apja, Lovassy István Bihar vármegye táblabírója, anyja Illéssy Örzse, Nagykun kerületi királyi főkapitány leánya volt.

Lovassy László Lovassy László
1815-1892

Tanulmányait Debrecenben, Késmárkon és Nagyváradon végezte. Apja hatására a jogi pályát választotta. Jogi tanulmányainak befejezése után az ügyvédi oklevél megszerzése érdekében az ifjú Lovassy Pozsonyba ment országgyűlési gyakornoknak. Ez időben szokás volt, hogy a megyék követeit jogot végzett titkárok, joggyakornokok kísérték el az országgyűlésre, hogy a jogtudományban és politikában jártasságot, gyakorlatot szerezzenek. Legalább egy évet kellett az országgyűlésen eltölteniük ahhoz, hogy ügyvédi oklevelet kapjanak. Lovassy László nagybátyja, Illéssy János mellett mint joggyakornok vett részt az 1832-36-os országgyűlésen.

Az 1832-36-os országgyűlési ifjúság sokban különbözött a korábbi nemzedéktől. Az 1830. évi párizsi júliusi forradalom és a kisugárzásaként létrejött európai változások hatással voltak a magyarországi közhangulatra. Az 1830. évi országgyűlés óta a reformeszmék mélyebb gyökeret eresztettek hazánkban is. A parasztságnak szélesedő és mélyülő, majd 1831-ben felkelésbe torkolló ellenállása jelentős fordulatot hozott a saját helyzetét is egyre nehezebbnek érző és ezért az abszolút rendszerrel szembekerülő köznemesség politikájában. Az országgyűlési ifjúság egy részének a magatartása megváltozott, a mulatozást a tanulás, az olvasás, a politizálás és a szenvedélyes viták váltották fel. Az alsótábla ülésein a reformok iránt egyre fogékonyabb ifjak és a konzervatív követek között gyakran kiélezetté vált a helyzet. Báró Wesselényi Miklós ugyan megvédte a fiatalokat, de javasolta nekik, hogy alakítsanak egyletet, ahol az õket foglalkoztató kérdéseket megvitathatják.

1834-ben a francia "Société des droits de 1'homme" mintájára "Társalkodási Egyesület"-et alapítottak Pozsonyban, melynek "szellemi vezére" Lovassy László volt. A Társalkodási Egyesület céljaként "az emberi jogok terjesztését" tűzték ki. Programja elveket fogalmazott meg, a közvetlen kormányellenességtől tartózkodott. Az egyesület szelleme demokratikus és köztársasági volt, bár a republikánus szót nem használta. Ülései nyilvánosak voltak, ezeken politikai értekezéseket, beszédeket olvastak fel, demokratikus reformokról, a jobbágykérdés megoldásáról, az 1789. évi francia forradalom tanulságairól vitatkoztak. Segítséget nyújtottak a lengyel menekülteknek. Az egyik lengyel emigráns emlékkönyvi bejegyzésében Lovassy a neve mellé a republikanus szót írta. Nagy hatással volt az ifjakra Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc.


Lovassy Lászlóról készült fénykép

Lovassy és társai kézzel másolták az Országgyűlési Tudósításokat, amelyeket megküldtek a megyéknek, hatásukra pezsgő politikai élet bontakozott ki. A tudósításokat felhasználva a megyegyűlések koordinálhatták tevékenységüket. Lovassy László levelekben is tájékoztatta megyéjét, visszament Bihar megyébe a részletes és pontos tájékozódás, ill. tájékoztatás végett. Egy alkalommal Nagyváradról pozsonyi barátainak levelet írt, melyben hírül adta, hogy a "Népfölségi szellemű képzetek már itt is fejlenek". Ő volt a szerzője annak a levélnek, amelyet a Társalkodási Egyesület az erdélyi országgyűlési ifjúságnak elküldött. Ebben a szabadságért vívott közös küzdelemre szólított fel: "S ha atyáink ön haszon, hiu fénytől el kábitván ön függetlenségek érzetében a Honn közszabadságát gyilkolták és viszálkodás magvait szórták el - lépjünk mi szelidebb ifjui a durva atyáknak szebb és nemesb pályára fel, és egyetértés örök és szétszakithatatlan kapcsolata fûzzön össze bennünket . . . mert csak így vivhatja ki a magyar, hogy alatson álláspontjáról az európai nagyobb nemzetek sorába helyeződjék".

