FIGYELEM!

Az iskola ezen honlapja 2019. szeptember 1-je után már nem frissül.
 
Az új honlap a http://web.lovassy.hu érhető el!

A 2016/2017-es tanév hírei

A Lovassy Színpad nyári tábora

2017. szeptember 3.

A Lovassy Színpad augusztus 22-től 26-ig Tápióságon tartotta évadnyitó táborát, ahol reggeltől estig különféle beszéd-, mozgás- és improvizációs tréningekkel, játékokkal készültek a 2017/18-as tanévre.
A táborban készült fényképeket itt nézheti meg...

Köszönjük a szervező munkát Fürj Katalin tanárnőnek!


 

Ugrás a lap tetejére

Alkotó tábor - 2017

2017. szeptember 3.

Ez év augusztusában Merencsics tanár úr megint megszervezte a szokásos Alkotó tábort Kádártán az érdeklõdõ lovassys diákok számára. Egy igen gazdag és tartalmas hetet tölthettek együtt a mûvészetet szeretõ diákok.

A táborban Vondervisztné Kapor Ágnes, Kaposvári József és Kiss Zoltán tanárok tartottak előadásokat.

Köszönjük a szervezést Merencsics Tibor tanár úrnak!
 
A táborban készült fényképek itt tekinthetõk meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Öregdiák találkozó

2017. augusztus 28.

Az Öregdiák Barát Kör szeptemberi első hétfői találkozójára, szeptember 4-én 16 órára az ének terembe szeretettel várjuk tagjainkat és az érdeklődő volt lovassysokat.

Témáink:
- a gimnázium igazgatóságának tájékoztatója az elmúlt tanévről,
- beszámoló a nyári jubiláns érettségi találkozókról,
- döntés az őszi-téli konkrét konkrét programokról.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Imre Frigyesné
az ÖBK elnöke.


 

Ugrás a lap tetejére

9/Ny-s diákjaink figyelmébe

2017. augusztus 17.


A megrendelt tanulószótárak szállítása kiadóváltás és nyomdai csúszás miatt csak szeptember 2. hetében várható.

A megrendelt matrózblúzok azonban megérkeztek, így azok

2017. augusztus 23-án (szerdán) 9 és 12 óra között vehetők át

a 116-os tanteremben. Kérjük, hogy pontosan 4500 Ft hozzanak magukkal! A matrózblúzt családtag, ismerős, barát is átveheti.


 

Ugrás a lap tetejére

Felsõoktatási felvételi statisztikák

2017. augusztus 15.

A felvételi eredmények birtokában elkészítettük a felsõoktatási felvételit kiértékelõ statisztikáinkat, melyet ebben az évben is teljesen webes alapon érhet el az Oktatás menü Statisztikák menüpontja alatt avagy ide kattintva ...



 

Ugrás a lap tetejére

A felsõoktatási felvételi eredménye

2017. augusztus 15.

A mai napig mind a 121 végzõs diákunk közölte velünk a felvételi eredményét.
Ezek alapján a magyar felsõoktatásba 118 végzõs diákunk jutott be a felvételi eljárás során, ami az érettségizettek 97,5 %-a, míg a felvételizõk 99,2 %-a.

A szép eredményekhez gratulálunk!

Részletek...




 

Ugrás a lap tetejére

Kedves felsõoktatásba felvételizõ diákunk!

2017. július 26.

A mai napon, késõ este nyilvánosságra kerülnek a felsõoktatási felvételi ponthatárok.
Kérünk mindenkit, jelezze vissza az iskolának, hogy sikeres volt-e a felvételije, s ha igen, akkor melyik intézménybe milyen képzésre nyert felvételt.
Ennek megkönnyítésére létrehoztunk egy elektronikus felületet a felveteli2017.lovassy.hu/efelvi címen.

Kérjük használja ezt a felületet!

Várjuk visszajelzését!
 

Ugrás a lap tetejére

Bucsy Benjamin sikere

2017. július 6.

A Magyar Íjász Szövetség 2016-17. évi Suli Íjász Bajnokságán CFI kategóriában iskolánk 10.C osztályos diákja

Bucsy Benjamin
1. helyezést ért el.

Az eredményéhez gratulálunk!

A oklevél itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Nyári ügyelet az iskolában

2017. július 1.


A nyári szünetben minden 2. szerdán 9 és 13 óra között tartunk ügyeletet
, amikor a diákok ügyes-bajos problémáikkal felkereshetik az iskolatitkárt és az iskola ügyeletes vezetõjét.

Az ügyeleti beosztás a következõ:

július 5.

Pálffy Zoltán

július 19.

Schultz Zoltán

augusztus 2.

Schultz Zoltán

augusztus 16.

Németh Gabriella

Az ügyeleti idõpontokon kívül az iskola zárva tart.
 

Ugrás a lap tetejére

2016-ban érettségizettek figyelmébe

2017. július 1.

Figyelem!!!

Azok a 2016-ban érettségizett diákok, akik el szeretnék vinni az írásbeli (közép és/vagy emelt) érettségi dolgozataikat a nyár folyamán minden 2. szerdán (július 5., 19., augusztus 2., 16., 23.) az ügyeleti idõben - 9 és 13 óra között - élhetnek ezzel a lehetõséggel.
Azokat a dolgozatokat, amelyeket augusztus 23-ig nem viszik el a tulajdonosaik, a törvényi elõírásoknak megfelelõen megsemmisítjük.
 

Ugrás a lap tetejére

Tanévzáró - 2017

2017. július 1.

A 2016/2017-es tanév tanévzáró ünnepélyére az iskola tornacsarnokában került sor június 26-án, hétfő este.
A tanévzáró prezentációja itt nézhető végig...
Az iskolai év végi összesítõ statisztika itt tekinthetõ meg...

A tanévzárón készült fényképeket itt tekintheti meg...
 

Ugrás a lap tetejére

Osztálytalálkozót szervezõk FIGYELEM!

2017. június 29.

A Lovassy László Gimnázium minden hónapban egy-egy szombaton biztosítja az iskolába való bejutást az osztálytalálkozók résztvevõinek.
A kijelölt idõpontok a következõk:

2017. augusztus 26., szeptember 23., október 14., november 25., december 16.

Ezeken a napokon az iskola portája - igény esetén - 15.00 és 19.00 óra között tart nyitva.

Kérjük, hogy a szervezõk szándékukat a megadott idõpont elõtt legalább 2 héttel jelezzék az iskola portáján a 88-566-360-as telefonszámon!


 

Ugrás a lap tetejére

Érettségi eredmények - 2017

2017. június 27.

A 2017. május-júniusi vizsgaidõszakban a Lovassy László Gimnázium 121 végzõs diákja sikeres érettségi vizsgát tett a kétszintû érettségi vizsgarendszerben.
A vizsgaeredményeket az Oktatás menü Statisztikák menüpontja alatt vagy ide kattintva tekintheti meg...

A sikeres vizsgákhoz mindenkinek gratulálunk!


Akik a jeles informatika érettségijüket ECDL bizonyítvánnyá szeretnék elismertetni az eljárás részleteit itt olvashatják el...



 

Ugrás a lap tetejére

DSD-eredmények

2017. június 27.

Az érettségi bizonyítványokkal együtt kapták meg DSD-bizonyítványukat azon diákjaink, akik sikeresen tették le írás- és szóbeli nyelvvizsgájukat.
2017-ben 42 diákunk tett vizsgát, valamennyien felsőfokú nyelvvizsgát szereztek.

Gratulálunk a szép eredményekhez!

A 2017-es DSD-vizsgák részletes eredményei itt láthatók.

A 2008-2017 évek nyelvvizsga eredményei itt érhetõk el.

A DSD-vizsgák szerkezetérõl, vizsgafeladatairól részletesen itt olvashat információkat.
 

Ugrás a lap tetejére

Continental nyílt nap

2017. június 18.

2017. június 15-én több, mint 20 lovassys diák vett részt a Continental által szervezett "STAY on TRACK day!" napon a Continental veszprémi járműteszt pályáján.

A fiatalok a mérnöki pályával, a kihívásokkal és a lehetőségekkel ismerkedtek.

Köszönjük nevükben is a részvételi lehetőséget!

A rendezvényen készült fényképeket itt nézheti meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Réfi Rita védőnő elismerése

2017. június 17.

Június 13-án a Védőnők Napja alkalmából díjazták Veszprém megye legjobb védőnőit a Csolnoky kórházban.
Iskolánk védőnője, Réfi Rita Veszprém megyei jogú város elismerő oklevelét vehette át. Gimnáziumunk mellett a Rózsa úti iskola iskolavédőnői teendőit látja el, és ő fogja össze és képviseli a veszprémi iskolavédőnőket.
A Lovassyban és azon kívül is rendszeresen szervez elsősegélynyújtó és újraélesztő szakköröket, csapatával több országos versenyen is szép eredményt ért el.

Az elismerésekhez gratulálunk!

A vehir.hu tudósítása itt olvasható el.


 

Ugrás a lap tetejére

Kiss Zoltán tanár úr elismerése

2017. június 17.

A Magyar Kémikusok Egyesülete

Kiss Zoltán
részére

kimagasló tehetséggondozó munkája elismeréseként

DÍCSÉRŐ OKLEVELet

adományozott.

Az elismeréshez gratulálunk!

Az oklevél itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Beiratkozás a 9/Ny évfolyamra

2017. június 16.


A leendõ 9/NY-s diákok beiratkozásának idõpontja:


2017. június 23. (péntek)

8-11 óráig és 13-16 óráig
.

A beiratkozáshoz nélkülözhetetlen iratok listája itt megtekinthetõ...
 

Ugrás a lap tetejére

Tanévzáró ünnepség

2017. június 16.

A tanévzáró ünnepség idõpontja:

2017. június 26. (hétfő) 17 óra 30 perc

Gyülekezés: 17 órakor az osztálytermekben.

Megjelenés: ünneplõ ruhában.

Szeretettel várjuk a szülõket is ünnepségünkön!
 

Ugrás a lap tetejére

Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023

2017. június 13.

Veszprém készül a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázatra.
Az Európa Kulturális Fővárosa az Európai Unió által indított kezdeményezés, melynek célja rámutatni Európa kulturális gazdagságára, sokszínűségére, valamint a közös kulturális vonásokra Európán belül, hozzájárulva ezáltal Európa népeinek szorosabb együttéléséhez és egymás jobb megértéséhez .

A pályázat összeállítói a városban élő, vagy itt tanuló fiatalok véleményét is szeretnék felhasználni. Ehhez kérjük kb. 10-15 percet igénybe vevő közreműködéseteket egy kérdőív kitöltésében, amelyet az alábbi linken tudtok elérni: https://goo.gl/STvqLv.

Köszönjük szépen a kitöltéseket!
 

Ugrás a lap tetejére

OKTV eredmények elismerése

2017. június 8.

2017. június 2-án az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny díjátadó ünnepségén iskolánk tanulói közül kiemelkedő eredményükért Arany Eszter (11.B), Trapp Luca Zsófia (12.B), Bogdán Róbert (11.B), Kékesi Attila (12.A) és Radnai Bálint (11.A) vehettek át elismerő oklevelet.

Az elismerésekhez gratulálunk!

Az összes OKTV eredmény itt olvasható el...


 

Ugrás a lap tetejére

dr. Szalainé Tóth Tünde tanárnő elismerése

2017. június 8.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetségprogram keretében

dr. SZALAINÉ TÓTH TÜNDE
részére

az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek kapcsán végzett kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkája elismeréseként a

KIVÁLÓ VERSENYFELKÉSZÍTŐ
díjat

adományozta.

Az elismeréshez gratulálunk!

Az oklevél itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Márkus tanár úr elismerése

2017. június 8.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetségprogram keretében

MÁRKUS CSABA
részére

az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek kapcsán végzett kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkája elismeréseként a

KIVÁLÓ VERSENYFELKÉSZÍTŐ
díjat

adományozta.

Az elismeréshez gratulálunk!

Az oklevél itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Schindler tanár úr elismerése

2017. június 8.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetségprogram keretében

SCHINDLER LÁSZLÓ
részére

az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek kapcsán végzett kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkája elismeréseként a

KIVÁLÓ VERSENYFELKÉSZÍTŐ
díjat

adományozta.

Az elismeréshez gratulálunk!

Az oklevél itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Naszer Júlia sportsikere

2017. június 6.

A májusban Hatvanban megrendezett 15. Cup of Nations nemzetközi taekwon-do versenyen Naszer Júlia 9/Ny.B osztályos tanuló mind formagyakorlatban, mind küzdelemben III. helyezést ért el.

A szép eredményhez gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Péntek Márton sikere

2017. június 4.

2017. május 27-28-án Sopronban rendezték meg a 2016/2017. tanév tájékozódási futó diákolimpia országos döntőjét.

Ezen a versenyen Péntek Márton, 10.C osztályos tanulónk Bálint Benedekkel és Bálint Ádámmal (a veszprémi Báthory István Általános Iskola tanulói) a váltóban a 2. helyezést érték el.

A szép eredményhez gratulálunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Kurbucz Márk golf sikere

2017. június 4.

Kurbucz Márk, iskolánk 10.A osztályos tanulója a 10. Herend kupa elnevezésű országos golf versenyen kategóriájában a második helyezést érte el.

Ezen felül elnyerte a verseny különdíját, egy herendi porcelán golflabdát, a verseny leghosszabb ütéséért, ami 265 méter volt.

Az eredményéhez gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Nemzeti Összetartozás Napja

2017. június 2.

A Lovassy László Gimnázium ebben a tanévben "A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában" című film megtekintésével és tematikus faliújsággal emlékezett meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról 2017. június 2-án.

Köszönjük az dr. Pálffy Géza, Bárány Krisztián és a FilmLab segítségét és a 9/Ny.A osztály közreműködését!

A faliújság fényképei itt tekinthetõk meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Rendezvény a Snétberger Központban

2017. június 2.

Bővebben...


 

Ugrás a lap tetejére

Öregdiák találkozó

2017. június 2.

Az Öregdiák Barát Kör Palóznakra tervez kirándulást 2017. június 12-én, hétfőn.

Találkozó: a veszprémi autóbusz pályaudvaron 8 óra 45 perckor.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Baráti Kör vezetősége.

A részvételi szándékot a imre.frigyes@gmail.com e-mail címen jelezzék!


 

Ugrás a lap tetejére

Informatika verseny általános iskolásoknak

2017. május 30.

Lezárult az Informatika Munkaközösség által általános iskolásoknak szervezett informatika versenye. A harmadik forduló után eldőlt a végleges eredmény. Ezek alapján az első helyezett a Rózsa Úti Általános Iskola diákja, Abonyi János lett. Második helyen a balatonfüredi Eötvös Lóránd Általános Iskolából Szűcs Barnabás és Illés Arnold végzett, míg a harmadik helyet Slemmer Milán, Horváth Alex és Markovits Kevin szerezte meg a nagyvázsonyi Kinizsi Pál Általános Iskolából.

A szép eredményekhez a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak gratulálunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys kerékpártúra képei

2017. május 27.

2017. május 27-én, szombaton iskolánk lelkes és kitartó diákjai valamint Csonka Anikó és Pálffy Zoltán tanárai egy ötven kilométeres kerékpár túrát tettek a Veszprém-Nemesvámos-Tótvázsony-Vöröstó-Veszprém útvonalon.

A kiránduláson készült fényképeket itt nézheti meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Strandröplabda II. hely

2017. május 26.

Az Országos Strandröplabda Diákolimpia döntőjén iskolánk lány röplabda csapata a VI. kategóriában 2. helyezést ért el.

A csapat tagjainak (Szalczinger Fanni (11.B), Kárpáti Orsolya (12.B), Bódy Blanka, Őry Fanni és Szöllősi Judit (12.D)) és felkészítőtanáruknak, Molnárné Bácskai Rita tanárnőnek is gratulálunk!

A csapat oklevele itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Balogh Ákos II. díjas

2017. május 26.

A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen a 2017. évben

BALOGH ÁKOS (12.C)
II. díjban

részesült a "huuk.me" pálymunkáért.

A kiemelkedő eredményhez neki és informatika tanárának Báder Anikó tanárnőnek is gratulálunk!

A részeletek itt olvashatók el...

Ákos oklevele itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - június

2017. május 23.

A június havi menza befizetésének idõpontja

 2017. június 1. és 2.

(7:30-15:30 és 10:30-14:30 között)


A teljes ár
: 4.250 Ft (425 Ft/ebéd)
A kedvezményes ár: 2.125 Ft (212,5 Ft/ebéd)
  
Fizetni - aki nem csoportos beszedéssel egyenlíti ki a számlát - csak készpénzzel lehet.

A havi étlap itt megtekinthetõ...

Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

MCC jelentkezési határidõ

2017. május 21.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes Középiskolás program õsszel induló társadalomtudományi kurzusaira, elõadásaira, érveléstechnikai szemináriumaira

június 18-ig
lehet jelentkezni.

Részletek itt olvashatók...
 

Ugrás a lap tetejére

PE MIK ingyenes nyári tábor

2017. május 20.

A Pannon Egyetem Mérnök Informatikai Kara az informatika vagy a villamosmérnöki tudományok iránt érdeklődő diákoknak INGYENES nyári tábort szervez

Időpontja: 2017. július 3-6.

A részeletek itt olvashatók el...
 

Ugrás a lap tetejére

AKI Kíváncsi Kémikus

2017. május 18.


A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont idén is megszervezi középiskolás diákok számára az "AKI Kíváncsi Kémikus " nevû kutatótáborát.

A tábor idõpontja: 2017. június 27-július 1.
A tábor helyszíne: Budapest

Jelentkezési határidõ: 2017. június 5.

A részeletek itt olvashatók el...
 

Ugrás a lap tetejére

Nyári tábor

2017. május 18.


A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont Mûszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet idén is megszervezi középiskolás diákok számára az "MFA Nyári Iskola" nevû tudományos kutatótáborát.

A tábor idõpontja: 2017. június 26-30.
A tábor helyszíne: Csillebérc

Jelentkezési határidõ: 2017. június 4.

A részeletek itt olvashatók el...
 

Ugrás a lap tetejére

Pénzügyes Nyári Tábor a Corvinuson

2017. május 18.

Wall Street 101 - Pénzügyes Nyári Tábor a Corvinuson.

A tábor időpontja: 2017. június 19-től június 23-ig
Jelentkezés: folyamatos

A részletek itt megtekinthetők.


 

Ugrás a lap tetejére

Nyári egyetem a Pannon Egyetemen

2017. május 18.

A Pannon Egyetem Mérnöki Kara 2017. nyarán nyári egyetemet szervez középiskolai képzésben résztvevõ, a természettudományok iránt érdeklõdõ tanulóknak.

A részletek itt olvashatók el.
 

Ugrás a lap tetejére

Nyári tábor a Műegyetemen

2017. május 18.

Tábor Tudás Közösségi élmény a Műegyetemen.

A tábor időpontja: 2017. július 10-től 15-ig
Jelentkezés: 2017. május 21.

A részletek itt megtekinthetők.
 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys túra

2017. május 18.

KERÉKPÁRTÚRA

MÁJUS 27. SZOMBAT

Gyülekezõ 9 órakor a gimnázium előtt.

Irány: Vöröstó biciklivel!

A részletekrõl itt olvashatsz...
 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó szülői körre

2017. május 17.

Tisztelettel meghívjuk a lovassys diákok szüleit
május 24-én (szerdán) 17 órára a 2016/17-es tanév utolsó szülői körös beszélgetésére.

A beszélgetés témája: A nyár veszélyei.

A beszélgetés helyszíne: ének terem

A beszélgetés moderátorai: Linczmayer Tímea iskolarendőr, Schleicher Dóra iskolapszichológus és Bereginé Simon Ágnes ifjúságvédelmi felelős

Várunk minden, a téma iránt érdeklődő szülőt!


 

Ugrás a lap tetejére

Az adó 1%-a

2017. május 17.

Nemsokára minden adózónak nyilatkoznia kell az adó 1%-ának felajánlásáról.
Iskolánk ebben az évben is örömmel várja ezen 1 %-ok felajánlását!
 
Segítségüket ezúton is köszönjük!
Az iskola alapítványáról itt olvashat bõvebben...


 

Ugrás a lap tetejére

Szeretföld című film vetítése

2017. május 10.

2017. május 17-én 16 óra 30 perctől vetítjük le az iskolai könyvtár előtt Buvári Tamás rendező első nagyjátékfilmjét a, Szeretföld címűt. A vetítés után a film rendezőjével lesz kötetlen beszélgetés.

A rendezvényre előzetesen itt kell regisztrálni.

A film rendhagyó körülmények között született "közösségi film", hiszen az alkotás folyamatában rengeteg önkéntes segítő, támogató vett részt - elsősorban bándiak és veszprémiek -, így minimális költségvetéssel, de mondhatjuk, széleskörű társadalmi összefogással készült el mintegy másfél-két év leforgása alatt.


 

Ugrás a lap tetejére

2016-ban érettségizettek figyelmébe

2017. május 9.

Figyelem!!!

Azok a 2016-ben érettségizett diákok, akik el szeretnék vinni az írásbeli (közép és/vagy emelt) érettségi dolgozataikat 2017. június 15-ig bármelyik munkanapon 8 és 15 óra között (pénteken 13.30-ig), míg a nyár folyamán minden szerdán az ügyeleti idõben - 8 és 12 óra között - élhetnek ezzel a lehetõséggel.
Azokat a dolgozatokat, amelyeket augusztus 28-ig nem viszik el a tulajdonosaik, a jogszabályi elõírásoknak megfelelõen megsemmisítjük.
 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó Röpsulis rendezvényre

2017. május 7.

Minden érdeklődőt meghívunk a Csoportos tehetségsegítő tevékenységek keretében megvalósításra kerülő tanórán kívüli foglalkozás kapcsán meghirdetett Interaktív találkozás egy példaképpel című programunkra, 2017. május 13-án (szombaton) 12 órára.

Vendégünk: Natálija Papizsanszka

A rendezvény teljes programja innen tölthető le.

Programunkat a "Tehetségek Magyarországa" című EFOP-3.2.1-15-2016-00001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében valósítjuk meg.
 

Ugrás a lap tetejére

Angol és német fordítási verseny

2017. május 7.

Az ELTE Origó Nyelvi Centrum díjazásos fordítási versenyt hirdet angol és német nyelvből valamennyi középiskolás évfolyamnak (érettségizőknek is!).
A verseny kiírása és menetrendje innen tölthető le. A fordítandó angol szöveg itt, a német szöveg itt érhető el.
Kérjük, hogy megoldásaitokat május 26-ig szíveskedjetek leadni Holubné Szita Zsuzsanna tanárnőnek, illetve Márkus Csaba tanár úrnak.


 

Ugrás a lap tetejére

Ballagás - 2017

2017. május 7.

" Alattad a föld,
fölötted az ég,
benned a létra."
/Weöres Sándor/


Nagy felbontásban letölthetõ módon megnézheti a fényképeket
    az iskolán belüli ballagás képei... -
    az iskolán kívüli ballagás képei... -
    a ballagási ünnepély képei... -
    az utolsó pillanatok képei... -
 
A fényképeket Merencsics tanár úr készítette.

A ballagási ünnepségen nevelõtestületi díjazásban részesült tanulókról bõvebben itt olvashat...

A ballagók elköszönése itt olvasható el.
A ballagtatók beszéde itt tekinthető meg.
 

Ugrás a lap tetejére

Öregdiák találkozó

2017. május 4.

Az Öregdiák Barát Kör Bándra tervez kirándulást 2017. május 8-án, hétfőn.

Találkozó: a veszprémi autóbusz pályaudvaron 14 óra 45 perckor.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a Baráti Kör vezetősége.


 

Ugrás a lap tetejére

Apáczai matematika verseny

2017. május 4.

2017. április 21-én rendezték meg Pécsett a nyelvi előkészítősök számára kiírt Apáczai Matematika Verseny országos döntőjét, melyen 14 lovassys diák vett részt.

2. helyen végzett Barabás Eszter 9/Ny.D-s és Kadem Aziz 9/Ny.A-s tanuló.

Felkészítő tanáraik: Márffy Katalin és Németh Gabriella.

Gartulálunk a szép eredményhez!
 

Ugrás a lap tetejére

Spanyol verseny

2017. május 4.

Április 22-én Tatán rendezték meg a 24. Országos Spanyol Nyelvű Vers- és Prózamondó Versenyt, melyen Lipták Dániel 9/NY.C osztályos tanuló 3. helyezést ért el.

Szerepléséhez neki és felkészítőtanárának, Stark Péterné Zöldvári Ildikó tanárnőnek is gratulálunk!

A verseny oklevele itt tekinthetők meg...
 

Ugrás a lap tetejére

Bolondballagás

2017. május 3.

Május 3-án a végzõs diákok, akár a bolondok, beöltöztek mindenféle maskarába, s végigballagtak az iskola folyosóin, tanári szintjén és a sportpályán is. Mint a bolondozók, elballagtak.

A bolondballagáson készült fényképeket itt tekintheti meg...
A bolondballagáson készült video itt tekinthető meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Arany Eszter ezüstérmes

2017. május 1.

Arany Eszter ezüstérmes lett az 51. Nemzetközi Mengyelejev Diákolimpián, ami az egykori szovjet kémiaversenyek utódja, de már nemzetközivé nőtte ki magát.

A versenyt idén a kazahsztáni Asztanában rendezték meg, 20 nemzet 120 diákja indult, és hat érmet nyertek el a magyar diákok.

A versenyzők felkészítését az iskolai kémia tanárokon kívül az ELTE tanárai biztosították, vezetőjük Dr. Magyarfalvi Gábor, adjunktus volt.

Gratulálunk az eredményhez Eszternek, az iskolai kémia tanárának Kiss Zoltán tanár úrnak és dr. Magyarfalvi Gábornak is!


 

Ugrás a lap tetejére

Fenntarthatósági fotókiállítás

2017. május 1.

2017. április utolsó hetében volt az iskola fenntarthatósági témahete. Ennek keretében a Bakony Fotóklub kiállítását tekinthettük valamint az iskolai fotópályázatra beérkezett legjobb pályaműveket.
A Bakony Fotóklub díját Mesterházi Marcell, míg a közönségdíjat Puha Petra fotója nyerte el.
Gratulálunk nekik!

A szervezést köszönjük Kaposvári Józsefnek, Merencsics Tibornak valamint Mátyus Károlynak!

A fotokiallitas képei itt tekinthetők meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Fenntarthatósági témanap

2017. április 30.

2017. április 27-én (csütörtökön) 11 órától volt az iskola fenntarthatósági témanapja a következő programmal:

1. Az Az EON Energiakaland programja (Ötletbörze - mi mindent tudunk az energiáról; Erőművek; Napelem - solar technológia - makett bemutatása; Világítástechnika; Passzívház; A Föld órája - március 19. ; E-autók: egy régi-új technológia - autó bemutatása, Kiscsoportos feladat: klímaváltozás politikusszemmel; Egyéni feladat: az energiatotó kitöltése és értékelése)
2. A veszprémi napelempark és napelemüzem meglátogatása
3. A balatonfűzfői hulladékégető üzem meglátogatása
4. A veszprémi szennyvíztisztító üzem meglátogatása

Az Energiakaland képei itt tekinthetők meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Balogh Ákos sikere

2017. április 30.

Balogh Ákos iskolánk 12.C osztályos tanulója 1. helyezést ért el a Szakma Sztár fesztiválon megrendezett World Skills 2017 nemzeti döntőjén, Web Design and Development kategóriában. A fesztiválon több mint 40 szakma képviseltette magát, a döntők 3 napon keresztül zajlottak. Ákos helyezésével kvalifikálta magát az idén ősszel Abu Dhabiban megrendezésre kerülő World Skills szakmák olimpiájára, mely a világ legnevesebb szakmai versenysorozatának számít.

Az eredményekhez gratulálunk!

Az oklevél itt tekinthető meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Kenguru matematikaverseny eredmények

2017. április 26.

A Nemzetközi KENGURU Matematika Versenyen ebben az évben is sikeresen szerepeltek a lovassys diákok:
 
Nyelvi elõkészítõsök versenye:
Kadem Aziz (9/Ny.A) 2. helyezett
Szebeni Dániel (9/Ny.A) 7. helyezett

Gimnazisták versenye:
Radnai Bálint (11.A) 1. helyezett
Horváth Botond (11.A) 9. helyezett
Encz Koppány (11.A) 13. helyezett

Az eredményekhez nekik és felkészítõ tanáraiknak (Németh Gabriella , Tolnerné Csörgõ Veronika, Varga Vince) is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Ballagási meghívó

2017. április 26.

 
Szeretettel meghívjuk
Önt és kedves családját
iskolánk ballagási ünnepélyére,
amelyet

2017. május 5-én 17 órakor


tartunk az iskolában.
 


 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - május

2017. április 25.

A május havi menza befizetésének idõpontja

 2017. május 3. és 4.

(7:30-15:30 és 7:30-14:00 között)


A teljes ár
: 8.075 Ft (425 Ft/ebéd)
A kedvezményes ár: 4.040 Ft (212,5 Ft/ebéd)
  
Fizetni - aki nem csoportos beszedéssel egyenlíti ki a számlát - csak készpénzzel lehet.

A havi étlap itt megtekinthetõ...

Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

A menzát igényelők a május 2-i ebédjegyet külön megkapják.

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

Strommer Soma sportsikere

2017. április 25.

Strommer Soma 10.B osztályos tanuló az április 22-én Budapesten megrendezett Sportmászó Diákolimpia Országos Döntőjében VI. korcsoportban 1. helyezést ért el.

A sikerhez gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Fiú röplabda országos 4. hely

2017. április 25.

Iskolánk fiú röplabda csapata kiválóan szerepelt Kecskeméten, a diákolimpia országos döntőjén. Az erős, rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben példamutató küzdőszellemmel 4. helyezést értek el.

A csapat tagjai: Rédei Mátyás 12.C, Szpisják Bence, László János 12.D, John Dávid, Beck Martin, Lantai Noel, Katona Ádám 11.C, László Dávid, Simon Ruben 11.D, Hajdara Tamás 11.A, Kuthi Gábor 10.C, Benczik Ákos 9. A osztályos tanulók.

Gratulálunk a csapat tagjainak és Bagi Péter tanár úrnak is!


 

Ugrás a lap tetejére

Lány röplabda országos 6. hely

2017. április 25.

A hétvégén a röplabda diákolimpia országos döntőjén iskolánk lány csapata az előkelő 6. helyen végzett.

A csapat tagjai: Kárpáti Orsolya, Volf Adrienn 12.B, Bódy Blanka, Őry Fanni, Szöllősi Judit 12.D, Ékes Ágota, Simó Kinga 11.A, Béres Luca, Németh Dorina, Szalczinger Fanni 11.B, Heller Sara 11.D, Győry Réka 10.D osztályos tanulók.

A sikerhez nekik valamint Molnárné Bácskai Rita és Molnár János edzőknek is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Mentovich verseny

2017. április 25.

2017. április 21-22-én rendezte meg iskolánk a VI. Mentovich Ferenc Természettudományi Verseny országos döntőjét.

A versenyen iskolánk 9.D osztályos tanulója Kiss László Károly az 1. helyezést érte el.

Teljesítményéhez gratulálunk!

A versenyen készült fényképek itt nézhetők meg.
 

Ugrás a lap tetejére

A Bródy verseny eredménye

2017. április 24.

Az április 12-én Ajkán megrendezett Bródy Imre fizika versenyen iskolánk tanulói sikeresen szerepeltek. Csókás Csongor az első helyen végzett, Jakab Viktor a 3., Markovics Dávid a 4. lett. Az általuk alkotott csapat nyerte a csapatversenyt. Mindhárman a 12.A osztály tanulói, tanáruk Csizmazia Imre.

Az verseny oklevele itt tekinthető meg...
 

Ugrás a lap tetejére

Meghalt Havasi tanár úr

2017. április 24.

A Lovassy László Gimnázium
francia nyelv és történelem szakos tanára

HAVASI TIBOR LÁSZLÓ
2017. április 22-én
elhunyt.

Temetése
2017. május 2-án (kedden) 11 órakor
lesz a veszprémi
Vámosi úti temetõben


 

Ugrás a lap tetejére

A fényhíd képei

2017. április 23.

2017. április 22-én - az elmúlt 2 évhez hasonlóan - fényhidat hoztunk létre most 2 Veszprém környéki kilátó (a papodi és a bándi) között. A fényhíd létrejötte után a 40 vállalkozó kedvű lovassys diák és tanár éjszakai túrán vett részt. Több, mint 16 km-ert gyalogoltak, átlagosan 4,3 km/h sebességgel. Leggyorsabban 8,3 km/h sebességgel gyalogoltak.

A kirándulás képei képei itt tekinthetők meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Az adó 1%-a

2017. április 21.

Nemsokára minden adózónak nyilatkoznia kell az adó 1%-ának felajánlásáról.
Iskolánk ebben az évben is örömmel várja ezen 1 %-ok felajánlását!
 
Segítségüket ezúton is köszönjük!
Az iskola alapítványáról itt olvashat bõvebben...


 

Ugrás a lap tetejére

Végleges felvételi eredmények

2017. április 19.

A gyõri Felvételi Központ a mai napig kialakította a hozzánk jelentkezõ nyolcadikos diákok felvételi végeredményét az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján, melyet itt érhet el...
 
Az eredmények csak tájékoztató jellegûek! A hivatalos értesítést a felvételizõk és iskolájuk postán fogják megkapni!
 

Ugrás a lap tetejére

OKTV eredmény

2017. április 18.

Iskolánk 11.A osztályos tanulója

Radnai Bálint
2. helyezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny matematika II. tantárgyi versenyében.

További eredmények:
  Stark Patrícia 12.A - 11. hely
  Horváth András 12.A - 18. hely
  Csókás Csongor 12.A - 25. hely
  Rádli Álmos 12.A - 30. hely

Eredményükhöz nekik és felkészítõ tanáraiknak Tolnerné Csörgő Veronika tanárnõnek valamint Böcskei Ákos, Csizmazia Imre és Varga Vince tanár uraknak is gratulálunk!

Az összes OKTV eredmény itt olvasható el...


 

Ugrás a lap tetejére

Zrínyi Matematika Tesztverseny eredményei

2017. április 18.

A Zrínyi Matematika Tesztverseny országos fordulóján iskolánk diákjai jól szerepeltek, így a Lovassy László Gimnázium - kilencedszer is - elnyerte az ORSZÁG LEGEREDMÉNYESEBB VIDÉKI 4 OSZTÁLYOS KÖZÉPISKOLÁJA vándorserleget.

A legjobb egyéni eredmények:

Radnai Bálint
(11. évf) 3. hely,
Horváth Botond
(11. évf) 16. hely,
Stark Patrícia
(12. évf) 17. hely,
Encz Koppány (11. évf) 27. hely,
Kadem Aziz (9. évf) 31. hely.

Küldöndíjas lett Stark Patrícia, mert a gimnáziumi évei alatt minden évben bejutott a döntőbe.

A szép eredményekhez gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Semmelweis Egészségverseny

2017. április 18.

Iskolánk csapata 9. helyezést ért el a Semmelweis Egészségverseny országos döntőjében. A döntős csapat tagjai: Bognár Judit, Kékesi Attila, Trón Réka 12. A, Mtewele Laura 11. B és Bognár Katalin 10. C osztályos tanulók. Az előzetes fordulókban a csapat munkáját segítette még Stark Patrícia (12. A) és Arany Eszter (11.B).

Gratulálunk diákjainknak és mentortanáruknak, Dr. Szalainé Tóth Tünde tanárnőnek!


 

Ugrás a lap tetejére

Arany Eszter versenyeredményei

2017. április 17.

Arany Eszter 11. B osztályos tanulónk az elmúlt időszakban számos, rangos versenyen ért el kiemelkedő eredményeket.

  • Oláh György Kémiaverseny: 3. hely + különdíj a legjobb előadásért

  • Dürer Kémia Csapatverseny: 1.hely (csapattársai: Bajczi Levente és Stenczel Tamás - Gödöllő)

  • IChO (Nemzetközi Kémia Diákolimpia) válogatón 7. hely

  • TUDOK ( Tudományos Diákkörök XVII. Kárpát-medencei Konferenciája) : Nagydíj kísérletes orvostudomány kategóriában

Gratulálunk az eredményekhez!


 

Ugrás a lap tetejére

Kellemes Húsvétot!

2017. április 15.


Kellemes Húsvéti Ünnepeket

kívánunk

a honlap minden látogatójának!


 

Ugrás a lap tetejére

Tankönyvmegrendelés - információk

2017. április 14.

A tankönyvrendelés menetrendje ebben a tanévben a következõ:

1., Az iskola szakmai munkaközösségei összeállították a 2017/2018-as tanév tankönyvlistáját.
2., Április 12-én legkésõbb minden diák megkapja a személyes megrendelõlapját, melyen csak az általa megrendelhetõ tankönyvek szerepelnek.
3., A diákoknak a kétoldalas megrendelõlapot kitöltve szülõi aláírásokkal április 19-ig kell az osztályfõnöküknek visszajuttatni. A kitöltésben segítenek a lent megtalálható tankönyvlistán szereplő megjegyzések.
4. Az ingyenes tankönyvtámogatásról szóló nyilatkozatot kitöltve, az igazolás másolatával együtt legkésõbb május 26-ig kell leadni az osztályfõnöknek. (Ha valaki nem kér vagy nem jár neki támogatás, akkor is ki kell tölteni és alá kell írni!)

Köszönjük mindenki közremûködését!

A tankönyigénylő lap első oldala itt elolvasható...
A tankönyvlista itt megtekinthetõ...
A tankönyvtámogatás üres nyilatkozata innen tölthetõ le...


 

Ugrás a lap tetejére

Április 22-i esti-/éjszakai túrák

2017. április 14.

2017. április 22-én, szombaton esti/ éjszakai túrákat szervezünk Veszprém környékére és este fényhidat hozunk létre 2 pont között.

1. túra: Lovassy László Gimnázium - Hárskút (eddig busszal) - Vitéz Bertalan Károly kilátó (Papod) - Fényhíd (20:00-kor) - Hárskút - Csatár hegy lába - Pápai út - Veszprém (gyalog)

2. túra: Lovassy László Gimnázium - Bánd (eddig busszal) - Majer Antal kilátó (Bánd) - Fényhíd (20:00-kor) - Csatár hegy lába - Pápai út - Veszprém (gyalog)

A meghirdetett túrák nyilvánosak, de részvételi szándékukat ezen az űrlapon kérjük előre jelezzék!


 

Ugrás a lap tetejére

Túra a Koloska-völgybe

2017. április 13.

A tavaszi szünet első napján egy könnyed túrán vett részt 30 lovassys diák és tanár. Veszprémfajszról a Koloska-völgyön keresztül gyalogoltak le Balatonfüredre.

A túra fényképeit itt tekintheti meg.


 

Ugrás a lap tetejére

OKTV eredmény

2017. április 12.

Iskolánk 12.A osztályos tanulója

Kékesi Attila
2. helyezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny biológia tantárgyi versenyében.

További eredmények:
  Bognár Judit 12.A - 12. hely
  Arany Eszter 11.B - 20. hely
  Rajmon Martin 12.A - 36. hely

Eredményükhöz nekik és felkészítõ tanáruknak dr. Szalainé Tóth Tünde tanárnõnek is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

OKTV eredmeny

2017. április 12.

Iskolánk 11.A osztályos tanulója

Pribelszki János
8. helyezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny történelem tantárgyi versenyében.

Az eredményhez neki és felkészítõ tanárának Isztl János tanárúrnak is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Megemlékezés a Holokauszt áldozatairól

2017. április 12.

Iskolánk ebben a tanévben is megemlékezett a Holokauszt áldozatairól.

A megemlékezésre a 9.D osztály rádiómûsort készített.

Munkájukat köszönjük!


A rádiómûsort MP3 formátumban itt hallgathatja meg...

Köszönjük a segítséget Asztalos István tanár úrnak!
 

Ugrás a lap tetejére

Költészet napi műsor

2017. április 12.

A költészet napjára "Szavak és képek" címmel a 10.D osztály ünnepi műsort készített, amit 2017. április 11-én 8 órától nézhettünk meg az iskola tornacsarnokában.

Köszönjük Wenczel Zsuzsanna tanárnő és Tóth Mária valamint Molnár Veronika osztályfőnökök segítségét!

A mûsor színlapja itt olvasható...

A műsoron készült fényképek itt nézhetők meg.

A műsoron készült videofelvétel itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Alma Mater képek és videók

2017. április 12.

2017. április 5-én, szerdán délután a Városi Mûvelõdési Központ színháztermében rendeztük meg mûvészeti seregszemlénket, az Alma Mater ünnepséget, melynek képeit itt tekintheti meg, míg a videója itt nézhető meg.

Köszönjük a szines mûsort a fellépõ diákoknak és a több hónapi koordinálást Tóth Mária tanárnõnek!

Az Alma Mater részletes mûsora itt olvasható el...


 

Ugrás a lap tetejére

A projektnap képei

2017. április 12.

2017. április 7-én (pénteken) került lebonyolításra a 9/Ny évfolyam számára a projektnap, melynek témája a Testvérmúzsák voltak.

A projektnapon készült fényképek itt nézhetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Matematika versenyeredmény

2017. április 11.

Iskolánk 2 csapata is kiemelkedően szerepelt a nemzetközi Náboj matematika versenyen:

Senior kategória:
regionális 1., országos 4., nemzetközi 10. hely
Csapat tagjai: Encz Koppány, Fadgyas Márton, Horváth Botond, Kékesi Péter, Radnai Bálint 11.A

Junior kategória:
regionális 1., országos 7., nemzetközi 64. hely
Csapat tagjai: Kiss Károly László 9.D, Bodnár Babett, Schütz Annamária, Szilágyi Bence 10.A, Piller Trisztán 10.C

A szép eredményekhez gratulálunk!

A versenyről bővebben itt olvashat.
 