Lovassy László a demokratikus reformokat, az alkotmányos szabadságot követelő ifjúság példaképévé vált. Az erdélyi országgyûlés erőszakos feloszlatása után 1836. január 29-én a Pestre érkező Wesselényi ünneplésére rendezett tüntetésen lelkes, forradalmi hangvételű beszédet mondott. Megemlékezett arról, hogy Wesselényi Erdélyben a "törvénytelen és nemtelen erőszak ellenére" kőnyomdát állított fel a szabad sajtó szolgálatára. Dicsérte Wesselényi küzdelmét a "sötétség és a korlátot nem ismerő hatalom ellen". Wesselényi üldöztetéséről szólva azt mondta, hogy a "karakter nem retteg vissza pallostul . . . és vérpadon leghatalmasabb".

A pozsonyi országgyűlés berekesztésekor az alsótábla üléstermében nagy hallgatóság előtt elmondott beszédében a királyt és a kormányt vádolta a jobbágykérdés egyes részleteinek megoldatlansága miatt.

Metternich rossz szemmel nézte a demonstrációkat, és megkísérelte, hogy erőszakkal fojtsa el a magyar reformmozgalmat. Az 1832-36. évi országgyűlés berekesztése után az udvar leváltotta Reviczky Ádám kancellárt, és helyére a még nála is reakciósabb, magyarul sem tudó Pálffy Fidél grófot ültette, aki az ellenzék megfélemlítése érdekében elsőként az országgyűlési ifjakra csapott le.

Lovassy László több hétig rejtőzködött, de 1836. május 30-án betegen, önként jelentkezett Thurzó főszolgabírónál Nagyváradon. Döntéséről levélben értesítette apját: ,,Midőn e sorokat olvassa, már 'nem vagyok többé szabad . . . Becsületem szeplőtlenül hozom vissza, mint elvittem, s érjen bármily csapás, nem rettegek, mert csak önkény s erőszak büntetnek".

Törvénytelen módon, a polgári hatóság mellőzésével, rabszállító kocsin, megbilincselve, katonai karhatalommal szállították Pestre. 1836.június 2-án már ő is a pesti Újépület foglya volt.

Lovassy Kossuth Lajost választotta ügyvédjéül, de a királyi fiskális nyomására elállt szándékától. Ezután választása Perger Jánosra esett "ugy is mindegy, bárki védje ügyemet; a védelem nem lesz itt valóság, csak puszta formalitás". A királyi tábla titoktartási esküt követelt az ügyvédtől, hivatkozva az 1795-ben, a Martinovics-féle perben hozott udvari rendeletre. Ez ellenkezett a magyar törvényekkel, melyek szabad védelmet biztosítottak a vádlottnak. Perger János nem tette le az esküt. Lovassyt törvénytelen módon megfosztották attól, hogy maga válassza meg védőjét. Az udvar Spányi Andrást, a szegények védőjét rendelte ki hivatalból, akit viszont ő nem fogadott el, így ügyvéd nélkül maradt. Kossuth Lajos ugyan magára vállalta Lovassy László nem hivatalos jogi képviseletét, és Lovassy apjának aláírásával beadványokat szerkesztett, de eredményt nem ért el. Lovassy István, László apja folyamodványban tiltakozott a királyi tábla előtt a törvénytelenség ellen. Hasztalan követelte a törvények által biztosított szabad védelmet és a per során a törvényes eljárást. További törvénytelenséget jelentett a titkos eljárás és a feljelentő nevének elhallgatása.

Lovassy és négy társának elfogatása az egész országban nagy izgalmat keltett. Az elkerülhetetlen tiltakozó hadjáratot Kossuth indította el a Törvényhatósági Tudósítások hasábjain. A közhangulatot tükrözték a megyegyűlések is. Feliratokban bélyegezték meg az elfogatás törvénytelen voltát. 28 megye, köztük Veszprém megye is küldött feliratot, Pest és Bars megyék küldöttséget is menesztettek Bécsbe, de eredmény nélkül. Valamennyiüket a legsúlyosabb államellenes bűncselekménnyel, összeesküvéssel, felségárulással vádolták, ezért került a per már első fokon a királyi táblához.

Lovassy 1836. augusztus havában apjának küldött levelében írja ". . . a királyi fiskus vádol, hogy a király élete, tekintete ellen, az egész ország veszedelmére, az ország alkotmányinak felforgatására, az uralkodás formája megváltoztatására összeesküdtem. Valóban ez sok bün, és én magam . . . csak akkor hiszem, mikor törvényesen bebizonyitva leend. Kéri a fiskus fejemet, ingatlan és ingójávaimat, s a per költségeit".