Ugrás a lap tetejére

Alkotói pályázat versenyeredmény

2017. április 11.

A magyaros munkaközösség által meghirdetett alkotó pályázatra beérkezett írások közül a zsűri két pályamunkát emelt ki: Zsilák Balázs: Minótaurosz című novelláját és Maróti Lili: A pillanat című szövegét.

A munkaközösség tagjai megköszönik minden alkotó diáknak, hogy részt vett a pályázaton és remélik, írásaikkal találkoznak még a következő években.


 

Ugrás a lap tetejére

Irodalmi versenyeredmény

2017. április 11.

2017. április 8-9-én rendezték meg Ajkán a 38. Nagy László Versmondó Találkozót, melynek résztvevői az egész országból és a határon túli magyar területekről érkeztek.

A versenyen Réti Gergely 9.D osztályos tanuló az 5. helyen végzett.

Teljesítményéhez neki és felkészítő tanárának, Asztalos Istvánnak is gratulálunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Április 22-i esti-/éjszakai túrák

2017. április 10.

2017. április 22-én, szombaton esti/ éjszakai túrákat szervezünk Veszprém környékére és este fényhidat hozunk létre 2 pont között.

1. túra: Lovassy László Gimnázium - Hárskút (eddig busszal) - Vitéz Bertalan Károly kilátó (Papod) - Fényhíd (20:00-kor) - Hárskút - Csatár hegy lába - Pápai út - Veszprém (gyalog)

2. túra: Lovassy László Gimnázium - Bánd (eddig busszal) - Majer Antal kilátó (Bánd) - Fényhíd (20:00-kor) - Csatár hegy lába - Pápai út - Veszprém (gyalog)

A meghirdetett túrák nyilvánosak, de részvételi szándékukat ezen az űrlapon kérjük előre jelezzék!


 

Ugrás a lap tetejére

OKTV eredmeny

2017. április 9.

Iskolánk 12.D osztályos tanulója

Fülöp Barnabás
12. helyezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny magyar irodalom tantárgyi versenyében.

Az eredményhez neki és felkészítõ tanárának dr. Vondervisztné Kapor Ágnes tanárnõnek is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Köszönet a véradásért

2017. április 7.

 
 
Köszönetet
mondunk
a tegnapi napon az
iskolánkban vért adó
27 lovassys diáknak
és tanárnak.

 

Ugrás a lap tetejére

A Lovassy Színpad bemutatója

2017. április 6.

A Lovassy Színpad még egyszer előadja a Rosencrantz és Guidenstern című színdarabot. Az előadás április 12-én (szerdán) 16 órakor lesz az alagsorban .

Az előadás egyben az Országos Diákszínjátszó Találkozó területi válogatója is lesz.

Az elõadás színlapja innen letölthetõ...


 

Ugrás a lap tetejére

Fox angolverseny eredmények

2017. április 6.

A 2017. évi Fox Competition országos angol nyelvi versenyen a Lions kategória 288 indulója közül Szilágyi Eszter 9/Ny.D osztályos tanuló 13. helyezett lett.
Az Eagles kategóriában Fülöp Dominika 10.D osztályos tanuló a kiemelkedő 2. helyet szerezte meg 85 versenyző közül. Ugyanebben a kategóriában Czeglédi Levente (11.A) a 6. és Eidmann Réka (10.D) a 9. helyen végzett. Dominika nyereménye egy értékes okostelefon.

Felkészítő tanárok: Holubné Szita Zsuzsanna és Molnár Veronika

Az oklevelek itt megtekinthetők...


 

Ugrás a lap tetejére

Költészet napi mûsor - színlap

2017. április 4.

A költészet napjára "Szavak és képek ” címmel a 10.D osztály ünnepi mûsort készített, amit 2017. április 11-én 8 órától nézhetünk meg az iskola tornacsarnokában.

A fõpróba idõpontja: 2017. április 10. 17 óra
 
A műsort összerendezte Wenczel Zsuzsanna tanárnő, színpadra állításában Tóth Mária és Molnár Veronika osztályfõnökök segédkeztek.

A mûsor színlapja itt olvasható...


 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys túra

2017. április 4.

GYALOGTÚRA

ÁPRILIS 13. CSÜTÖRTÖK

Gyülekezõ 7 óra 50 perckor a veszprémi autóbuszállomáson.

Irány a Koloska-völgy!

A részletekrõl itt olvashatsz...
 

Ugrás a lap tetejére

Országos 2. hely diákolimpián

2017. április 3.

A hétvégén, Nyíregyházán került megrendezésre a "B" kategóriás Kézilabda Diákolimpia Országos Döntője, melyen iskolánk fiú csapata kiváló játékkal, remek küzdelemben a 2. helyet szerezte meg, Reisinger Viktor 10.B osztályos tanulót pedig a torna legjobb kapusának választották.

A csapat tagjai: Markovics Dávid, Szabó Bence 12.A, Horváth Bálint, Iszak Zsombor 12.B, Balogh Ákos, Penk Richárd 12.C, John Dávid 11.C, László Dávid, Simon Ruben 11.D, Reisinger Viktor 10.B, Kuthi Gábor 10.C, Gfellner Bálint 9.Ny.A osztályos tanulók.

Gratulálunk nekik és Sipőcz Zoltán tanár úrnak is a szép eredményhez!

Az oklevelet itt tekintheti meg...
 

Ugrás a lap tetejére

Német műfordítóverseny

2017. április 3.

Pécsett rendezték a német nemzetiségi gimnáziumok számára a műfordító versenyt, amelyen magyarországi német költők egy-egy, eddig nem publikált versét kellett magyarról németre, illetve németről magyarra átültetni. Iskolánk csapata mindkét kategóriában a 2. helyezést érte el.

A csapat tagjai: Kerekes Sarolta és Lennert Lídia 10.B, Mtewele Laura és Stupián Aliz 11.B osztályos tanulók.

Gratulálunk az eredményes szerepléshez!


 

Ugrás a lap tetejére

OKTV eredmény

2017. április 3.

Iskolánk 12.B osztályos tanulója

Vörös László
4. helyezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny német nyelvi tantárgyi versenyében.

További eredmények:
  Trapp Luca Zsófia 12.B - 9. hely
  Naszer Tamara 11.A - 28. hely
  Danajka Balázs 11.B - 32. hely

Eredményükhöz nekik és felkészítõ tanáraiknak dr. Oroszné dr. Takács Katalin, Kiss Andrea tanárnõknek, valamint Márkus Csaba tanár úrnak is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

OKTV versenyeredmény

2017. március 31.

Iskolánk 11.C osztályos tanulója

Bicski Bálint
24. hely
ezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny angol nyelvi tantárgyi versenyében.

Eredményéhez neki és felkészítõ tanárának Molnár Veronika tanárnőnek is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Matematika versenyeredmény

2017. március 31.

2017. március 23. és 27. között zajlott a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny, amelynek idén a felvidéki Somorja városa adott otthont.
A verseny 231 diák részvételével zajlott, akik Magyarországról és a környező magyarlakta vidékekrol (Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság) gyűltek össze a matematika területén legeredményesebb középiskolákból.
Iskolánkat Stark Patrícia (12.A), Encz Koppány, Radnai Bálint (11.A) és Bodnár Babett (10.A) szép eredményekkel képviselték: Bálint I. díjat, Patrícia III. díjat, hozott haza, míg Koppány dicséretben részesült.
A versenyzésen kívül gazdag programon vehettek részt a diákok és kísérő tanáraik. Az itt elérhető cikkben további részletek is olvashatók.

Gratulálunk a szép eredményekhez!


 

Ugrás a lap tetejére

8. osztályosok angol versenye

2017. március 31.

Március 29-én került megrendezésre a 8. osztályosok számára kiírt ANGOL nyelvi versenyünk döntője. 5 csapat jutott be ebbe az utolsó, szóbeli fordulóba - a Kossuth, a Rózsa úti, a Vörösberényi Általános Iskola egy-egy, és a Botev iskola két csapata. Az első helyet a három forduló összesített eredménye alapján a Vörösberényi Általános Iskola Illuminati Is Real (Kedves Lőrinc András, Zsendovics Máté László, Istenes Bence) nevű csapata nyerte.

Nekik, felkészítő tanáruknak és a többi csapatnak is gratulálunk!
K köszönjük a sok készülést, a színvonalas produkciókat.

A döntőn készült fényképeket itt nézheti meg...
 

Ugrás a lap tetejére

OKTV versenyeredmény

2017. március 30.

Iskolánk 12.D osztályos tanulója

László Luca
28. hely
ezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny informatika (alkalmazói) tantárgyi versenyében.

Ugyanezen a versenyen Kókai Lilla (12.A) 37., Balogh Ákos (12.C) 43., míg Papp Boróka (12.A) 50. helyezést ért el.

Eredményükhöz nekik és felkészítõ tanáraiknak Báder Anikó, Molnár Veronika, Pozsgainé Becze Boglárka tanárnőknek valamint Szabó László, és Pálffy Zoltán tanár uraknak is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Öregdiák találkozó

2017. március 28.

Az Öregdiák Barát Kör április első hétfői találkozójára, április 3-án 16 órakor kerül sor az ének-teremben. Szeretettel várjuk tagjainkat és az érdeklődő volt lovassysokat, akik még a Várban érettségiztek valamint mindenkit, akit érdekel az öreg épület sorsa

Témánk: az várbeli Lovassy épületének a sorsa

Vendégünk: Porga Gyula polgármester

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Imre Frigyesné
az ÖBK elnöke


 

Ugrás a lap tetejére

Mi Európánk - versenyeredmény

2017. március 28.

A mi Európánk című magyarországi és határon túli csapatok számára Székesfehérváron rendezett középiskolai vetélkedő döntőjén iskolánk csapata a 4. helyezést érte el.
A csapat tagjai: Borisz Kata, Nagy Artúr és Fadgyas Márton 11.A osztályos tanulók.

Eredményükhöz nekik és felkészítő tanáruknak, Dr. Réti Balázsnak is gratulálunk!

Az oklevelek itt érhetők el...
 

Ugrás a lap tetejére

Véradás a Lovassyban

2017. március 27.

2017. április 6-án (csütörtökön) délelõtt 9 és 13 óra között a vállalkozó kedvû, 18. életévüket betöltött iskolapolgárok vért adhatnak.

A véradáshoz személyi igazolványt, lakcímkártyát és TAJ kártyát mindenki hozzon magával!

Véradásra csak az adott óra szaktanárával történt ELŐZETES egyeztetés után lehet elmenni!
 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys gyalogtúra képei

2017. március 27.

2017. március 25-én tavaszias időben több, mint 70 lovassys diák valamint Csonka Anikó, Lucsik Zsófia, Ugrai Éva, Sipőcz Zoltán és Pálffy Zoltán kísérők gyalogoltak el Porva-Csesznekről Vinyére, majd a Likas kő megnézése után a Cuha szurdokon keresztül Bakonyszentlászlóra.

A kiránduláson készült fényképeket itt nézheti meg...

Köszönjük a szervezést Sipőcz Zoltán tanár úrnak!


 

Ugrás a lap tetejére

AJTP versenyeredmény

2017. március 27.

A hétvégén Egerben került megrendezésre az Arany János Tehetséggondozó Program Irodalmi Versenyének országos fordulója.

Az iskolánkat képviselő 10. évfolyamos Farkas Csenge Réka II., Somogyvári Lilla Virág VI. és a 9. évfolyamos Németh Emese II. helyezést ért el.

A szép eredményhez gratulálunk!
 

Ugrás a lap tetejére

AJTP versenyeredmény

2017. március 27.

A Pápán megrendezett AJTP országos idegen nyelvi versenyen
angol nyelvből Sebestyén Máté 11.D osztályos tanuló 1. helyezést, Szalai Zsófia 10.D osztályos tanuló pedig 8. helyezést ért el.
Német nyelvből Kovács Réka 7., László Dávid 18. helyezett lett, mindketten 11.D osztályosok.

Eredményükhöz nekik és tanáraiknak, Fürj Katalin, Molnár Veronika és Borossné Hodák Ágnes tanárnőknek is gratulálunk!
 

Ugrás a lap tetejére

A Lovassy Színpad bemutatója

2017. március 26.

A Lovassy Színpad még egyszer előadja a Rosencrantz és Guidenstern című színdarabot. Az előadás március 30-án (csütörtökön) 16 órakor lesz az alagsorban .

A következő fellépés március 31 - én , pénteken lesz Székesfehérváron, az Országos Diákszínjátszó Találkozón, a Pelikán Kamaraszínház ban.

Az elõadás színlapja innen letölthetõ...


 

Ugrás a lap tetejére

Alma Mater meghívó

2017. március 24.

 
2017. április 5-én
, szerdán délután fél öttõl a HEMO színháztermében rendezzük meg iskolánk mûvészeti seregszemléjét, az Alma Mater ünnepséget.
 
 
Minden jelenlegi és volt lovassys diákot, valamint minden érdeklõdõt szeretettel várunk!
 
A részletes mûsor itt olvasható el...


 

Ugrás a lap tetejére

Fotópályázat

2017. március 24.

Lovassy László Gimnázium Művészeti Munkaközössége a Fenntartható Fejlődés témahét keretében fotópályázatot hirdet iskolánk tanulóinak a

Fény és árnyék - környezetünk fényes és árnyas oldalai címmel.

A pályaműveket elektronikus formában a kapos@mail.lovassy.hu  címre kell beküldeni, az alkotó nevének, osztályának és a kép címének a feltüntetésével.

Beadási határidő: 2017. április 18. (kedd)

Az előzetes zsűrizés után a legjobb alkotásokat kiállítás formájában mutatjuk be iskolánk közösségének.


 

Ugrás a lap tetejére

OKTV 3. helyezés

2017. március 24.

Iskolánk 11.B osztályos tanulója

Arany Eszter
3. helyezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny kémia versenyében.

Eredményéhez neki és felkészítõ tanárának Kiss Zoltán tanár úrnak is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

OKTV eredmény

2017. március 23.

Iskolánk 12.C osztályos tanulója

Pogány Domonkos
28. helyezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny informatika programozói versenyében.

Eredményéhez neki és felkészítõ tanárainak Báder Anikó tanárnőnek és Szabó László tanár úrnak is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Nemes Tihamér programozói eredmények

2017. március 23.

A Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Versenyen iskolánk tanulói szépen szerepeltek:

Kovács Bertalan 10.C osztályos tanuló 21., Bucsy Benjámin 10.C osztályos tanuló 36., Pituk Gábor 10.A osztályos tanuló 42. és Piller Trisztán 10.C osztályos tanuló 68. helyezést ért el.

Eredményükhöz nekik és felkészítőtanáraiknak (Báder Anikó, Pozsgainé Becze Boglárka és Szabó László) gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - április

2017. március 22.

Az április havi menza befizetésének idõpontja

 2017. április 3. és 4.

(7:30-15:30 és 7:30-12:00 között)


A teljes ár
: 6.800 Ft (425 Ft/ebéd)
A kedvezményes ár: 3.900 Ft (212,5 Ft/ebéd)
  
Fizetni - aki nem csoportos beszedéssel egyenlíti ki a számlát - csak készpénzzel lehet.

A havi étlap itt megtekinthetõ...

Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

Társastánc tanfolyam

2016. szeptember 7.

Nyolc hetes klasszikus társastánc tanfolyam indul április 4-én kedden az iskolában. A tanfolyam ideje alatt a jelentkezők a standard és latin-amerikai táncok tánciskolás alapjaival ismerkedhetnek meg. Angol- és bécsi keringő, tangó, samba, cha-cha-cha, rumba, pontozós rock'n roll színesítik a táncpalettát.
Heti egy alkalommal, keddenként, 15.15-16.15-ig , kellemes hangulatban, népszerű zenékkel várja az érdeklődőket Lunk Gabriella diplomás táncpedagógus.
A tanfolyam díja a jelentkezők létszámától függően 5.000-6.000 Ft, 50 %-os alapítványi támogatással.
Jelentkezni március 27-én, 29-én és 31-én a nagyszünetekben lehet Szintay Gertrúd tanárnőnél az emeleti lift előtt.


 

Ugrás a lap tetejére

Sportsiker

2017. március 20.

A múlt hétvégén Békéscsabán megrendezett Országos Itf Taekwon-do Bajnokságon iskolánk tanulói szépen szerepeltek:

Kántor Katalin és Véber Brigitta 12.B osztályos tanulók csapat speciál tecnikai törésben és csapat formagyakorlat kategoriákban bronz érmet szereztek.
Véber Brigitta egyéni küzdelem -62kg-os kategóriában bronz érmet szerzett.

Felkészítő tanáruk: Mucsy Petra.

Eredményükhöz a gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys túra

2017. március 20.

GYALOGTÚRA

MÁRCIUS 25. SZOMBAT

Gyülekezõ 8 órakor a veszprémi vasútállomáson.

Irány a Bakony!

A részletekrõl itt olvashatsz...
 

Ugrás a lap tetejére

A Lovassy Színpad bemutatója

2017. március 19.

 
Szeretettel és tisztelettel meghívjuk a gimnázium érdeklõdõ tanárait és diákjait a Lovassy Színpad elõadására, 2017. március 23-án 16 órára a könyvtár előtti játéktérbe.

Az elõadás címe
: Rosencrantz és Guildenstern

Az elõadás színlapja innen letölthetõ...


 

Ugrás a lap tetejére

Öregdiák Baráti Kör tájékoztatója

2017. március 17.

A Veszprémi Lovassy és Volt Piarista Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre által megjelentetett 2016. évről szóló Tájékoztató füzete innen letölthető.
 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó szülői körre

2017. március 17.

Tisztelettel meghívjuk a lovassys diákok szüleit
március 29-én (szerdán) 17 órára a 2016/17-es tanév harmadik szülői körös beszélgetésére.

A beszélgetés témája: Függőségek, evészavarok serdülőkorban..

A beszélgetés helyszíne: ének terem

A beszélgetés moderátorai: Schleicher Dóra iskolapszichológus és Bereginé Simon Ágnes ifjúságvédelmi felelős

Várunk minden, a téma iránt érdeklődő szülőt!


 

Ugrás a lap tetejére

Fogadóóra - 2017. március 22.

2017. március 17.

 
2017. március 22-én (szerdán) 17 órától
fogadóóra lesz az iskolánkban. Az iskola bejáratánál kifüggesztett terembeosztás szerinti helyiségekben várjuk a tisztelt szülőket, hozzátartozókat.
 

Ugrás a lap tetejére

Walesi tanulmányi út - Elmarad!!!

2017. március 17.

A 2017. október 28. és november 4. közöttre meghirdetett walesi utazás a kevés számú jelentkező miatt ELMARAD.

Kérjük az előleget senki se fizesse be!


 

Ugrás a lap tetejére

Felhívás

2017. március 15.

A tragikus veronai buszbaleset után a kormány megvizsgálta, hogy szükség van-e a jogszabályok szigorítására.
A lehetséges szigorításokkal kapcsolatban a kabinet szeretné kikérni a magyar állampolgárok véleményét, különös tekintettel a gyermeket nevelő szülőkre. A párbeszéd elősegítésére a kabinet internetes konzultációt indított.
A március 20-ig kitölthető online kérdőív elérhető az alábbi oldalon:

https://konzultacio.kormany.hu/
 

Ugrás a lap tetejére

Március 15-i ünnepség

2017. március 15.

2017. március 14-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a 10.C osztály ünnepi előadását, Nagy Ignác: Tisztújítás című művét tekinthettük meg az iskola tornacsarnokában.

Az elõadás fényképei itt tekinthetõk meg.
A darab színlapja itt olvasható... 

A művet Réti Anikó tanárnő rendezte.

Az ünnepre faliújságot szintén a 10.C osztály készített.

Mindenkinek köszönjük a színvonalas munkáját!


 

Ugrás a lap tetejére

Németh Virág sikere

2017. március 14.

2017. március 11-én a Miskolci Egyetem szervezésében került megrendezésre 10. alkalommal az Országos Földtudományi Diákkonferencia.
Németh Virág Alexandra 11.D osztályos tanuló a Balaton-felvidéki vörös homokkőről írt, "Egy kőzet életútja" című munkájával a második helyen végzett. Ezen kívül megkapta a legjobb előadónak járó díjat, valamint előadását továbbították a következő Országos Tudományos Diákköri Konferenciára is.

Eredményéhez neki és felkészítőtanárának Bereginé Simon Ágnes tanárnőnek is gratulálunk.

Az oklevelek itt érhetők el...


 

Ugrás a lap tetejére

Erasmus+ lehetőségek

2017. március 11.

2017. március 21-én (kedden) a nagyszünetben a fizika előadóban a Lelektér Alapítvány ad tájékoztatót az Erasmus+ program keretében megvalósuló rövidebb (2 hónap) és hosszabb (7-10 hónap) külföldi, elsősorban Európai Uniós utakról és programokról.

Az érdeklődő diákokat az alapítvány képviselői várják.

Az Alapítvány honlapja itt érhető el...


 

Ugrás a lap tetejére

OKTV (rész)eredményeink II.

2017. március 10.

Befejezõdtek a 2016/2017-es tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyének regionális fordulói. Ezeken a versenyeken a lovassys diákok közül sokan eredményesen szerepeltek, s továbbjutottak az országos fordulókba.
A továbbjutottak listáját itt olvashatja el...

A diákoknak és a felkészítõ tanároknak is gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk!

 

Ugrás a lap tetejére

Walesi tanulmányi út - Dokumentumok

2017. március 10.

Iskolánk a Challenge Hungary Kft. utazási irodával közös szervezésben walesi utat szervez 2017. október 28. és november 4. között.

Letölthetõ dokumentumok (illetve Molnár Veronika tanárnőtől kérhetők):
   Az utazás programja
   Jelentkezési lap
   Segítség a kitöltéshez
   Storno biztosítás
   Tudnivalók
   Utazási feltételek

   A március 9-i tájékoztató anyaga

A jelentkezési lapok leadásának határideje: március 14. (kedd) - Molnár Veronika tanárnőnél.
 

Ugrás a lap tetejére

Felvételi jegyzékek

2017. március 10.

MINDEN képzésünkre elkészítettük a felvételi jegyzéket, mely az oktatási azonosító (vagy jelige) szerint sorbarendezve tartalmazza a felvételizõk összpontszámát és rangsorszámát képzési típusonként

A matematika specializáció felvételi jegyzéke.
A német nemzetiségi tagozat felvételi jegyzéke.
Az informatika specializáció felvételi jegyzéke.
A kiemelt angol nyelvi képzés felvételi jegyzéke.
Az általános képzés felvételi jegyzéke.
 

Ugrás a lap tetejére

Zrínyi versenyeredmény

2017. március 10.

A Zrínyi Matematika Tesztverseny megyei fordulóján a lovassys diákok kiemelkedõen szerepeltek:

Kadem Aziz (9. évf) - 1. hely;
Gáspár Szilárd (9. évf) - 2. hely;
Berzsenyi Bence (9. évf) - 3. hely;
Pituk Gábor (10. évf) - 1. hely;
Bodnár Babett (10. évf) - 2. hely;
Radnai Bálint (11. évf) - 1. hely;
Encz Koppány (11. évf) - 2. hely;
Stark Patrícia (12. évf.) - 1. hely;
Rádli Álmos (12. évf) - 3. hely.


A kiemelkedõ lovassys eredmények (9., 10., 11., 12. évfolyam megyei sorrendje) alapján a Lovassy László Gimnázium elnyerte - kilencedszer is - a régió legeredményesebb középiskolája vándorserleget.

A szép eredményhez gratulálunk!



 

Ugrás a lap tetejére

Mann Lotti sikere

2017. március 9.

Az országos Németh László tanulmányíró pályázaton Mann Lotti 9.B osztályos tanuló A Buda halála mint archaikus epikum és modern lélektani sorstragédia című értekezésével I. díjat nyert.

Az elismeréshez neki és felkészítő tanárának, Fürj Katalin tanárnőnek is gratulálunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Trapp Luca Zsófia OKTV 1. helyezett

2017. március 7.

Iskolánk 12.B osztályos tanulója

Trapp Luca Zsófia
1. hely
ezést ért el

az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny német nemzetiségi nyelv és irodalom tantárgyi versenyében.

További eredmények:
  Arany Eszter Sára 11.B - 7. hely
  
Kovács Tímea 12.B - 8. hely
  Véber Brigitta
12.B - 10. hely
  Vörös László
12.B - 13. hely
  Bogdán Róbert
11.B - 15. hely
  Takács Bianka
11.B - 17. hely

Eredményükhöz nekik és felkészítõ tanáraiknak Kiss Andrea, Nagy Erika, Wrede Melanie tanárnõknek, valamint Márkus Csaba és Schindler László tanár uraknak is gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Alapítványi kuratóriumi ülés

2017. március 6.

A "Lovassy Alapítvány a Jövõért" Alapítvány következõ kuratóriumi ülését 2017. március 20-án tartja 17 órától a 201-es tanteremben.

Témák: beérkezett igények elbírálása; az alapítvány gazdálkodása a 2016-os évben; 2017. évi tervezés

Az alapítványi céloknak megfelelõ igényeket 2017. március 16-ig (csütörtök) lehet leadni az iskolatitkárnál.

Az iskola alapítványáról itt olvashat bõvebben...
 

Ugrás a lap tetejére

Március 15-i mûsor - színlap

2017. március 6.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére a 10.C osztály ünnepi mûsorát tekinthetjük meg 2017. március 14-én 8 órától az iskola tornacsarnokában.

A megemlékezés programja:

1. Himnusz
2. Nagy Ignác: Tisztújítás

A fõpróba idõpontja: 2017. március 13. 17 óra
 
A színdarabot Réti Anikó rendezte.

A mûsor színlapja itt olvasható...
 

Ugrás a lap tetejére

Felsõoktatási jelentkezési statisztikák

2017. március 3.

Feldolgoztuk a végzõs diákjaink felvételi jelentkezéseit és azokat szerteágazó szempontok szerint kiértékeltük.

Ezek alapján készültek el a 2017. évi felsõoktatási felvételi jelentkezések statisztikái, melyet a felveteli2017.lovassy.hu webcímen tekinthet meg.

A weblap tanulmányozását a jövõre pályaválasztás elõtt álló lovassys diákoknak és az iskolánkba készülõ tanulóknak és szüleiknek is ajánljuk!


 

Ugrás a lap tetejére

Kompetenciamérés eredménye

2017. március 3.

A 2016-os Országos Kompetenciamérésen iskolánk diákjai ismét kiemelkedõ eredményt produkáltak: a Lovassy László Gimnázium továbbra is a középiskolák élmezõnyében szerepel. A nagy négy évfolyamos gimnáziumok között matematikából nincs és szövegértésbõl 1 olyan intézmény van, amelynek tanulói szignifikánsan jobb eredményt értek volna el, mint a lovassysok.

A részletes eredményeket az Oktatás menü Statisztikák menüpontja alatt avagy ide kattintva tekintheti meg.

Felhívjuk a mérésben múlt évben résztvevõ diákjaink figyelmét, hogy a megkapott mérési azonosító birtokában lekérdezhetik részletes eredményüket a https://www.kir.hu/okmfit/tanulo.aspx címen.
 

Ugrás a lap tetejére

Ideiglenes felvételi jegyzék

2017. március 1.

MINDEN képzésünkre összesítettük a jelentkezõk hozott és szerzett pontjait és elkészítettük a felvételi rangsorokat.

Az oktatási azonosító / jelige megadásával az összes megjelölt képzés esetén a rangsor lekérdezésére itt van lehetõsége...
 

Ugrás a lap tetejére

Implom Helyesírási Verseny

2017. március 1.

Február 24-25-én rendezték Gyulán az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét, melyen iskolánkat és a megyét a gimnáziumi kategóriában két diákunk képviselte: Stark Patrícia a 12.A és Piller Trisztán a 10.C osztályból.
A diákok szépen szerepeltek: a 19. és a 31. helyezést érték el.
Eredményükhöz nekik és felkészítő tanáraiknak Stark Péterné Zöldvári Ildikó, Réti Anikó és Király Viktor tanároknak is gratulálunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Éjszakai röplabda bajnokság

2017. március 1.

2017. február 24-25-én került megrendezésre a DÖK szervezésében az Éjszakai Röplabda bajnokság.

A bajnokságot a Vehir-inteam csapat nyerte.

Köszönjük Molnárné Bácskai Rita és Bagi Péter testnevelőtanárok valamint a Diákönkormányzat munkáját!

A bajnokságon készült fényképek itt nézhetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Érettségi leírás - 2017

2017. február 27.

Iskolánk elkészítette a közép- és emelt szintû érettségi vizsgát érintõ eljárásbeli tudnivalók 2017-es évre frissített változatát, melynek tanulmányozását a végzõs diáknak ajánljuk.
A dokumentumot innen töltheti le...
 
A dokumentumon kívül elérhetõvé tettük az érettségivel kapcsolatos legfontosabb jogszabályokat valamint a publikálható anyagokat. Ezek az Egyéb menü Érettségi - 2017 almenüjében érhetõk el avagy ide kattintva...

 

Ugrás a lap tetejére

Schleicher Dóra iskolapszichológus

2017. február 24.

Az iskolapszichológus, Schleicher Dóra fogadóóráinak időpontja megváltozik:

Fogadóórái:
Hétfő: 13.00-17.00
Kedd: 10.30-16.30
Szerda: 10.30-16.30

 
Részletes információkat a Polgár menû Iskolapszichológus almenüben vagy ide kattintva olvashat...
 

Ugrás a lap tetejére

Celjei projekt

2017. február 24.

A celjei (Szlovénia) I. Gimnazija-val történő cserediák programra és projektmunkára várunk jelentkezőket a 9/Ny és a 9. évfolyam diákjai közül. A program nyelve az ANGOL.

A projektmunka részletei itt elolvashatók.

Ha szívesen részt vennél a programban, Holubné Szita Zsuzsannánál vagy angol tanárodnál jelentkezhetsz március 10-ig.


 

Ugrás a lap tetejére

Walesi kirándulás az őszi szünetben

2017. február 24.

A következő tanév őszi szünetében buszos kirándulást szervezünk Walesbe családi elhelyezéssel, melyről 2017. március 9-én, csütörtökön 17 órakor az ének-teremben hallhatnak tájékoztatót az érdeklődő diákok és szülők.

A kirándulás tervezett programja itt elolvasható.
A program látnivalóiról képes összefoglaló itt megtekinthető.


 

Ugrás a lap tetejére

Berlini kirándulás az őszi szünetben

2017. február 24.

A következő tanév őszi szünetében buszos kirándulást szervezünk Berlinbe családi elhelyezéssel Az egykori fal két oldalán szlogennel. A kirándulás tervezett programja itt elolvasható.

Az érdeklődő diákok keressék meg dr. Füléné Pió Gabriella tanárnőt!


 

Ugrás a lap tetejére

Megemlékezés a diktatúrák áldozatairól

2017. február 24.

Iskolánk ebben a tanévben is megemlékezett a diktatúrák több tízmillió áldozatáról.
A megemlékezésre a 9.A osztály rádiómûsort és faliújságot készített.

Köszönjük munkáját az osztálynak dr. Vondervisztné Kapor Áges tanárnőnek, Varga Vince osztályfőnöknek és Cziráki Péter iskolatechnikusnak!

A rádiómûsort MP3 formátumban itt hallgathatja meg...

A faliújságról készült fényképeket itt nézheti meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Közeleg a leadás határideje!

2017. február 24.

Kedves alkotó Diákok!

Ugye, nem felejtettétek el, hogy a pályaművek leadásának határideje - 2017. március 10- én lejár?

Kíváncsian várjuk, vajon írtatok- e fagocitátum novellát? Természetesen más, "hagyományos" műfajokat is örömmel olvasunk. :-)

Kérjük, hogy elkészült munkáitokat adjátok le magyartanárotoknak vagy Fürj Katalin tanárnőnek.

Az utolsó simításokhoz jó munkát és ihletet kíván:

a magyaros munkaközösség


 

Ugrás a lap tetejére

Közgyűlés - Öregdiák baráti kör

2017. február 24.

Szeretettel hívunk és várunk minden kedves Öregdiák Társunkat aktuális éves közgyűlésünkre.

A közgyűlés helyszíne: Lovassy László Gimnázium ének-terem
Időpontja: 2017. márc. 6, 16 óra
Napirendje:
1. Levezető elnök,jegyzőkönyvvezető és hitelesítők megválasztása
2. Beszámoló 2016-ról /Imre Fné elnök/
3. Beszámoló a 2016. évi költségvetés teljesítéséről / Nagy Jánosné könyvelő /
4. A 2017. évi költségvetés / Nagy Jánosné könyvelő /
5. 2017.évi programok

Amennyiben a 16 órakor kezdődő közgyűlésünk nem lesz határozatképes, a jogszabály értelmében fél óra múlva un. ismételt közgyűlést tartunk.

Ezen alkalommal szeretnénk kézbe adni az elmúlt évről készült Tájékoztatónkat, emiatt is minél nagyobb létszámra számítunk.

Imre Frigyesné
az ÖBK elnöke


 

Ugrás a lap tetejére

Pontszámok lekérdezése

2017. február 23.

A 2017. február 20-21-22-én lebonyolított szóbeli felvételi vizsgák után rögzítettük mindenkinek a szóbeli pontjait és kiszámítottuk a tagozatonkénti összpontszámait.
 
A pontszámlekérdezõ felület itt érhetõ el.
 

Ugrás a lap tetejére

Tájékoztató az emelt szint választásról

2017. február 22.


A közép és emelt szintû képzés elõtt álló diákoknak és szüleiknek készített, a felsőktatási felvételi eljárás pontszámítását és az emelt- és középszintû képzéseinket bemutató prezentációt innen töltheti le...

További segédanyag :
   Érettségi vizsgatárgyak és többletpontok 2018-ban...

 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - március

2017. február 22.

A március havi menza befizetésének idõpontja

 2017. március 1. és 2.

(7:30-15:30 és 7:30-12:00 között)


A teljes ár
: 9.350 Ft (425 Ft/ebéd)
A kedvezményes ár: 4.675 Ft (212,5 Ft/ebéd)
  
Fizetni - aki nem csoportos beszedéssel egyenlíti ki a számlát - csak készpénzzel lehet.

A havi étlap itt megtekinthetõ...

Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

Alkotói pályázat

2017. február 21.

Kedves Lovassysok!

A 10.D osztály és az iskola művészeti munkaközössége alkotói pályázatot hirdet a magyar költészet napja alkalmából.

A feladat vizuális adaptáció készítése a megadott irodalmi művekhez, bármilyen technikával.
A munkákat a 10.D tagjainak 2017. március 24-ig lehet leadni.

A pályázat teljes leírása itt érhető el.

Örömteli alkotást és sok sikert kívánunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Tantermi színházi előadások

2017. február 17.

2017. február 15-én a 9/NY.A , 9/NY.B és 9/NY.C osztály diákjai a Nézőművészeti Kft. és a Kolibri Színház közös tantermi színházi előadásán vehettek részt a Lovassyban. A Vakság című előadást beszélgetés követte az alkotókkal, meghívott látásfogyatékos vendéggel. Az előadásról továbbiakat itt olvashat.

2017. február 23-án a 11. évfolyam diákjai az Ady/Petőfi darabot láthatják, mely a Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása. Az előadásról itt olvashatnak: itt olvashat.
 

Ugrás a lap tetejére

Szóbeli beosztás és pontszámkontroll

2017. február 17.

Iskolánkba 2017. február 17-én 15 óráig beérkezett felvételi jelentkezési lapokat feldolgoztuk, s az érintett diákok szóbeli beosztását is rögzítettük.
Az oktatási azonosító megadásával mindenki ellenõrizheti a rögzített pontjait és lekérdezheti a szóbeli vizsgáinak idõpontjait.
A lekérdezõ felület itt érhetõ el...

Felhívjuk a felvételizõk figyelmét, hogy a szóbeli vizsga idõpontjáról postai értesítést NEM küldünk!

 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó szülői értekezletre

2017. február 15.

2017. február 22-én (szerdán) 17 órától rendhagyó szülői értekezletet tartunk az iskola tornatermében. A 10.A, 10.B, 10.C valamint a 10.D osztályokba járó diákokat és szüleiket várjuk a szülői értekezletre, melynek témái az emelt szintű képzés, az utolsó két év választási lehetőségei, a kétszintű érettségi és a felsőoktatási felvételi rendszere lesznek.

Örülnénk, ha minél többen el tudnának jönni a tájékoztatóra!
 

Ugrás a lap tetejére

Éjszakai röpi - 2017.02.24.

2017. február 15.

A Diákönkormányzat szervezésében 2017. február 24-én este 6 órától 25-én reggel 6 óráig röplabdabajnokságra kerül sor iskolánk tornacsarnokában.
A rendezvény alatt az iskola tanári felügyeletet biztosít.
A rendezvényre 19.30-ig lehet belépni.

A bajnokságon csak szülõi engedéllyel lehet részt venni, melynek formanyomtatványa innen letölthetõ...

Volt lovassysok is 19.30-ig jöhetnek be a rendezvényre!


 

Ugrás a lap tetejére

Informatika verseny - 3. forduló

2017. február 15.

A Lovassy László Gimnázium Informatika Munkaközössége a korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezi versenyét elsősorban általános iskolások 8. osztályosainak számára.

Megjelentek ezen informatika verseny 3. fordulójának feladatai.
A második forduló eredményeiről hamarosan e-mailben értesítjük az érintett csapatokat! Sok értékes és leleményes megoldást kaptunk, reméljük a harmadik forduló feladatait is hasonló érdeklődéssel fogadjátok!

A harmadik és egyben utolsó forduló megoldásait 2017. március 13-ig (hétfő) kérjük visszajuttatni az infoverseny@mail.lovassy.hu címre!

A harmadik forduló feladatai innen tölthetők le.

További sok sikert mindenkinek!
 

Ugrás a lap tetejére

Lovassy-bál - fotószoba képek

2017. február 15.

A 2017. február 11-én megrendezett Lovassy bálon a fotószobában készített fényképek elérhetõk a könyvtári gépek C: partícióján.

Megfelelõ adathordozón mindenki elviheti a kiválasztott fényképeit.

 

Ugrás a lap tetejére

Lovassy-bál képek

2017. február 15.


A 2017. február 11 -én megrendezett Lovassy bálon készített fényképeket elérhetõvé tettük az Egyéb menü Fotóalbum menüpontja alatt.


A képek innen is elérhetõk:
Nyitótánc párok (Kaposvári József fényképei) -
Nyitótánc képei (Papp Flórafényképei) -
Életképek -

A táncok videói (Vásárhelyi Dániel felvétele)

Köszönjük a szponzoroknak és a szülőknek az értékes tombolatárgy-felajánlásokat!
 

Ugrás a lap tetejére

Iskolai sítábor - 2017 - Piancavallo

2017. február 10.

2017. január végén felejthetetlen hetet töltöttek el az olaszországi Piancavalloban lesíklópályáin a 2017-es Lovassy-sítábor résztvevõi. A tábort az iskola testnevelõ tanárai - Mucsy Petra, Bagi Péter, Sipőcz Zoltán - szervezték.
Munkájukat köszönjük!

A sítáboron készített fényképeket itt nézheti meg...



 

Ugrás a lap tetejére

Érettségi témakörök, tájékoztatók

2017. február 7.

A 2017. május-júniusi kétszintû érettségi vizsga publikálható dokumentumait gyûjtöttük csokorba a végzõs diákoknak. A letölthetõ dokumentumok a közép- és emelt szintû vizsgák menetérõl és témaköreirõl adnak bõvebb felvilágosítást. A dokumentumok az Egyéb menü Érettségi - 2017 menüpontjában érhetõk el vagy ide kattintva...
 

Ugrás a lap tetejére

OKTV (rész)eredményeink I.

2017. február 2.

Befejezõdtek a 2016/2017-es tanév Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyének iskolai fordulói. Ezeken a versenyeken a lovassys diákok közül sokan eredményesen szerepeltek, s továbbjutottak a regionális fordulókba.
A továbbjutottak listáját itt olvashatja el...

A diákoknak és a felkészítõ tanároknak is gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk!

 

Ugrás a lap tetejére

Felvételi tájékoztató kiegészítése

2017. január 31.

Az Emberi Erõforrás Minisztériuma kiadta a Felsõfokú Felvételi Tájékoztató 2017. címû elektronikus kiadvány hivatalos kiegészítését, mely a 2016. decemberében publikált elektronikus könyv hibáinak javítását, az azóta történt jogszabályi változások átvezetését és az azóta akkreditált képzések listáját tartalmazza. Ez a digitális kiadvány a hivatalos Felsõoktatási Felvételi Tájékoztató.
A kiegészítés pdf formátumban innen tölthetõ le...

A ténylegesen választható szakok intézményenkénti listája itt tekinthetõ meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó a Lovassy-bálra

2017. január 31.

A Lovassy László Gimnázium közössége és a „Lovassy Alapítvány a Jövőért” alapítvány
2017. február 11-én 19 órai kezdettel
a gimnázium helyiségeiben

LOVASSY-BÁLT

rendez, melyre minden jelenlegi és volt lovassyst szeretettel várunk!


 

Ugrás a lap tetejére

dr. Oroszné dr. Takács Katalin elismerése

2017. január 30.

A Magyar Tudományos Akadémia Főtitkára pedagógusi munkája mellett elért érdemes tudományos eredményéért

Pedagógus Kutatói Pályadíjat
adományozott

dr. Oroszné dr. Takács Katalin
részére

Az elismeréshez gratulálunk!

Az oklevél itt tekinthető meg.

A díjról és a díjazottakról bővebben itt olvashat.


 

Ugrás a lap tetejére

A szalagavatós fényképek

2017. január 28.

A Lovassy László Gimnázium hagyományos Szalagavató ünnepségét 2017. január 27-én este 5 órai kezdettel rendezte meg az iskola tornacsarnokában.