Az udvar bizonyítani akarta a felségsértés tényét, ezért Ferstl Lipót udvari tanácsos hajtóvadászátot indított hamis tanúk után, s néhány személyt sikerült is terhelő vallomásra bírni. Parniczky Mihály azzal vádolta Lovassyt, hogy forradalmi elveket vallott, amelyek a trón és a vallás ellen irányultak. A szembesítéskor Lovassy elismerte arisztokrácia-ellenességét, de a felségsértés vádja ellen a leghatározottabban tiltakozott: "Hogy a főtáblának ellenkezését, mely önkénye szerint visszadobálta a nemzet legigazibb óhajait, nem szeretem, hogy én az arisztokráciának barátja nem vagyok, az igaz: mivel azonban a törvény csak tetteket, nem pedig véleményeket büntet, ugy hiszem, ez nekem vétekül nem tulajdonittathatik". Az áruló Lapsánszkyval való szembesítésekor beismerte:". . . ha Isten éltet ezentul is a kormány ellen fogok beszélni, ha le nem tér eddig követett útjáról".

Lovassy a vizsgálati fogságot kezdetben türelmesen viselte, levelet írhatott szüleinek. Saját helyzetét így ítélte meg 1836. szeptember 24-én írt levelében: ". . Egy államfogoly nemcsak a fiscusé, nemcsak a királyi tábláé. Személyemben a nemzeti jogot sértették meg; a nemzetnek kell tulajdonát védelmeznie; én erre képtelen vagyok, mert fogoly vagyok".

Késõbb, 1837. január 28-án kelt levelében reményvesztetten és az igazságtalan ítéletet megsejtve írt: "Nálam semmi változás. Az unalom éppen ugy gyötör, mint eddig, szorgosan őriznek. Most a rossz idő miatt nem lehet sétálni menni; és ez a séta is egy nyomorult udvaron történik, ahol még csak egy madarat sem láthatni, nehogy észrevegyenek és én, istentelen bünös, pirulni legyek kénytelen . . . várom az időt, melyben a bitói itélet hatalmasan le fog rám csapni".

A királyi tábla a törvényellenesen lefolytatott vizsgálat és tárgyalás után 1837. február 22-én hozott ítéletet, amit 1837. február 27-én hirdettek ki. Lovassy Lászlót tíz évi várfogságra ítélték. Az ítélet indoklása szerint "a vádlott minden törvényes renddel ellenkező, romlott erkölcsû, minden társadalmi renddel ellentétben lévő veszedelmes elveket s véleményeket ápolt".

A felségsértés vádat a tények hiányában nem sikerült bizonytani. A Wesselényi üdvözletére elmondott beszédében megfogalmazott "veszedelmes elvek és vélemények" miatt ítélték tíz évi várfogságra. E beszédében hitet tett a demokrácia, az alkotmányos szabadság, a reformok, a nemzeti átalakulás törvényes eszközökkel való megvalósítása mellett.

Az ítélet hírére ismét megmozdultak a megyék, a királyhoz feliratokat vagy küldöttségeket menesztettek. Ezzel a megrendítő eseménnyel foglalkozik Kölcsey Ferenc Csekéről 1837. április 25-én Kossuth Lajoshoz intézett levelében. "Az ifjak ügyében hozott ítélet mindent meghalad, amit csak álmodhatánk is . . . az a hír szárnyal, hogy a királyi tábla két birája hivatalát e miatt lemondá; . . . március 6-i közgyülésünkre érkezett meg a Kancellária dorgáló levele az ifjak ügyében tett első felirásunkra . . . Rövid vitatás után a többség ujabb felirást végzett!"

Lovassy László fellebbezett a hétszemélyes táblához, ahol 1837. március 8-án helybenhagyták az ítéletet.

A fellebbezésen kívül az utolsó lehetőség a kegyelemkérés volt. Az ifjú édesapja nehezen tudta rávenni a fiát a kérvény aláírására. József nádor 1837. március 12-én felküldte Bécsbe a periratokat a királyhoz a kegyelmi kérvénnyel együtt. A király, V. Ferdinánd 1837. március 31-i leiratában tudatta a nádorral, József főherceggel, hogy az ítélettel egyetért, a kegyelmi kérvényt elutasította.

Lovassy Lászlót titokban Spielbergbe szállították. A monarchia rendőrfőnöke értesítette gr. Ugarte-t, Morvaország és Szilézia kormányzóját, hogy az elítéltet ". . . a felségárulási rabokra vonatkozó legfelsőbb szabályzatnak teljesen megfelelő elbánásban kell részesíteni".

Morvaország kormányzója utasítást adott Muth brünni rendőrigazgatónak ". . . Lovassy Lászlót külön kamrában, egyedül és az olasz felségárulási raboktól elkülönítetten . . . kell elhelyezni, . . . hogy a többi rabokkal semmiképpen sejuthasson érintkezésbe". A büntetést azzal súlyosbították, hogy ". . . ugy, mint a többi felségárulási rabot, őt is el kell látni lábbilincsekkel".