A rendezvényen készült képekbõl és videóból tekinthetõ meg ízelítõ:
   Szalagtûzés elõtti képek -
   12.A szalagtûzése -
   12.B szalagtûzése -
   12.C szalagtûzése -
   12.D szalagtûzése -
   Mûsorok -
   Az osztályvideók itt tekinthetők meg

A DigitalExpress videói a szalagtűzésről itt, míg a műsorokról itt tekinthetők meg

Ígéretünknek megfelelõen a végzõs osztályok eredeti felbontásban szelektálás nélkül megkapják az összes fényképet.
 

Ugrás a lap tetejére

Szülõi értekezlet és fogadóóra

2017. január 26.

2017. február 1-jén (szerdán) 17 órától szülői értekezlet, míg 18 órától fogadóóra lesz iskolánkban. Az iskola bejáratánál kifüggesztett terembeosztás szerinti helyiségekben várjuk a tisztelt szülőket, hozzátartozókat.
 
Ezen az értekezleten a szülõk a félévi eredményekrõl kapnak értékelést, valamint fontos információkhoz juthatnak a Lovassy-bállal kapcsolatban.
 
A szülõi értekezlet elõtt 16.15-től a szülõi munkaközösség tagjainak megbeszélést tartunk a fizikateremben.
 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - február

2017. január 25.

A február havi menza befizetésének idõpontja

 2017. február 1. és 2.

(7:30-16:00 és 7:30-13:30 között)


A teljes ár
: 8.280 Ft
A kedvezményes ár: 4.140 Ft
  
Fizetni - aki nem csoportos beszedéssel egyenlíti ki a számlát - csak készpénzzel lehet.

A havi étlap itt megtekinthetõ...

Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

Judo sportsiker

2017. január 25.

2017. január 21.-én, Budapesten rendezték a Junior korcsoportos országos rangsor versenyét judo sportágban.
A versenyen iskolánk 11.C osztályos tanulója Horváth László Levente - 66 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet szerzett.

Az eredményhez szívből gratulálunk.


 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó a szalagavatóra

2017. január 20.

Szeretettel és tisztelettel meghívjuk
a szülõket, a nagyszülõket,
az ismerõsöket és a barátokat
végzõs osztályaink
SZALAGAVATÓ ünnepségére.

Az ünnepséget 2017. január 27-én, péntek este tartjuk a gimnázium sportcsarnokában.
A tervezett program a következõ:

  16:30: NAPLÓ-s fényképezkedés;
  17:00: Szalagtûzés;
  18:00: Az osztályok szalagavató mûsorai.



 

Ugrás a lap tetejére

Német írásbeli felvételi - 2017.

2017. január 16.

Kérjük, hogy azok a nyolcadik osztályos diákok, akik bejelentkeztek iskolánk német nyelvi, kompetencia alapú felvételi vizsgájára, 2017. január 23-án (hétfőn) 9.30-ig jelenjenek meg a Lovassy László Gimnáziumban.

Minden felvételizõ diákigazolványt és íróeszközt hozzon magával! A felvételi vizsgán sem egy-, sem pedig kétnyelvû szótár NEM használható!
 
A vizsga terembeosztása a hétfőn a bejáratnál lesz megtekinthetõ.
 

Ugrás a lap tetejére

Írásbeli felvételi - 2017.

2017. január 16.

Kérjük, hogy azok a nyolcadikos diákok, akik a Lovassy László Gimnáziumba adták be a jelentkezési lapjukat a központi felvételire, 2017. január 21-én (szombaton) 1/2 10-ig jelenjenek meg iskolánkban. Az anyanyelvi írásbeli 10 órakor, míg a matematika felmérõ 11 órakor kezdõdik.
A diákigazolványon kívül mindenki hozzon magával
kék tollat, ceruzát, körzõt, szögmérõt és vonalzót! Számológép a felvételin nem használható!
 
A vizsga terembeosztása a felvételi napján a bejáratnál lesz megtekinthetõ.
 
A felvételi eljárás további részleteit, határidõit itt olvashatják el...
 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó szülői körre

2017. január 15.

Tisztelettel meghívjuk a lovassy diákok szüleit
január 25-én (szerdán) 17 órára a 2016/17-es tanév második szülői körös beszélgetésére.

A beszélgetés témája: A világháló és a kamaszok. Valós veszélyek- netbiztonság.

A beszélgetés helyszíne: ének terem

A beszélgetés moderátorai: Linczmayer Tímea címzetes rendőr őrnagy (iskolarendőr) és Bereginé Simon Ágnes ifjúságvédelmi felelős

Várunk minden, a téma iránt érdeklődő szülőt!


 

Ugrás a lap tetejére

Bognár Judit Brusznyai-díjas

2017. január 14.

 
 
BOGNÁR JUDIT

gimnáziumunk 12.A osztályos tanulója kiemelkedõ tanulmányi és közösségi munkájáért a 2017. évi Brusznyai-díjban részesült.

Az elismeréshez gratulálunk!

 
Bognár Judit oklevele itt felterjesztése itt tekinthetõ meg.
 
A díjátadásról készült beszámoló a Napló Online oldalon elolvasható.



 

Ugrás a lap tetejére

Magyar Nikolett Valéria Koch díjas

2017. január 10.

2017. január 8-án tartották Budapesten a Kongresszusi Központban a Magyarországi Német Önkormányzatok 21. gáláját.
A rendezvény alkalmából adták át a Valéria Koch-Díjat, amelyet kiemelkedő tanulmányi eredményért és a nemzetiségi területen végzett tevékenységért lehet kiérdemelni.
A négy kitüntetett között volt Magyar Nikolett, iskolánk 12.B osztályos tanulója.

Az elismeréshez szívből gratulálunk.

Az oklevél itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Lovassy László 125 éve halt meg

2017. január 6.

Iskolánk névadója, Lovassy László a mai napon hunyt el 125 éve.

Az évfordulóra készült rádióműsort, amit a 11.A osztály Asztalos István tanár úr segítségével készített, itt hallgatható meg.

Köszönjük a munkát Asztalos István tanár úrnak!


 

Ugrás a lap tetejére

#Felvételi 2017. - a felsőoktatásról mindenkinek

2017. január 4.

2017. január 11-én (szerdán) 15 órától kerül sor a Lovassy László Gimnáziumban, az Eruditio Zrt. által szervezett # Felvételi 2017. - a felsőoktatásról mindenkinek című tájékoztatóra.
A program:
15.00-15.45: Felvételi eljárás A-Z-ig
Előadó: Országh Ákos felsőoktatási szakember
15.45-16.30: Hogyan válasszak? - A pszichológus tanácsai
Előadó: Dr. Duró Zsuzsa pszichológus, pályaorientációs szakember, tehetségfejlesztési szakértő.

A rendezvényre jelentkezni január 9-én 8 óráig itt lehet...


 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó a Brusznyai-d&ie;tadás&;ra

2017. január 3.

Minden zenekedvelõ jelenlegi és volt lovassys tanárt, diákot szeretettel várunk 2017. január 14-én 18 órára a Pannon Egyetem Aulájába a

BRUSZNYAI-díj átadására

és az azt követõ

emlékhangversenyre.

A belépõdíj: 1000 Ft (a Petõfi Színház jegyirodájában vásárolható)
A műsor itt megtekinthető...


 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys gyalogtúra képei

2017. január 3.

2017. január 2-án télies időben több, mint 20 lovassys diák valamint Schultz Zoltán és Bagi Péter tanár urak és Cziráki Péter iskolatechnikus gyalogoltak el Szentgálról a tiszafáson keresztül Veszprémbe.

A kiránduláson készült fényképeket itt nézheti meg...

Köszönjük a szervezést Schultz Zoltán tanár úrnak!


 

Ugrás a lap tetejére

BUÉK - 2017

2017. január 1.

Kedves Látogató! 

Békés, Boldog,
Új Esztendõt
kívánunk Önnek
és családjának!


 

Ugrás a lap tetejére

Újév köszöntő lovassys túra

2016. december 29.

ÚJÉV KÖSZÖNTŐ GYALOGTÚRA

2017. JANUÁR 2. HÉTFŐ

Gyülekezõ 9 óra 15 perckor a veszprémi autóbusz állomáson.

Irány Szentgál és a tiszafás!

A részletekrõl itt olvashatsz...

A túrára várjuk a volt és jelenlegi lovassysokat, szülőket.

A végzősöknek beszámítható 4-5. testnevelés óraként!
 

Ugrás a lap tetejére

E-felvételi - Végzõsöknek ajánljuk!

2016. december 29.

A www.felvi.hu weblapon elérhetõ már az elektronikus felvételi programja. Egyszerûen egy webes felületen lehet megadni a jelentkezési helyeket, azoknak a sorrendjét, valamint a felvételi eljárás során nyomon lehet követni annak állását is.

Az e-felvirõl írt leírásunkat itt olvashatja el...

Az E-felvi hitelesítésének leggyorsabb módja az Ügyfélkapuval történõ hitelesítés, melynek részleteit itt olvashatja el.
 

Ugrás a lap tetejére

Boldog Karácsonyt kívánunk!

2016. december 24.

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Ady Endre

Szeretetteljes
Karácsonyi Ünnepet
kívánunk

minden látogatónknak!




 

Ugrás a lap tetejére

Informatika verseny - 2. forduló

2016. december 23.

A Lovassy László Gimnázium Informatika Munkaközössége a korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezi versenyét elsősorban általános iskolások 8. osztályosainak számára.

Megjelentek ezen informatika verseny 2. fordulójának feladatai.
Az első forduló eredményeiről hamarosan e-mailben értesítjük az érintett csapatokat! Sok értékes és leleményes megoldást kaptunk, reméljük a második forduló feladatait is hasonló érdeklődéssel fogadjátok!

A második forduló megoldásait 2017. február 6-ig (hétfő) kérjük visszajuttatni az infoverseny@mail.lovassy.hu címre!

A második forduló feladatai és a hozzájuk tartozó segédlet innen tölthetők le.

További sok sikert mindenkinek!
 

Ugrás a lap tetejére

Felsõoktatási felvételi információk - 2017

2016. december 22.

A felvi.hu-n elérhetõek a felsõoktatási felvételi 2017-es szabályai és az intézmények által 2017. szeptemberére meghirdetett képzések.

A Felsõoktatási felvételi tájékoztató itt böngészhetõ.

A meghirdetett képzések egyetemi bontásban itt, míg szakonkénti bontásban itt tekinthetõk meg.

A jelentkezés tervezése előtt érdemes kipróbálni a pontszámító kalkulátort.


 

Ugrás a lap tetejére

Téli szünet

2016. december 22.

TÉLI SZÜNET:

2016. december 22.
|
2017. január 2.

Elsõ tanítási nap: 2017. január 3. (kedd)

Jó pihenést kívánunk mindenkinek!

 

Ugrás a lap tetejére

A karácsonyi készülõdés képei

2016. december 21.

 
Iskolánkban a téli szünet elõtti utolsó tanítási napon az osztályok diákjai karácsonyi műsorokat mutattak be tanáraiknak és lepték meg egymást apró ajándékokkal.

Ezek után a 10.A osztály közössége adta elõ a Egy napon mikor ... című darabot.

Köszönjük a munkát Vondervisztné Kapor Ágnes tanárnőnek valamint Böcskei Ákos osztályfõnöknek!

Az elõadás után az iskola jelenlegi és nyugdíjas dolgozói a karácsonyi ebéd keretében hangolódtak rá a karácsonyi ünnepre.
 
Az elõadáson Merencsics taná úr által készetett fényképeket itt, míg Lucsik Zsófia fényképeket itt tekintheti meg.
Az elõadás szereposztása itt olvasható....

Az előadás videója, amit Cziráki Péter technikus készített itt nézhető meg...

Az előadás videója, amit a Digitabló készített itt nézhető meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Karácsonyi Koncert - 2016

2016. december 21.

 

  Éneklés, zene, tánc...
  
Együttlét, öröm, mosoly...
 
Szeretet, békesség, nyugalom...
 
 

Köszönjük minden fellépõ Lovassy-s diáknak, tanárnak ezt a feledhetetlen estét.
 
Merencsics Tibor képeit itt nézheti meg.
 
Lucsik Zsófia képeit itt nézheti meg.

Cziráki Péter videója itt megtekinthető...
 
A Karácsonyi Koncert programja itt megtekinthető...


 

Ugrás a lap tetejére

Bitfaragó Bajnokság 1. hely

2016. december 20.

A Pannon Egyetem Műszaki Informatika Kara december 17-én rendezte meg a Bakonyi Bitfaragó Bajnokság elnevezésű országos középiskolai programozási csapatverseny döntőjét.

Az első két forduló után 8 csapat jutott a döntőbe, ahol a 8 órán át tartó küzdelmet végül a Lovassy csapata nyerte.

A csapat tagjai Balogh Ákos, Koch Viktor és Mayer László, mindannyian a 12.C osztály tanulói.

A kiváló eredményhez nekik és tanáraiknak, Báder Anikónak és Szabó Lászlónak gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Egy cipõsdoboznyi ajándék

2016. december 19.

Az idén is azt kértük diákjainktól, tanárainktól, hogy egy cipősdoboznyi ajándékkal segítsenek szebbé tenni olyan gyerekek karácsonyát, akik szegénységben élnek.

Nagy örömünkre nagyon sok doboz gyűlt össze, amit a Családsegítő Központ munkatársai eljuttatnak majd a szűkölködőkhöz. A sok-sok színes dobozt láthattátok az előtérben felállított karácsonyfánk alatt. Ritka alkalom, hogy az együttérzés, a karácsonyhoz annyira illő jóság ilyen szemmel látható alakot öltsön.

Minden megajándékozott kisgyerek nevében köszönjük a segítséget. Jövőre: folytatása következik.

Minden lovassysnak békés, boldog karácsonyt kívánunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Karácsonyi mûsor - színlap

2016. december 16.

A karácsonyi ünnepekre készülve a 10.A osztály - Milne: Micimackó és Lázár Ervin: Negyszögletű kerek erdő művek átdolgozásával készült - az

Egy napon mikor ...

című darabot adja elő az iskola tornacsarnokában.

A fõpróba idõpontja: 2016. december 19. (H) 17 óra 30 perc

Premier
: 2016. december 21. (Sz) 11 óra
 
Az elõadás színpadra vitelében dr. Vondervisztné Kapor Ágnes tanárnő, valamint Böcskei Ákos osztályfõnök segédkeztek.

A szereposztás itt olvasható...


 

Ugrás a lap tetejére

Szalainé tanárnő az SZTA tanára

2016. december 16.

A Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány Dr. Szalainé Tóth Tünde tanárnőt kiemelkedő munkája elismeréséül a Szegedi Tudós Akadémia Programban utánpótlás-nevelési feladatokkal bízta meg, és részére SZENT-GYÖRGYI VEZETŐ TANÁR címet adományozott.
Az OKLEVÉL itt látható.

A Szegedi Tudós Akadémia Programja az ország 12 régiójában valósul meg. Dr. Szalainé Tóth Tünde tanárnő vezetésével a Lovassy László Gimnázium várja a Veszprém megyei, Fejér megyei, valamint Győrből, Pannonhalmáról és Keszthelyről jelentkező, a biológia iránt érdeklődő tehetséges diákokat! A program mottója: "Egyetlen tehetség se vesszen el"

A programról részletek itt olvashatók.


 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó a Karácsonyi Koncertre

2016. december 15.

A hagyományos Karácsonyi Koncertünket 2016. december 20-án 17 órakor tartjuk az iskola tornatermében, ahol lovassys diákok és tanárok lépnek fel.
Minden érdeklõdõt szeretettel vár az iskola vezetése, tanári kara és a rendezvény szervezõje, Tóth Mária tanárnõ is.
 
 
A Karácsonyi Koncert programja itt megtekinthető...



 

Ugrás a lap tetejére

Újév köszöntő lovassys túra

2016. december 14.

ÚJÉV KÖSZÖNTŐ GYALOGTÚRA

2017. JANUÁR 2. HÉTFŐ

Gyülekezõ 9 óra 15 perckor a veszprémi autóbusz állomáson.

Irány Szentgál és a tiszafás!

A részletekrõl itt olvashatsz...

A túrára várjuk a volt és jelenlegi lovassysokat, szülőket.

A végzősöknek beszámítható 4-5. testnevelés óraként!
 

Ugrás a lap tetejére

Jelentkezési lap - beérkezéskontroll

2016. december 13.

A központi írásbeli felvételi vizsgára 2016. december 13-ig beérkezett jelentkezési lapok kontrollfelülete itt megtekinthetõ.

Ugyanezen a felületen ellen&oizheti már a német írásbeli vizsgára a jelentkezési lap beérkezését is.

Az ellenõrzéséhez a vizsgázó oktatási azonosítójára van szükség!
 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - január

2016. december 13.

A január havi menza befizetésének idõpontja

 2017. január 5. és 6.

(7:30-16:00 és 7:30-13:30 között)


A teljes ár
: 8.280 Ft
A kedvezményes ár: 4.140 Ft
  
A csoportos beszedésivel fizetők január 3-án a teljes havi menzajegyet megkapják, a készpénzzel fizetők, csak a 3-i és 4-i menzajegyet (feltéve, hogy rendeltek azokra a napokra).

A havi étlap itt megtekinthetõ...

Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

Jelentkezési lap - beérkezéskontroll

2016. december 12.

A központi írásbeli felvételi vizsgára 2016. december 12-ig beérkezett jelentkezési lapok kontrollfelülete itt megtekinthetõ.
 

Ugrás a lap tetejére

Lovassy "Mikulás"

2016. december 7.

Ebben az évben is ellátogatott iskolánkba december 5-én a Mikulás, és megajándékozta iskolánk jelenlegi dolgozóinak gyerekeit.

A fényképeket diavetítés szerûen itt tekintheti meg...

Köszönjük a 9/Ny.D-be járó diákoknak a műsort és a szervezést osztályfőnöküknek, Holubné Szita Zsuzsanna tanárnőnek és Asztalos István tanár úrnak!
 

Ugrás a lap tetejére

Mikulás napi flashmob

2016. december 7.

A 9/Ny.B diákok kezdeményezésére 2016. december 6-án Mikulás napi flashmob volt az iskolában.

A tánc videója itt tekinthető meg.




 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó a Karácsonyi Koncertre

2016. december 6.

A hagyományos Karácsonyi Koncertünket 2016. december 20-án 17 órakor tartjuk az iskola tornatermében, ahol lovassys diákok és tanárok lépnek fel.
Minden érdeklõdõt szeretettel vár az iskola vezetése, tanári kara és a rendezvény szervezõje, Tóth Mária tanárnõ is.
 
 
A Karácsonyi Koncert programja itt megtekinthető...



 

Ugrás a lap tetejére

Cipősdoboz

2016. december 5.

Mint az elmúlt években, az idén is kezdeményezzük a karácsonyi cipősdoboz akciót.
Az a célunk, hogy a szegénységben, nélkülözésben élő gyerekek karácsonyát egy kicsit szebbé, emlékezetesebbé tegyük. Kérjük, hogy figyeljetek hirdetményeinkre, melyekben elmondjuk a technikai részleteket.
És kérjük, hogy ne sajnáljatok némi időt, odafigyelést olyan gyerekektől, akik éppúgy vágynak az örömre, mint ti, csak az élet sokkal kegyetlenebb hozzájuk.

Minden segítséget nagyon köszönünk.

Lovassy Diákönkormányzat




 

Ugrás a lap tetejére

AJTP helyesírási verseny

2016. december 5.

A Győrben megrendezett Arany János Tehetséggondozó Programba járók Aranytoll Országos Helyesírási Versenyén iskolánk tanulója kiemelkedően szerepelt.

A 9. évfolyamon Kiss Károly László 3. helyezett, míg a 10. évfolyamon Sebestyén Vivien 4. helyezett lett.

Felkészítő tanáruk: Wenczel Zsuzsanna és Asztalos István

A szép eredményhez gratulálunk!

Az oklevél itt tekinthető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Gyertyafényes adventi koncert videója

2016. december 2.

A Lovassy Kamarazenekar 2016. december 1-jén, 18 órától tartotta második, teljes estés gyertyafényes adventi koncertjét.

A feledhetetlen koncertet köszönjük a zenekar tagjainak, a felkészítő tanároknak, szülőknek és a zenekar művészeti vezetőjének Kebiszek-Zuber Évának.

A koncert itt megtekinthető...

A koncerten készült fényképek itt megnézhetők...


 

Ugrás a lap tetejére

Öregdiák találkozó

2016. december 1.

Az Öregdiák Barát Kör december első hétfői találkozójára, december 5-én 16 órára a 101-es terembe szeretettel várjuk tagjainkat és az érdeklődő volt lovassysokat

Témáink:
- karácsonyi készülődés,
- megemlékezés azokról, akik koruk vagy egészségi állapotuk miatt nem lehetnek velünk

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Imre Frigyesné
az ÖBK elnöke


 

Ugrás a lap tetejére

Emlékjel avatás

2016. december 1.

A Lovassy László Gimnázium 2016. november 30-án az

"ÜRES PADOK"

program keretében az iskolából 1944-ben elhurcolt és a holokausztnak áldozat esett egykori diákok emlékjelét avatta fel az iskolatörténeti kiállítás területén.

Az avatáson készült fényképek itt nézhetők meg.

Az avatás videója itt tekinthető meg.

A Veszprém TV tudósítása itt nézhető meg.
A Veszprémi Napló cikke itt olvasható el.
A vehir.hu cikke itt olvasható el.


 

Ugrás a lap tetejére

DÖK Mikulás buli

2016. november 30.

A Lovassy Diákönkormányzata 2016. december 9-én, pénteken 17 órától 20 óráig megrendezi a Lovassy-estek keretein belül a Mikulás bulit!
A programokat a Konteó Párt is támogatja.
December 5-ig várjuk maximum 4 fős csapatok jelentkezését, akik szeretnének résztvenni a kvízjátékunkon (ajánlott, hogy a csapat tartalmazzon legalább egy karizmatikus egyéniséget, szükség lesz rá).  

Programok:
-
Kvízjáték 5 fős csoportokban - 104. terem
- Filmvetítés: Szerelmünk lapjai - 101. terem
- Fotószoba - Rajz terem
- “Just Dance” - Kémia terem
- “Honfoglaló” - Biológia terem előtti kisaula
- Párkereső - mindenhol
- “Fogd meg jól!” alma-halászat - büfé előtt
- “Hogy is van ez?” összerakós játék - suli bármely pontján (KONTEÓ)
- X-box szoba vagy társasjáték szoba - 102. terem (KONTEÓ)

Lovassy DÖK


 

Ugrás a lap tetejére

DÖK kávé

2016. november 30.

A DÖK december 5-én délután 15:45-16:45-ig DÖK-kávét tart a 104-es teremben. A rendezvény lehetőséget kíván adni minden tanulónak, tanárnak, valamint szülőnek arra, hogy egy kötetlen beszélgetés keretében elmondja véleményét az iskolavezetésnek és a diákönkormányzat vezetőinek az iskoláról és az abban működő diákönkormányzatról.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Lovassy DÖK


 

Ugrás a lap tetejére

Megjelent a 2015/2016-os évkönyv

2016. november 29.

Megjelent a
Lovassy László Gimnázium
2015/2016. tanévének
eseményeit bemutató évkönyv
.

Az Asztalos István tanár úr által írt és szerkesztett kiadványban a tanév eseményeit, interjúkat, diákalkotásokat lehet olvasni. Ezen felül megismerkedhetünk az évvégi osztálystatisztikákkal a verseny- és az érettségi eredményekkel valamint böngészhetünk a tanulói és dolgozói névsorokban.

A tavaly érettségizettek átvehetik az iskolatitkári irodában.

Bõvebb információ itt olvasható.


 

Ugrás a lap tetejére

Angol nyelvi verseny

2016. november 29.

A Lovassy László Gimnázium angol nyelvi munkaközössége versenyt hirdet az általános iskolák 8. osztályosai részére. A versenyen háromfõs csapatok indulhatnak.
A verseny célja: a nyelvtudás összemérése, az angol kultúra megismerése, bemutatása.
A verseny menete: két írásbeli forduló után a legjobb öt csapat egy szóbeli fordulón is bemutatja tudását. Valamennyi forduló a gimnáziumban kerül megrendezésre.
A verseny idõpontja:
1. forduló: 2016. december 7. (szerda) 15:00.
2. forduló: 2017. március
3. forduló: 2017. április
Jelentkezési határidõ: 2016. december 6.

A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük: holubne.szitazsuzsa@gmail.com
 

Ugrás a lap tetejére

Német nyelvi verseny 2. forduló

2016. november 29.

A német verseny első feladatlapjainak a javítása megtörtént.
Remélhetőleg már mindenki megkapta a javított verziót. Ennek a tapasztalatait is fel lehet használni a második forduló feladatlapjának a kitöltése során.

A második forduló feladatlapját kérjük 2016. december 12-ig (hétfő) visszajuttatni.

A feladatlap és a részletek elolvashatók itt.

Jó versenyzést kívánunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Képek és videó a Batyus svábbálról

2016. november 26.


2016. november 25-én (pénteken)
a gimnázium tornatermében Batyus svábbál-t rendezett a német nemzetiségi tagozat, amelyen a lovassys diákokon kívül a szülők, valamint az iskola tanárai vettek részt.

Köszönjük a bál megszervezését a német nemzetiségi tagozatnak!

A rendezvényen készült fényképeket itt tekintheti meg..., míg a videót itt nézheti meg....
A Veszprémi Napló cikkét itt olvashatja el..
További fényképeket itt tekinthet meg...

Köszönjük a szponzorok (Allegro Cafe, Bakonykarszt Zrt, Csehbánya Önkormányzat, Cserhát kft., Digitabló, EMMI, Fincsi Büfé, Pohlen Dach, Veszprém Város Német Önkormányzata) támogatását!

A zenét a Johann's Kapelle szolgáltatta.


 

Ugrás a lap tetejére

Természettudományos versenyeredmény

2016. november 28.

2016. november 25-26-án zajlott le a Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny. Az immár 5. alkalommal megrendezett megmérettetésen 55 csapat vett részt. Az Arany Eszter (11. B), Németh Virág (11. D) és Radnai Bálint (11. A) összetételű lovassys csapat a 4. helyen végzett.

Gratulálunk diákjainknak, s mentortanáruknak, Dr. Szalainé Tóth Tünde tanárnőnek!


 

Ugrás a lap tetejére

Felvételi prezentáció

2016. november 23.

A 2016. november 23-án az általános iskolák nyolcadikosainak megtartott felvételi tájékoztató anyaga innen letölthetõ...

A felvételivel kapcsolatos legfontosabb információk a Felvételi menüpont alatt találhatók meg.
 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - december

2016. november 23.

A december havi menza befizetésének idõpontja

 2016. december 6. és 7.



A teljes ár
: 6.210 Ft
A kedvezményes ár: 3.105 Ft
  
A csoportos beszedésivel fizetők december 1-jén a teljes havi menzajegyet megkapják, a készpénzzel fizetők, csak az 1-jei és 2-i menzajegyet (feltéve, hogy rendeltek azokra a napokra).

A havi étlap itt megtekinthetõ...

Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

Üres padok

2016. november 22.

A Lovassy László Gimnázium tisztelettel meghívja Önt az

"ÜRES PADOK"

program keretében az iskolából 1944-ben elhurcolt és a holokausztnak áldozat esett egykori diákok emlékjelének felavatására. Az avató ünnepséget 2016. november 30-án, szerdán 16 órakor tarjuk az iskolatörténeti kiállítás területén.

A rendezvény meghívója itt olvasható el.
 

Ugrás a lap tetejére

Gyertyafényes adventi koncert

2016. november 20.

Szeretettel meghívunk minden érdeklődő zenebarátot

a Lovassy Kamarazenekar
gyertyafényes adventi koncertjére,

melyet 2016. december 1-jén (csütörtökön) 18 órakor tartunk a gimnázium földszinti aulájában.

A koncert ingyenes!

A koncert plakátja itt megtekinthető...


 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó szülői körre

2016. november 20.

Tisztelettel meghívjuk a lovassy diákok szüleit
november 30-án (szerdán) 17 órára a 2016/17-es tanév első szülői körös beszélgetésére.

A beszélgetés témája: Életkori sajátosság, lelki válság vagy magatartászavar? Beszélgetés a serdülőkor rejtelmeiről.

A beszélgetés helyszíne: ének terem

A beszélgetés moderátorai: Schleicher Dóra iskolapszichológus és Bereginé Simon Ágnes ifjúságvédelmi felelős

Várunk minden, a téma iránt érdeklődő szülőt!


 

Ugrás a lap tetejére

Regisztrációs felület a november 23-i Aranykapus rendezvényre

2016. november 19.

2016. november 23-án (szerdán) a felvételi tájékoztató elõtt 15 órától várjuk az érdeklõdõ nyolcadikos diákokat a "Nyitva van az aranykapu" elnevezésû rendezvényünkön, hogy bemutathassuk az iskolánkat, a tanórán kívüli lehetõségeket, a színes diákéletet.

A rendezvény programjai megtekinthetők a

cserhat.lovassy.hu/aranykapu

oldalon, ahol minden résztvevőnek regisztrálnia kell az általa kiválasztott programokra. A regisztrációhoz érvényes és használt elektronikus cím szükséges. A regisztrációt november 23-án reggel zárjuk le.
 
A tájékoztatóig is érdemes tájékozódni a Felvételi menüpont alatt.
 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys gyalogtúra képei

2016. november 19.

2016. november 19-én szép őszi időben több, mint 30 lovassys diák valamint Sipőcz Zoltán, Schultz Zoltán és Pálffy Zoltán tanár urak gyalogoltak le Veszprémből Veszprémfajszon és Nosztorin keresztül az Endrődi kilátót is érintve Csopakra.

A kiránduláson készült fényképeket itt nézheti meg...

Köszönjük a szervezést Sipőcz Zoltán tanár úrnak!


 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó a Batyus Svábbálra

2016. november 16.

A Lovassy László Gimnázium szeretettel és tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a nemzetiségi tagozat

BATYUS SVÁBBÁL
JÁRA,

amelyet 2016. november 25-án, pénteken 19 órától tartunk.

Zenél: Johann's Kapelle.
A belépés ingyenes, de adományokkal segíthetik a tagozat működését.
Kérjük, hogy mindenki az alkalomhoz illõ öltözékben jelenjen meg!

Jó szórakozást kívánunk!

A rendezvényre a meghívót itt töltheti le...



 

Ugrás a lap tetejére

Skóciai út

2016. november 15.

Iskolánk 49 diákja és 6 kísérőtanára vett részt skóciai kiránduláson az őszi szünetben, ahol izgalmas várakat és kastélyokat kerestek fel, ellátogattak a Loch Ness-tóhoz, jártak tengerparton és Skócia fővárosában, Edinburgh-ban, bepillanthattak skót családok életébe és gyönyörködhettek a lenyűgöző skót tájban is.

A változatos programsorozat főbb állomásai:

1. Köln 2. Kompon Newcastle felé 3. Alnwick 'Harry Potter' Castle 4. Falkirk Wheel 5. Stirling Castle 6. Glamis 'Ghost' Castle 7. Royal Research Ship 'Discovery', Dundee 8. St. Andrews 9. Hallowe'en in Tullibody 10. Blair Atholl Castle 11. Loch Ness & Urquhart Castle 12. Glencoe with the Three Sisters13. Edinburg Castle 14. The ScotchWhisky Experience 15. The Kelpies 16. Rosslyn Chapel 16. Kompon hazafelé 17. Amsterdam

Köszönjük a szervezést Bertha Ágnes tanárnőnek!

A kiránduláson készült fényképek itt nézhetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Informatika verseny

2016. november 14.

A Lovassy László Gimnázium Informatika Munkaközössége a korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezi versenyét elsősorban általános iskolások 8. osztályosainak számára. A versenyre, az előző évektől eltérően 2-3 fős csapatok jelentkezését várjuk! Célunk az, hogy az informatika iránt érdeklődő fiatalok számára lehetőséget adjunk olyasfajta vetélkedésre, amelyet reményeink szerint a verseny izgalma mellett az új dolgok megtanulása is érdekessé tesz.
A verseny három gyakorlati részből áll, amelyre a megoldásokat e-mail-ben kell eljuttatni.

Az első forduló megoldásait 2016. december 6-ig (kedd) kérjük visszajuttatni az infoverseny@mail.lovassy.hu címre!

Az első forduló feladatai és a hozzájuk tartozó segédletek innen tölthetők le
.
Jó versenyzést kívánunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Wanderbündel

2016. november 14.

Iskolánkban 2016. november 10-én rendeztük meg a Wanderbündel Vándorbatyu-program záró rendezvényét.

A rendezvényen készült fényképek itt nézhetők meg.

A rendezvényen készült videó itt tekinthető meg.

A VeszprémTV tudósítása itt nézhető meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Alapítványi pályázati kiírás

2016. november 14.

A "Lovassy Alapítvány a Jövõért" Alapítvány a 2016/2017-es tanévben 3-5 szociálisan rászoruló diák nyelvvizsgadíjához nyújt támogatást.

Pályázati feltételek:
A pályázó a Lovassy László Gimnázium 11. vagy 12. évfolyamos diákja, aki már rendelkezik legalább egy, legalább B2 szintű nyelvvizsgával.
A pályázó az új nyelvvizsgát, a már meglévő nyelvvizsgától különböző nyelvből, legalább B2 szinten kívánja letenni, olyan nyelvből, melyet az iskolában tanul.
Pályázási határidő: 2016. november 15.

A részletekről itt olvashat bõvebben...


 

Ugrás a lap tetejére

Párizsi kirándulás

2016. november 12.

Iskolánk 42 diákja és 4 kísérőtanára vett részt franciaországi kiránduláson az őszi szünetben. Párizsban első nap az Eiffel tornyot, Mars Mezőt, az Invalidusok dómját nézték meg majd a Pompidou központhoz és a Château de Vincennes-hez látogattak. Másnap a Louvre-ba mentek és elutaztak a Défense-be, majd az Arc de Triomphe-től sétáltak végig a Champs-Élysées-n és este hajóztak a Szajnán. A harmadik napon Versailles-ba utaztak és megnézték a Trianon kastélyokat valamint elmentek a Sacre Coeur bazilikához. A negyedik napon egy egész napot töltöttek a Disneyland-ben.

Köszönjük a szervezést dr. Füléné Pió Gabriella tanárnőnek!

A kiránduláson készült fényképek itt nézhetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys túra

2016. november 11.

GYALOGTÚRA

NOVEMBER 19. SZOMBAT

Gyülekezõ 8 óra 30 perckor a Lovassy elõtt.

Irány Veszprémfajsz és Csopak!

A részletekrõl itt olvashatsz...
 

Ugrás a lap tetejére

Német nyelvi verseny

2016. november 9.

A Lovassy László Gimnázium a tavalyi tanévhez hasonlóan az idén is megrendezi NÉMET NYELVI VERSENYÉT. Itt elsõsorban a nemzetiségi tagozat német nyelvi felvételijéhez szeretnénk segítséget, támpontot nyújtani.
A verseny három részbõl, két írásbeli fordulóból és egy szóbeli döntõbõl fog állni.
Az elsõ forduló feladatlapját kérjük 2016. november 21-ig (hétfő) visszajuttatni.

A részletek elolvashatók itt.

Jó versenyzést kívánunk!
 

Ugrás a lap tetejére

Angol nyelvi verseny

2016. november 9.

A Lovassy László Gimnázium angol nyelvi munkaközössége versenyt hirdet az általános iskolák 8. osztályosai részére. A versenyen háromfõs csapatok indulhatnak.
A verseny célja: a nyelvtudás összemérése, az angol kultúra megismerése, bemutatása.
A verseny menete: két írásbeli forduló után a legjobb öt csapat egy szóbeli fordulón is bemutatja tudását. Valamennyi forduló a gimnáziumban kerül megrendezésre.
A verseny idõpontja:
1. forduló: 2016. december 7. (szerda) 15:00.
2. forduló: 2017. március
3. forduló: 2017. április
Jelentkezési határidõ: 2016. december 6.

A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük: holubne.szitazsuzsa@gmail.com
 

Ugrás a lap tetejére

Regisztrációs felület a november 23-i Aranykapus rendezvényre

2016. november 8.

2016. november 23-án (szerdán) a felvételi tájékoztató elõtt 15 órától várjuk az érdeklõdõ nyolcadikos diákokat a "Nyitva van az aranykapu" elnevezésû rendezvényünkön, hogy bemutathassuk az iskolánkat, a tanórán kívüli lehetõségeket, a színes diákéletet.

A rendezvény programjai megtekinthetők a

cserhat.lovassy.hu/aranykapu

oldalon, ahol minden résztvevőnek regisztrálnia kell az általa kiválasztott programokra. A regisztrációhoz érvényes és használt elektronikus cím szükséges. A regisztrációt november 23-án reggel zárjuk le.
 
A tájékoztatóig is érdemes tájékozódni a Felvételi menüpont alatt.
 

Ugrás a lap tetejére

Felvételi prezentáció

2016. november 8.

A 2016. november 8-án az általános iskolák nyolcadikosainak megtartott felvételi tájékoztató anyaga innen letölthetõ...

A felvételivel kapcsolatos legfontosabb információk a Felvételi menüpont alatt találhatók meg.
 

Ugrás a lap tetejére

Konzerttheater

2016. november 8.

A mai napon iskolánkba látogatott Németországból, a Deliciae Theatrales társulata a "Das zauberhafte Sing! und Kling! - Spiel" című produkciójával.

Az interaktív, vidám hangulatú előadás során a 9/Ny.B és a 9.B osztályok tanulói bepillantást nyerhettek Mozart korába és művészetébe.

Köszönet Melanie Wrede és Mónika Bankó tanárnőnek a szervezésért és a német művészeknek a magas színvonalú előadásért.

Köszönjük a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen anyagi támogatását

Az előadáson készült fényképek itt nézhetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Salzburgi kirándulás

2016. november 8.

Az Arany János Tehetséggondozó Program 16 diákja valamint Wenczel Zsuzsanna tanárnő és Sipőcz Zoltán tanár úr az őszi szünetben ausztriai kiránduláson vettek részt.
Jártak a melki apátságban, Mondsee-nál, Salzburgban, Bad Ischl-ben és Hallstattban a sóbányában is.

A kiránduláson készült fényképek itt nézhetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Taekwondo siker

2016. november 7.

A 2016. november 5-én Monoron megrendezett Országos Taekwon-do Diákolimpián Domján Réka (12.D) felnőtt női 6-4 gup kategóriában 2. helyezést ért el formagyakorlatával.
Naszer Júlia (9/Ny.B) küzdelemben az ifjúsági lány (-55 kg) kategória 3. helyezettje lett. ?

Eredményükhöz gratulálunk!

Az oklevelek itt megtekinthetők...
 

Ugrás a lap tetejére

Felvételi tájékoztató iskolánkban

2016. november 6.

2016. november 8-án (kedden) 17 órától várjuk az iskolánk iránt érdeklődő nyolcadikos diákokat, szüleiket, hozzátartozóikat illetve a pályaválasztási felelősöket a felvételi tájékoztatónkra.
Az iskola tornacsarnokában Schultz Zoltán intézményvezető ismerteti a jövő tanévben induló osztályainkat és a felvételi eljárás rendjét.

A felvételi tájékoztató elõtt 15 órától várjuk az érdeklõdõ nyolcadikos diákokat a "Nyitva van az aranykapu" elnevezésû rendezvényünkön, hogy bemutathassuk az iskolánkat, a tanórán kívüli lehetõségeket, a színes diákéletet.

A rendezvény programjai megtekinthetők a

cserhat.lovassy.hu/aranykapu

oldalon, ahol minden résztvevőnek regisztrálnia kell az általa kiválasztott programokra. A regisztrációhoz érvényes és használt elektronikus cím szükséges. A regisztrációt november 8-án reggel zárjuk le.
 
A tájékoztatóig is érdemes tájékozódni a Felvételi menüpont alatt.


 

Ugrás a lap tetejére

Felvételi információk nyolcadikosoknak

2016. november 6.

A 2017/2018-as tanévben intézményünkben indítandó képzésekről, valamint a felvételi és pontszámítási rendszünkrõl friss információkat olvashat minden nyolcadikos diák és családja a Felvételi menüpont alatt vagy a következő linkekre kattintva:
 
Aktuális információk...
Tagozatkódok...
Képzési formáink...
Jelentkezési lapok...
Pontszámításunk...
Felvételi dokumentumok ...
Feladatsorok...
 

Ugrás a lap tetejére

Wanderbündel a Lovassyban

2016. november 6.

A Lovassy László Gimnázium tisztelettel meghívja Önt

a Vándorbatyus megemlékezésére,

amelyet a magyarországi németek kitelepítésének 70. évfordulója alkalmából

2016. november 10-én, csütörtökön
16 órai kezdettel

tartunk a Lovassy László Gimnázium első emeletén.

A programról írt bővebb tájékoztatót innen letöltheti...




 

Ugrás a lap tetejére

Öregdiák találkozó

2016. november 6.

Az Öregdiák Barát Kör november első hétfői találkozójára, november 7-én 17 órára az ének terembe szeretettel várjuk tagjainkat és az érdeklődő volt lovassysokat

Témáink:
- rövid megbeszélés az aktualitásokról,
- 17 óra 30-ra várjuk vendégünket, gróf Nádasdy Borbálát, akivel életéről, irodalmi munkásságáról Farkas Béla öregdiák társunk beszélget. (Lehetőség lesz dedikálásra és gróf Nádasdy Borbála könyveinek megvásárlására is.)

Nem lovassys érdeklődőket is szeretettel várunk.

Imre Frigyesné
az ÖBK elnöke


 

Ugrás a lap tetejére

Horváth András soporteredménye

2016. november 6.

Horváth András 10.C osztályos tanulónk a Tokajban rendezett Spartan Race elnevezésű extrém futóversenyen kiválóan szerepelt. Különböző akadályokkal (pl.: homokzsákcipelés, kötélmászás, tavon átkelés) kellett megbirkóznia a korosztályok nélküli versengésen. A táv 18 km volt, 1000 m szintkülönbséggel és 27 db akadállyal. András ideje 3 óra 26 perc 44 másodperc volt. Abszolút helyezése a 3948 indulóból 297.