A 6-os számú kamra rabja súlyos tehernek érezte az egyedüllétet, de lelke még töretlen volt. Olvasni szeretett volna, de nem jutott megfelelő olvasmányhoz. Engedélyt kér, hogy szüleinek levelet írhasson. A rendőrigazgató elutasította kérését azzal, hogy szülei szükség esetén hivatalos értesítést kapnak hogylétéről.

Közben szülei legfelsőbb engedélyért folyamodtak, hogy fiúkat meglátogathassák, vele levelezhessenek, ruhára és élelmezésének megjavítására pénzt küldhessenek. A szülők kérelmét elutasították.

1839 őszén Lovassy László lelkiállapotának rendellenességeire figyeltek föl. ". . . a magyar felségárulón néhány nap óta feltünő lelki és testi változás vált észlelhetővé, . . . ami pszichikai és fizikai állapotában betegesen rendkivüli izgatottságként nyilvánul meg".

Megdöbbentő az a cinizmus, ahogy a tragédia kibontakozását a kormányzó a monarchia rendőrfőnökének küldött jelentésében nyugtázta: ". . . a változások oka . . . kétségkivül az, hogy Lovassy a több esztendős elkülönítés következtében kezd magába szállni. Erre vezetendők vissza a régi életkörülményeire való, gyakran fájdalomterhes nyilatkozatok által kísért visszaemlékezései, az atyjával való együttlét és a vele való beszélgetés utáni vágyódása".

E jelentés ellenére már mindenki, aki felelős volt sorsáért, látta és tudta, hogy milyen nagy pusztítást végzett benne a börtön, a magány. 1840. január közepén a rendőrigazgató nem hallgathatta el tovább, hogy "Lovassyt rögeszme foglalkoztatja, . . . arckifejezése zavarodott . . . Rendetlenül étkezik; a szabadba való mozgásjótéteményét nem veszi igénybe".

Az ifjúnak az a vágya, hogy szabadon bocsássák, és hazatérhessen nemsokára megvalósult. 1840. április 29-én Lovassy László megkapta a királyi amnesztiát. A spielbergi előljáróság a rabok könyvében Lovassy lapját - a 806. sz. lapot - lezárta "A kegyelmet nyert Lovassy 1840. május 12-én . . . Maliz kormányzósági tanácsos és rendőrigazgató urnak átadatott."

A kegyelem azonban későn jött. A nagy tehetségű ifjút a spielbergi magány és a skorbut lelkileg, testileg összetörte. Így már csak hulló csillagként érkezett Pozsonyba, ahol lelkes tömeg fogadta. A találkozás megrendítő volt. Ezt szemlélteti Vachot Sándor A külföld rabja c. versének részlete:

"Zavart örömnek volt arcán jele.
Szikrája volt már alvó lángnak ez,
Mely hamviban még föl-föl éledet.
Körülötte sűrűn állnak társai,
Az árva honnak lelkes fiai.
Hévvel fogadják a hü szenvedőt,
Örvend is, sir is mind, ki látja őt.
S közöttük áll ő, testi lelki rom,
S kitör belőle a tűrt fájdalom.
Ajkán a megnyilt szó eláradoz,
Tartalma szivet, elmét lázba hoz.
Mi volt s mivé lőn! Felsóhajtanak,
Kik ajkiról bus szókat hallanak. "

Szabadulása után a pozsonyi Irgalmasok kórházában gyógykezelték, átmeneti javulás következett be állapotában. Pozsonyi tartózkodása alatt szülei meghaltak. A kórházi kezelés után visszatért Nagyszalontára, majd 1860-ban a közeli Erdőgyarakon telepedett le. Magányosan élt. Hivatalt nem vállalhatott, közéleti tevékenységet nem tudott kifejteni. Tisza Kálmán kormánya évi 600 forintnyi kegydíjat állapított meg számára.

A Nagyszalontán élő Lovassy-rokonokkal kapcsolatot tartott fenn, esetenként régi barátok is felkeresték. Idős korában visszaköltözött Nagyszalontára, s ott halt meg 1892. január 6-án. Széll Kálmán, Arany János veje, a nagyszalontai lelkész búcsúztatta.

Sírja a nagyszalontai temetőben van a főbejárattól balra a temető váradi út felőli oldalát szegélyező kerítésnél. Mellette Zilahy Lajosnak és Széll Kálmánnénak - Arany János leányának - a sírja.

Sírkövén ez áll:

Lovassy László
született: 1815. május 8.
meghalt: 1892. január 6.
Életéről a történelem beszél
Áldás és béke dicső emlékezetén.

Készült Lukács Zoltánné tanárnőnek
az 1986-os jubileumi évkönyvben megjelent írása alapján


Vissza a kezdőlapra * Ugrás a lap tetejére

© 2019. Lovassy László Gimnázium, Veszprém