Eredményéhez gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Bécsi koncertlátogatás

2016. november 5.

2016. október 28-án a bécsi Collegium Hungaricum meghívására 58 lovassys diák és tanár vett részt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára megrendezett koncerten a bécsi Wiener Konzerthausban.
A koncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Vásáry Tamás vezényletével.

A koncertlátogatáson készült fényképek itt nézhetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Fogadóóra - november 9.

2016. november 2.


2016. november 9-én (szerdán) 17 órától
fogadóóra lesz az iskolánkban. Az iskola bejáratánál kifüggesztett terembeosztás szerinti helyiségekben várjuk a tisztelt szülőket, hozzátartozókat.

 

Ugrás a lap tetejére

Felvételi tájékoztató iskolánkban

2016. október 28.

2016. november 8-án (kedden) 17 órától várjuk az iskolánk iránt érdeklődő nyolcadikos diákokat, szüleiket, hozzátartozóikat illetve a pályaválasztási felelősöket a felvételi tájékoztatónkra.
Az iskola tornacsarnokában Schultz Zoltán intézményvezető ismerteti a jövő tanévben induló osztályainkat és a felvételi eljárás rendjét.

A felvételi tájékoztató elõtt 15 órától várjuk az érdeklõdõ nyolcadikos diákokat a "Nyitva van az aranykapu" elnevezésû rendezvényünkön, hogy bemutathassuk az iskolánkat, a tanórán kívüli lehetõségeket, a színes diákéletet.

A rendezvény programjai megtekinthetők a

cserhat.lovassy.hu/aranykapu

oldalon, ahol minden résztvevőnek regisztrálnia kell az általa kiválasztott programokra. A regisztrációhoz érvényes és használt elektronikus cím szükséges. A regisztrációt november 8-án reggel zárjuk le.
 
A tájékoztatóig is érdemes tájékozódni a Felvételi menüpont alatt.


 

Ugrás a lap tetejére

Természettudományos versenyeredmény

2016. október 27.

Október 21-én iskolánk 3 tanulója vett részt Zalaegerszegen az országos Izsák Imre Gyula Komplex Természettudományi Versenyen.

A fiúk kategóriájában – ahol programozásban, matematikában és fizikában mérték össze tudásukat a versenyzők -, Radnai Bálint (11.A) összesítésben 2., míg Gyarmati László 12.C) a 11. helyen végzett, valamint informatikából mind a ketten maximális pontszámot értek el.

A lányok alkalmazás és matematika tantárgyakból versenyeztek, ahol László Luca Patrícia (12.D) összesítésben 5. helyen végzett, míg informatikából a 2. helyezést érte el.

Gratulálunk a szép eredményekhez!


 

Ugrás a lap tetejére

Arany Eszter Sára nemzetiségi ösztöndíjas

2016. október 25.

Az Emberi Erõforrások Minisztere iskolánk 11.B osztályos tanulóját

Arany Eszter Sárá-t

Nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjban részesítette.

Az elismeréshez gratulálunk!

A díjátadásról a kormany.hu-n megjelent tudósítás itt nézhetõ meg.
Sára oklevele itt tekinthető meg.

 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys gyalogtúra képei

2016. október 25.

2016. október 22-én, szombaton iskolánk lelkes és kitartó tizedikes és 11.B-s diákjai és egyéb érdeklődők valamint Bagi Péter, Schultz Zoltán és Pálffy Zoltán tanár urak 13 kilométeres gyalogtúrát tettek a Veszprém és Balatonalmádi között.

A kiránduláson készült fényképeket itt nézheti meg...

Köszönjük a szervezést Bagi Péter tanár úrnak!

A következõ túra 2016. november 19-én, szombaton lesz.


 

Ugrás a lap tetejére

A bunkerrajzoló - ifjúsági előadás

2016. október 25.

A Pannon Várszínház A bunkerrajzoló c. előadását november 8-án kedden és november 10-én csütörtökön 16 órától tekinthetik meg a bérlettel NEM rendelkező lovassys diákok 1.500,- Ft -ért.

Az előadásra az 1.500,- Ft befizetésével – amelyet az osztályok névsorral együtt szedjenek össze – lehet jelentkezni pénteken 12 óráig a gazdasági irodában.


 

Ugrás a lap tetejére

Felvételi tájékoztató iskolánkban

2016. október 23.

2016. november 8-án (kedden) 17 órától várjuk az iskolánk iránt érdeklődő nyolcadikos diákokat, szüleiket, hozzátartozóikat illetve a pályaválasztási felelősöket a felvételi tájékoztatónkra.
Az iskola tornacsarnokában Schultz Zoltán intézményvezető ismerteti a jövő tanévben induló osztályainkat és a felvételi eljárás rendjét.

A felvételi tájékoztató elõtt 15 órától várjuk az érdeklõdõ nyolcadikos diákokat a "Nyitva van az aranykapu" elnevezésû rendezvényünkön, hogy bemutathassuk az iskolánkat, a tanórán kívüli lehetõségeket, a színes diákéletet.

A rendezvény programjai megtekinthetők a

cserhat.lovassy.hu/aranykapu

oldalon, ahol minden résztvevőnek regisztrálnia kell az általa kiválasztott programokra. A regisztrációhoz érvényes és használt elektronikus cím szükséges. A regisztrációt november 8-án reggel zárjuk le.
 
A tájékoztatóig is érdemes tájékozódni a Felvételi menüpont alatt.


 

Ugrás a lap tetejére

Október 23-i megemlékezés

2016. október 23.

Ebben az évben 1956. október 23-ára emlékezve a Tanú című filmnek a színpadi átdolgozását nézhettük meg a 10.B osztály előadásában.

Az elõadáson Merencsics Tibor által készített fényképeket itt, míg Vásárhelyi Dániel fényképeit pedig itt tekintheti meg.
Az elõadás színlapja itt olvasható el...

Az elõadásról készült videó itt tekinthető...

A megemlékezéshez faliújságot a 9/Ny.B osztály - dr. Oroszné dr. Takács Katalin osztályfõnök irányításával - készített.

Köszönjük a diákok, Király Viktor tanár úr valamint dr. Füléné Pió Gabriella osztályfõnök munkáját.
 

Ugrás a lap tetejére

Diáknap - 2016

2016. október 23.

Október második hetében két lovassys diákpárt kampányolt, agitált, megvesztegetett, azaz egyszerûen készültek a diákigazgató-választásra.

Az október 15-i, végsõ szavazásnál a KONTEÓ párt győzött és átvette a hatalmat az iskolában. :-)
 
Köszönjük a programokat a pártoknak és a munkát a DÖK-nek és Schindler László tanár úrnak!

Fényképek a rendezvényrõl itt megtekinthetõk.

Az Alibi párt jóvoltából 1 évre örökbe fogadta a gimnázium a királypitont, aminek oklevele itt tekintheti meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Mucsy Petra tanárnő sportsikere

2016. október 23.

Iskolánk tanára, Mucsy Petra Budapesten, az október 11-16. között megrendezésre kerülő 6. Itf Taekwon-do Világkupán bronz érmet szerzett egyéni küzdelem kategóriában.
Csoportjában 26 induló közül sikerült a dobogó harmadik fokára felállni, maga mögé utasítva norvég, argentín, ír ellenfeleit, azonban holland ellenfele, a későbbi bajnok már megtörte lendületét és egy szoros mérkőzéssel búcsúztatta Petrát.
Egyéni erőtörésben 60 indulóból 10. helyezést ért el.

Eredményeihez gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Paksi tanulmányút

2016. október 20.

Október 19-én végzős fizika fakultációs diákokból álló csoport buszos kirándulást tett a Paksi Atomerőműbe, ahol meglátogatták magát az üzemet, a létesítmény látogatóközpontját, illetve az atomenergetikai múzeumot. A látogatóközpontban megismerkedhettek az erőmű működtetéséhez szükséges folyamatok elméletével, a múzeumban pedig az erőmű múltjával. A legérdekesebb rész maga az üzem volt, ahol megtekinthették a vezérlőt, a szekunder- illetve a primer köröket is. Lenyügöző az egész komplexum mérete, így a diákok felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértek haza.

 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - november

2016. október 20.

A november havi menza befizetésének idõpontja

 2016. november 8. és 9.



A teljes ár
: 7.450 Ft
A kedvezményes ár: 3.725 Ft
  
A csoportos beszedésivel fizetők november 7-én a teljes havi menzajegyet megkapják, a készpénzzel fizetők, csak az 7-i és 8-i menzajegyet (feltéve, hogy rendeltek azokra a napokra).

A havi étlap itt megtekinthetõ...

Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

Elsõsavató Csipetke a Lovassyban

2016. október 19.

2016. október 14-én (pénteken) érdekes és színes feladatokkal tûzdelt vetélkedőműsor keretében váltak igazi lovassys polgárokká "csipetkéink". Az elsõsavató vetélkedőt a 9/Ny.A osztály, Király Viktor osztályfõnök vezetésével nyerte meg.
 
Köszönjük a szervezést a 9.C osztálynak valamint Márffy Katalin osztályfõnöknek.

Fényképek itt tekinthetõk meg.

A fényképeket a veszprémi Digitabló készítette.

További fényképek itt tekinthetõk meg.

A fényképeket a Merencsics Tibor készítette.


 

Ugrás a lap tetejére

Felfedeztük az élet titkát! - Biológia verseny

2016. október 19.

Az elmúlt hétvégén rendezte meg veszprémi Lovassy László Gimnázium és az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság a 2016. tavaszán meghirdetett tanulmányi verseny országos döntőjét. A verseny központi témája az „élet titka”, a genetika tudománya, nyitott kérdései és jövőbeli távlatai a személyre szabott egészségtudományok korában.

A nagysikerű döntőn a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium csapata lett az első helyezett, a csapat tagjai: Lippai Laura, Rompa Alexandra és Szerdi Márta, felkészítő tanáruk: Tóth Szilvia. Az összes versenyzőnek gratulálunk a szép eredményekhez!

A versenyről szóló összefoglalót itt olvashatják el

A versenyen készült fényképek itt láthatók

A Naplóban megjelent cikk itt olvasható el

A Veszprém TV tudósítása itt nézhető meg


 

Ugrás a lap tetejére

Kitaibel versenyeredmény

2016. október 19.

A Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos döntőjében kimagasló eredményeket értek el diákjaink.

A II. kategóriában 2. helyezett lett Németh Virág Alexandra (11.D).
Az I. kategóriában 4. helyezést ért el Tölgyes Réka (9.B).
A döntőben sikeresen versenyeztek még: Szekrényes Rebeka (11. B) a II. kategóriában 27., valamint Bognár Katalin (10.C) az I. kategóriában 17. helyezett lett.

Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Dr. Szalainé Tóth Tünde tanárnőnek a szép eredményekhez!

Az oklevelek itt tekinthetők meg.



 

Ugrás a lap tetejére

Október 23-i mûsor - színlap

2016. október 18.

Az 1956-os októberi forradalom emlékére a 10.B osztály ünnepi mûsorát tekinthetjük meg 2016. október 21-én 8 órától az iskola tornacsarnokában, melynek címe

A tanú

Az ünnepi mûsor programja:
1. Himnusz
2. Ünnepi mûsor
3. Brusznyai szobor koszorúzása az iskola épülete elõtt

A fõpróba idõpontja
: 2016. október 20. 17 óra 30 perc

Az elõadás rendezõje Király Viktor. Osztályfőnök segítője dr. Füléné Pió Gabriella.
 
A mûsor színlapja itt olvasható...
 

Ugrás a lap tetejére

Judó sikerek

2016. október 17.

Október 16-án, Győrszentivánon rendezték a Junior B korcsoportos országos judo bajnokságot, ahol iskolánkat két 11.C osztályos diák képviselete, mindketten a 66 kg-os kategóriában versenyeztek. Bicski Ádám az ötödik helyezést érte el, míg Horváth László Levente ezüstérmet szerzett és állhatott fel a dobogó második fokára.

Gratulálunk a szép eredményekhez!


 

Ugrás a lap tetejére

Felvételi információk nyolcadikosoknak

2016. október 15.

A 2017/2018-as tanévben intézményünkben indítandó képzésekről, valamint a felvételi és pontszámítási rendszünkrõl friss információkat olvashat minden nyolcadikos diák és családja a Felvételi menüpont alatt vagy a következő linkekre kattintva:
 
Aktuális információk...
Tagozatkódok...
Képzési formáink...
Pontszámításunk...
Felvételi dokumentumok ...
Feladatsorok...

A Jelentkezési lapokat elérhetővé tesszük, mihelyst az Oktatási Hivatal annak az ezévi tartalmát nyivánossá teszi.
 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys túra

2016. október 13.

GYALOGTÚRA

OKTÓBER 22. SZOMBAT

Gyülekezõ 9 órakor a Lovassy elõtt.

Irány a Malom-völgy!

A részletekrõl itt olvashatsz...
 

Ugrás a lap tetejére

Emlékezés dr. Brusznyai Árpádra

2016. október 13.

2016. október 21-én (pénteken) 17.45-kor indulunk gyertyáinkat meggyújtva a Lovassy László Gimnázium bejárata elől a Várban található Brusznyai Árpád emléktáblához.

Ott rövid műsorral emlékezünk a mártírhalált halt egykor volt lovassys tanárra. A műsor után elhelyezzük a megemlékezés virágait és gyertyáit.

Minden volt és jelenlegi lovassys diákot, tanárt és a szülőket is szeretettel várjuk rendezvényünkön.


 

Ugrás a lap tetejére

A diáknap programja

2016. október 11.

Ezen a héten szombaton - október 15.-én - a Diákönkormányzat szervezésében Diáknap lesz iskolánkban, melynek programja innen letölthető.

A diákigazgatói címért versenyzõ 2 párt szombati rendezvényeinek terembeosztása itt olvasható.

A diáknapon 9 és 13 óra között vért adhatnak a nagykorú iskolapolgárok!

A diáknapon a 10 és 11 óra 30 perc közötti kísérõrendezvényeinek (Pannon Egyetem az MCC bemutatkozása valamint az Continental Kft. programja) termei pedig itt tekinthetõk meg.

A Continental figyelemfelhívó plakátja itt tekinthetõ meg.
Az MCC figyelemfelhívó plakátja itt tekinthetõ meg.

Jó és tartalmas szórakozást kívánunk!
 

Ugrás a lap tetejére

A Lovassy továbbra is az élmezõnyben

2016. október 10.

A HVG Kiadó által megjelentetett 100 legjobb gimnázium és szakgimnázium 2017 címû kiadvány rangsora alapján a Lovassy László Gimnázium a 9. legeredményesebb gimnázium az országban. Ezzel az eredménnyel egymás után harmadszor is a legeredményesebb vidéki gimnázium az országban.
Az összesített rangsort hét - az országos kompetenciamérésen matematikából és szövegértésbõl elért eredmények, a 2016-os májusi-júniusi érettségi idõszakban a négy kötelezõ tárgyból elért vizsgaeredmények, valamint a felsőoktatásba felvett tanulók átlagpontszáma alapján készített - részrangsor felhasználásával állították össze.

A rangsorról részletesebben olvashatnak itt elérhetõ.


 

Ugrás a lap tetejére

Tantestületi fénykép - 2016

2016. október 9.

A szeptemberben nemcsak osztályfényképek készültek, hanem készült egy csoportkép a tantestület fotózást vállaló jelenlévő tagjairól is.

Az elkészült fénykép itt megtekinthető...
 

Ugrás a lap tetejére

Osztályfényképek - 2016

2016. október 9.

A szeptemberben elkészített osztályfényképeket névsorokkal kiegészítve elérhetővé tettük a Polgár menü Osztályfényképek almenűjében. Érdemes körülnézni, hátha ismerős arcok mosolyognak vissza a képekről. :-)
Ugrás a fényképekhez...

Az osztálynévsorokat is frissítettük, így onnan is az osztály fényképe egy kattintással elérhető...

 

Ugrás a lap tetejére

Aradi vértanúk emlékére

2016. október 6.

2016. október 6-án a 9.B osztály - Eich Mária osztályfőnök és Fürj Katalin magyartanár vezetésével - iskolai rádióműsor keretében emlékezett meg az aradi vértanúkról.
 
A rádiómûsor MP3 formátumban itt meghallgatható...
 
A megemlékezésre az osztály faliújságot is készített, melynek fényképeit itt megtekintheti...

Köszönjük mindenki közremûködését!


 

Ugrás a lap tetejére

30 éves az Öregdiák Baráti Kör - Fényképek

2016. október 6.

A Veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre megalakulásának 30. évfordulóján az öregdiákok a Lovassy László Gimnáziumban rendezendék születésnapi összejövetelt 2016. október 5-én 16 órakor.

A találkozón készült fényképek itt nézhetők meg.


A fényképeket Vásárhelyi Dániel készítette.

A vehir.hu hírportálon megjelent cikk itt elolvasható


 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys kerékpártúra képei

2016. október 6.

2016. október 1-jén, szombaton iskolánk lelkes és kitartó tizedikes és 11.B-s diákjai és egyéb érdeklődők valamint Bagi Péter és Pálffy Zoltán tanár urak 40 kilométeres kerépártúrát tettek a Veszprém-Litér-Balatonalmádi-Veszprém útvonalon.

A kiránduláson készült fényképeket itt nézheti meg...

Köszönjük a szervezést Bagi Péter tanár úrnak!

A következõ túra 2016. október 22-én, szombaton lesz.


 

Ugrás a lap tetejére

Zenei Világnapi Koncert - Képek

2016. október 5.

Ebben az évben ismét iskolánk tornacsarnokában rendezték meg október 1-jén a Zenei Világnapi Koncertet.A rendezvényen Veszprém kórusai és zenekedvelői léptek fel.

A koncerten készült fényképeket itt nézheti meg...

A Veszprém TV tudósítását itt tekintheti meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Koponya a Koponyák hegyén

2016. október 3.

Kedves Lovassysok!

A DÖK az idei tanévtől kezdve újraindítja a "Lovassy-esteket", ahol sok érdekes előadást hallgathattok meg akár a tanárainktól, akár a város híres-neves embereitől.

Az első „Lovassy-esten”, október 12-én délután 15:30-kor Asztalos István tanár úr tart előadást, az ének teremben melynek címe: „Koponya a Koponyák hegyén.

Az előadásra elsősorban Lovassys diákokat várunk, de minden érdeklődő tanárunkat és a tisztelt szülőket is szívesen látjuk.

Diákönkormányzat


 

Ugrás a lap tetejére

Véradás a Lovassyban

2016. október 3.

2016. október 15-én (szombaton, a diáknapon) délelõtt 9 és 13 óra között a vállalkozó kedvû, 18. életévüket betöltött iskolapolgárok vért adhatnak.

A véradáshoz személyi igazolványt, lakcímkártyát és TAJ kártyát mindenki hozzon magával!

 

Ugrás a lap tetejére

Celjei utazás

2016. október 2.

Iskolánk 15 diákja 4 kísérőtanárral Celjében tett látogatást az ottani I. Gimnazija-ban, szeptember 27 és 29 között. Az utazás célja az volt, hogy a szlovén diákok tavaszi utazását viszonozzuk, megismertessük őket Magyarországgal, Veszprémmel és bemutassuk a Lovassy Gimnáziumot. Diákjaink angolul tartottak interaktív prezentációt a városról és az iskoláról, Lego-robot programozást tanítottak, minikoncertet adtak, taekwondo bemutatót tartottak, művészeti kiállításon ízelítőt adtak a diákok munkáiból, néptáncosaink pedig egy rövid műsor után még egy mini-táncházat is szerveztek a gimnázium előtti téren. A bemutatkozás nagyon jól sikerült, remekül éreztük magunkat ebben a szép szlovén városban. Hosszútávú terveink között egy csereprogram beindítása szerepel, mellyel nemcsak iskolánk diákjai nyerhetnek, hanem a két város közötti jó kapcsolat elmélyítéséhez is hozzájárulhatunk.

Az utazáson készült fényképek itt nézhetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Pályaorientáció német nyelven a Lovassyban

2016. október 1.

Az idei tanév első felében ismét lehetőség nyílik arra, hogy a nürnbergi székhelyű Szövetségi Munkaügyi Hivatal munkatársa németországi továbbtanulási lehetőségekről tartson tájékoztatást érdeklődő diákjainknak előadás, majd kb. 30 perces egyéni konzultációk keretében. A 11. évfolyamon első, illetve a 12. évfolyamon első és második nyelvként németet tanuló diákjainknak van erre lehetőségük.
Az elmúlt tanévben sikeresen zárult látogatásról a veszprémi Napló cikke itt olvasható.

Kérjük azokat a diákokat, akik szívesen részt vennének a német nyelvű tájékoztató előadáson, valamint az egyéni konzultáción, szándékukat az október 3-i, hétfői napon jelezzék némettanáruknál vagy Márkus Csaba tanár úr markus.csaba3@gmail.com címén hétfő este 10.00 óráig


 

Ugrás a lap tetejére

Skóciai kirándulás - INFORMÁCIÓK

2016. október 1.

Október 6-án, csütörtökön 17 órakor az ének-teremben a Challenge Diákutaztató Iroda képviselője tart a szülőknek tájékoztatást, ad hasznos tanácsokat a skóciai úttal kapcsolatosan és valutában beszedi a tervezett belépőjegyek árát (L88 és €12). Ekkor kell jelentkezni, ha az utazó diák a kompon étkezést is kér. A programról és az árakról itt olvashatnak.


 

Ugrás a lap tetejére

Zenei Világnapi Koncert

2016. szeptember 27.

A Veszprémi Hangversenyteremért Alapítvány és a Lovassy László Gimnázium szeretettel meghívja a zenebarátokat Veszprém zenei együtteseinek

Zenei Világnapi Koncertjére,

amelyet 2016. szeptember 30-án, pénteken 16 órai kezdettel tartunk a Lovassy Gimnázium tornacsarnokában.

A rendezvény meghívója innen letölthetõ...


 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys-túra képei

2016. szeptember 27.

2016. szeptember 24-én, szombaton iskolánk lelkes és kitartó tizedikes és 11.B-s diákjai valamint Molnárné Bácskai Rita tanárnõ egy tíz kilométeres túrát tettek Veszprém környékén, a Tekeres völgyben.

A kiránduláson készült fényképeket itt nézheti meg...

Köszönjük a szervezést a tanárnõnek!

A következõ túra 2016. október 1-jén, szombaton lesz.


 

Ugrás a lap tetejére

Alapítványi pályázati kiírás

2016. szeptember 27.

A "Lovassy Alapítvány a Jövõért" Alapítvány a 2016/2017-es tanévben 3-5 szociálisan rászoruló diák nyelvvizsgadíjához nyújt támogatást.

Pályázati feltételek:
A pályázó a Lovassy László Gimnázium 11. vagy 12. évfolyamos diákja, aki már rendelkezik legalább egy, legalább B2 szintű nyelvvizsgával.
A pályázó az új nyelvvizsgát, a már meglévő nyelvvizsgától különböző nyelvből, legalább B2 szinten kívánja letenni, olyan nyelvből, melyet az iskolában tanul.
Pályázási határidő: 2016. november 15.

A részletekről itt olvashat bõvebben...


 

Ugrás a lap tetejére

Kiemelkedő orosz nyelvi versenyeredmény

2016. szeptember 26.

Szeptember 23-24-én Lakitelken került sor az Orosz Kultúra Aranykoracímű műveltségi vetélkedő döntőjére.
Az iskolánkat képviselő „NOVAJA SZJECScsapat I. helyezést ért el a rangos versenyen, s ezzel megnyerte a rendkívül értékes fődíjat is, egy moszkvai utazást.
A csapat tagjai: Nádas Panna 10.B, Korinek Elli 9.A, Birkás Balázs Boldizsár 9.C és Sebők Bálint Imre 9.C osztályos tanulók.

Nagyszerű teljesítményükhöz nekik és felkészítő tanáraiknak: Wenczel Zsuzsanna tanárnőnek és Lendvai László tanár úrnak is gratulálunk!



 

Ugrás a lap tetejére

Lovassy image film

2016. szeptember 26.

Pályázatot hirdetünk egy Lovassy image film elkészítésére.

Szabad hangnemű, 5-7 perces filmetűdöket várunk, amelyek felidézik iskolai életünk örömeit, értékeit, közösségeit, mindennapjait, ünnepeit, megszokott és szokatlan eseményeit, az alkotók számára fontos pillanatait, lehetőségeit.

A kisfilmek elkészítésének határideje: 2017. május 15.

I.-II.-III. díj: 40.000 Ft – 30.000 Ft – 20.000 Ft értékű digitális eszköz.

Schultz Zoltán igazgató


 

Ugrás a lap tetejére

Kutatók éjszakája

2015. szeptember 25.

Egyetlen éjszakára idén is játékos és szórakoztató formát ölt a tudomány: szeptember 30-án országszerte közérthetõ nyelven vár kicsiket és nagyokat a Kutatók Éjszakája.

Az országos rendezvény részletei a www.kutatokejszakaja.hu címen tekinthetõ meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys túra

2016. szeptember 23.

KERÉKPÁRTÚRA

OKTÓBER 1. SZOMBAT

Gyülekezõ 9 órakor a gimnázium előtt.

Irány: Litér majd Balatonalmádi biciklivel!

A részletekrõl itt olvashatsz...
 

Ugrás a lap tetejére

Meghívó - Öregdiák Baráti Kör

2016. szeptember 21.

A Veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre tisztelettel hív és vár minden érdeklődőt

a megalakulásának 30. évfordulóján a gimnáziumban rendezendő születésnapi összejövetelére október 5-én 16 órára.

A részletek itt megtekinthetők.



 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - október

2016. szeptember 21.

Az október havi menza befizetésének idõpontja

 2016. szeptember 28. és 29.



A teljes ár
: 8.695 Ft
A kedvezményes ár: 4.345 Ft
  
A havi étlap itt megtekinthetõ...

A megrendeléseket szeptember 22-én kell leadni!

Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

Szülõi értekezlet

2016. szeptember 21.

Szeptember 28-án (szerdán) 17 órától szülõi értekezletet tartunk, melyre várjuk a tisztelt szülõket.

A szülõi értekezlet elõtt 16.30-tól az iskola Szülõi Munkaközössége tart tanácskozást, melyre az osztályok szülõi munkaközösségeinek vezetõit várjuk.


 

Ugrás a lap tetejére

Office Programcsomag diákoknak ingyen

2016. szeptember 20.

A Tisztaszoftver program keretében a diákok és szüleik - a Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomag részeként - 5 számítógépre, valamint további 5 mobil eszközre ingyen telepíthetik otthonukban a legelterjedtebb irodai programcsomag, a Microsoft Office legújabb, jogtiszta verzióját.

A telepítés lépései:
1. Regisztráció a www.o365.educatio.hu oldalon az oktatási azonosító, a születési dátum és az e-mail cím megadásával.
2. A regisztráció megerősítése.
3. Bejelentkezés a visszaigazoló e-mailben található adatok segítségével az Office felhasználói felületén (https://portal.office.com/Home).
4. Az Office felhasználói felületén Az Office 2016 telepítése alatti Egyéb telepítéseket érdemes kiválasztani.
5. Itt a "Az Office 365 ProPlus telepítése az új, 2016-os appokkal" részt választva 32 bites programverziót kell telepíteni.
6. Ez esetben az iskolai oktatásban használt összes programcsomag legálisan kerül a gépre (és még további 4 gépre) telepítésre.

Kérjük, éljenek a felkínált lehetőséggel!


 

Ugrás a lap tetejére

Irodalmi pályázat

2016. szeptember 20.

A Lovassy László Gimnázium magyaros munkaközössége pályázatot hirdet az iskola jelenlegi tanulói részére irodalmi művek alkotására. Nevezhető olyan irodalmi alkotás (maximum három vers vagy egy novella vagy egy esszé, esetleg egy dráma) amely ezen a pályázaton korábban még nem vett részt. Ebben az évben kiemelt műfaj a "fagocitátum" novella (leírását, "működését" az Interneten keressétek!).
A zsűri által legérdekesebbnek ítélt írásokat 2017 áprilisában, a költészet napjához kapcsolódva értékelik.
A mûvek beadásának határideje: 2017. március 10.
Kérjük, hogy az elkészült alkotásokat adjátok oda magyartanárotoknak, vagy juttassátok el Fürj Katalin tanárnõnek.
A pályamunkák elkészítéséhez jó munkát kíván.

a magyaros munkaközösség
 

Ugrás a lap tetejére

Diákparlamenti ülés

2016. szeptember 19.

Kedves Lovassysok!

A diákönkormányzat 2016. október 4-én (kedden) 15 órakor nyilvános diákparlamenti ülést tart az ének teremben.

Az ülésen a diákönkormányzat beszámolót tart az éves tervéről valamint a pénzügyi helyzetéről.

Ha van bármilyen iskolát érintő kérdésetek, észrevételetek, kérünk Benneteket, hogy azt az alábbi email címre küldjétek el: stadi.johi@gmail.com.

Minden kérdést, észrevételt elolvasunk és igyekszünk rá érdemi választ adni a diákparlamenten.

DÖK Lovassy


 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys túra

2016. szeptember 18.

GYALOGTÚRA

SZEPTEMBER 24. SZOMBAT

Gyülekezõ 9 órakor a Lovassy elõtt.

Irány a Tekeres völgy!

A részletekrõl itt olvashatsz...
 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys pulóverek

2016. szeptember 6.

A Nimbus 2014 párt kezdeményezésére 2015. őszén Lovassys pulóverek készültek el többféle színben, feliratban és méretben.

Akik szeretnének pulóvereket igényelni, október 5-ig adhatják le igénylésüket.

Az igénylés menete itt elolvasható...


 

Ugrás a lap tetejére

A szeptember 17-i lovassys kerékpártúra ELMARAD!

2016. szeptember 16.

A szeptember 17-re, szombatra meghirdetett túra a rossz idojárás miatt ELMARAD!!!

A pótlására várhatóan 2016. október 1-jén (szombaton) kerül sor.


 

Ugrás a lap tetejére

TANTUdSZ pályázat

2016. szeptember 14.

A Magyar Tudományos Akadémia Szakmódszertani pályázatának nyertese a TANTUdSZ (Tanulj, Tanítsd, Tudd!) ifjúsági egészségnevelési programjával a Falus András akadémikus vezetésével alakult munkacsoport, melynek tagja Dr. Szalainé Tóth Tünde tanárnő.
A programban lovassys diákok is részt vesznek, valamint segítőként Réfi Rita iskolai védőnő.
A nyertes pályázat rövid ismertetése itt olvasható el.


 

Ugrás a lap tetejére

Rasovszky Kristóf sikere

2016. szeptember 13.

Rasovszky Kristóf iskolánk 12.C osztályos tanulója a szeptember 9-11. között Piombinoban (Olaszország-Toszkána) megrendezett Junior Nyíltvizi Európa Bajnokságon 10 km-en, a világbajnoki címéhez hűen, remek versenyzéssel Európa- bajnoki címet szerzett.

Gratulálunk neki és edzőjének is!


 

Ugrás a lap tetejére

Ifjúságvédelmi feladatok

2016. szeptember 13.

Ebben a tanévben is az ifjúságvédelmi problémákkal (is) foglalkozik Bereginé Simon Ágnes tanárnõ.

Személyes tanácsadás diákoknak:
Idõpont egyeztetés elõre szükséges.

Fogadóóra szülõk számára:
Hétfõn 5. óra (11.50-12.35), időpontegyeztetéssel csütörtökön 14.35-től vagy elõre egyeztetett más idõpontban.

Részletes információkat a Polgár menû Ifjúságvédelmi felelõs almenüben vagy ide kattintva olvashat...
 

Ugrás a lap tetejére

Schleicher Dóra iskolapszichológus

2016. szeptember 13.

Ebben a tanévben is iskolában iskolapszichológusként dolgozik Schleicher Dóra.

Személyes tanácsadást tart diákoknak:
Személyesen, emailben vagy telefonon elõre egyeztetett idõpontokban.
Fogadóóra szülõk számára:
Bármelyik nap telefonon vagy e-mailben egyeztetett idõpontban.

Megtalálható hétfõn 13 és 17 óra míg kedden és csütörtökön 10.30 és 16.30 között az orvosi szoba melletti segélykönyvtárban.
 
Részletes információkat a Polgár menû Iskolapszichológus almenüben vagy ide kattintva olvashat...
 

Ugrás a lap tetejére

Sváb passió

2016. szeptember 12.

A 2. világháború után Európa területén nagyon sok nép kényszerült elhagyni lakóhelyét. 1946-ban indult meg a magyarországi németek elűzetése/kitelepítése.

2016. szeptember 21-én 15 órakor lehet megtekinteni a „Sváb passió” című dokumentumfilmet, amelyben Budaörs kitelepített lakosai emlékeznek vissza 1946-ra.

A folyamatról, az azt kiváltó okokról 2016. szeptember 14-én 15 órakor tart Schindler László tanár úr egy tájékoztatót a 101-es teremben . Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


 

Ugrás a lap tetejére

"Találkozás egy fiatalemberrel..." - új fényképek

2016. szeptember 11.

Az ARNHOFFER MIHÁLY tanár úr születésének 65. évfordulója alkalmából 2013-ban rendezett "Találkozás egy fiatalemberrel.." címû fotókiállításhoz készített honlap képeit az azóta előkerült negatívokkal kiegészítettük, melyek a

http://arnhoffer.lovassy.hu

címen a zöld hátterű galériák mögött érhetőek el.

A digitalizáló és rendszerező munkát köszönjük Békefi Zsuzsa tanárnőnek!

Jó nosztalgiázást kívánunk minden kedves látogatónak!


 

Ugrás a lap tetejére

Órarendek - 2016/2017

2016. szeptember 11.

Elkészítettük és elérhetõvé tettük a 2016/2017-es tanév tanári- és osztály-órarendjének webes verzióját.
Az órarendeket a Polgár menü Tanári órarendek menüpontja alatt vagy itt, illetve a Polgár menü Osztályórarendek menüpontja alatt vagy ide kattintva érhet el.

 

Ugrás a lap tetejére

Tanári oldalak - friss tartalommal

2016. szeptember 10.

A 2016/2017-es tanév kezdetén változatlan összetételű tanári karral találkozhatunk iskolánk falai között.

A tanárainkról publikált információkat a Polgár menü Tanáraink almenüjében érheti el, vagy ide kattintva...

Ugyancsak ezzel a kibõvült információtartalommal találkozhat a Közösségek menü Tanári munkaközösségek almenüjében a munkaközösség kiválasztása után a Tanárok részmenüben is.
 

Ugrás a lap tetejére

Tanári fogadóórák

2016. szeptember 10.

Minden iskolánkban tanító tanár megjelölte azt az órarendjébe beilleszthetõ fogadóórát, amikor - telefonon történt elõzetes egyeztetést követõen - fogadni tudja a tisztelt szülõket.
A fogadóórák listája a Polgár menü Tanári fogadóórák almenüjében vagy ide kattintva olvasható el...

 

Ugrás a lap tetejére

Lovassys túra

2016. szeptember 9.

KERÉKPÁRTÚRA

SZEPTEMBER 17. SZOMBAT

Gyülekezõ 9 órakor a gimnázium előtt.

Irány: Litér majd Balatonalmádi biciklivel!

A részletekrõl itt olvashatsz...
 

Ugrás a lap tetejére

Társastánc tanfolyam

2016. szeptember 7.

Nyolc hetes klasszikus társastánc tanfolyam indul szeptember 27-én kedden az iskolában. A tanfolyam ideje alatt a jelentkezők a standard és latin-amerikai táncok tánciskolás alapjaival ismerkedhetnek meg. Angol- és bécsi keringő, tangó, samba, chachacha, rumba, pontozós rock'n roll színesítik a táncpalettát.
Heti egy alkalommal, keddenként, 15.15-16.15-ig, kellemes hangulatban, népszerű zenékkel várja az érdeklődőket Lunk Gabriella diplomás táncpedagógus.
A tanfolyam díja a jelentkezők létszámától függően 10.000-12.000 Ft, mely alapítványi támogatás esetén (döntés szeptember 19-én) 50%-kal csökkenhet.
Jelentkezni szeptember 12-13-14-én nagyszünetben lehet Szintay Gertrúd tanárnőnél az emeleti lift előtt.


 

Ugrás a lap tetejére

Wanderbündel

2016. szeptember 6.

70 éve, 1946. január 19-én kezdődött a magyarországi németek elűzetése, kitelepítése.
A Baranya megyei Sombereken olyan idős emberek, akik ártatlan elszenvedői voltak a II. világháború utáni kollektív büntetésnek, állítottak össze egy korabeli batyut. Ez a batyu országszerte 9 hónapon keresztül több mint 30 iskolába jut el azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a kollektív büntetés embertelenségére.
Ezt a batyut fogadja a Lovassy László Gimnázium november 10-én egy kulturális program keretében .

Ehhez kapcsolódón pályázatot hirdetünk meg:
Történelmi kategória: Készíts egy riportot a kitelepítést megélt személlyel és/vagy esetleg hozzátartozójával! Az interjúról készíts szerkesztett, vágott videofelvételt!
Irodalmi kategória: Írj egy jelenetet, verset, elbeszélést a témával kapcsolatban! Az irodalmi mű paraméterei a következők legyenek : Az elbeszélő mű 5- 10 oldal legyen, 12-es betűmérettel, másfeles sortávolsággal.
Képzőművészeti kategória: Készíts valamilyen képzőművészeti alkotást a témával kapcsolatban! (Rajz, festmény, fotó, korabeli fényképek, montázs, plakát, irodalmi mű illusztrációja…)

A pályamunkák beadási határideje: 2016. október 24. (hétfő)

A részletes kiírás itt olvasható el.


 

Ugrás a lap tetejére

Alapítványi kuratóriumi ülés

2016. szeptember 5.

A "Lovassy Alapítvány a Jövõért" Alapítvány következõ kuratóriumi ülését 2016. szeptember 19-én tartja 17 órától a 201-es tanteremben.

Témák: új igények elbírálása, az alapítvány gazdálkodása a 2016-os évben.

Az alapítványi céloknak megfelelõ igényeket 2016. szeptember 9-ig lehet leadni az iskolatitkárnál.

Az iskola alapítványáról itt olvashat bõvebben...
 

Ugrás a lap tetejére

Frissített diáknévsorok

2016. szeptember 4.

A 2016/2017-es tanév lovassys diákjainak frissített névsora a Polgár menüben az Osztályok illetve az Osztálynévsorok almenüben érhetõ el, avagy itt egy kattintással:
 
Osztályaink...
Osztálynévsorok ...

Természetesen a Jelenpolgár-keresõ is ezekkel az adatokkal dolgozik már, ami itt érhetõ el...

 

Ugrás a lap tetejére

Pályázati kiírás - Öregdiák Baráti Kör

2016. szeptember 4.

A Veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre 3 pályázatot hirdet a jelenlegi és volt diákok számára.

1. Generációk iskolánkban
2. "Üzenet egykori iskolámba"
3. Március 15-i lovassys megemlékezés a 48-as emlékműnél az 1972/73. tanévben

A részletek itt megtekinthetők.



 

Ugrás a lap tetejére

Rendezvénynaptár

2016. szeptember 1.

Az iskola nevelõtestülete 2016. augusztus 31-én elfogadta a 2016/2017-es tanév rendezvénynaptárát, amit elolvashat az Iskola menü Rendezvénynaptár almenüjében, vagy ide kattintva...

 

Ugrás a lap tetejére

Elektronikus napló - NEPTUN Napló

2016. szeptember 1.

A 2016/2017-es tanévben a Lovassy László Gimnázium az oktatási kormányzat által ingyenesen biztosított NEPTUN Napló elektronikus naplót használja.

A napló használatával kapcsolatos legfontosabb információkat mind a szülők, mind a diákok itt olvashatják el.

Az elektronikus napló a lovassy.e-naplo.hu címen érhető el.


 

Ugrás a lap tetejére

Tanévnyitó - 2016/17

2016. szeptember 1.

A 2016/2017-es tanévnyitó ünnepélyére az iskola tornacsarnokában került sor augusztus 31-én, szerda este.

A tanévnyitón készült fényképeket itt tekintheti meg...


 

Ugrás a lap tetejére

Ilyen volt a Frischling-tábor

2016. szeptember 1.

2016. augusztus 22-23-án a 9.Ny B osztály Dr. Oroszné Dr. Takács Katalin osztályfőnök és Wenczel Zsuzsanna tanárnő kíséretében Bakonyszentlászló-Vinyén töltött el ismerkedéssel, túrával, múzeummal, közös zenéléssel, falutúrával és csapatépítő játékokkal 2 napot.

Köszönjük a program megvalósításához az EMET által nyújtott támogatást!

A kiránduláson készült fényképek itt nézhetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

9/Ny.C ismerkedő kirándulása

2016. szeptember 1.

Augusztus 28-án a 9.Ny/C osztály tanulói, a Koloska völgyben ismerkedtek egymással, szüleik, testvéreik társaságában összesen 98-an. volt ismerkedés, csapatvetélkedő (benne GPS-es keresés, kötélhúzás, logikai feladványok), apa-fiú kötélhúzás, íjászat, lengőteke, foci. A vidám napról készült képek itt tekinthetők meg.


 

Ugrás a lap tetejére

Osztálytalálkozót szervezõk FIGYELEM!

2016. szeptember 1.

A Lovassy László Gimnázium minden hónapban egy-egy szombaton biztosítja az iskolába való bejutást az osztálytalálkozók résztvevõinek.

A kijelölt idõpontok a következõk:
2016. augusztus 27., szeptember 24., október 15., november 26., december 17.,

2017. január 20., február 25., március 11., április 22., május 20., június 3.


Ezeken a napokon az iskola portája - igény esetén - 15.00 és 19.00 óra között tart nyitva.

Kérjük, hogy a szervezõk szándékukat a megadott idõpont elõtt legalább 2 héttel jelezzék az iskola portáján a 88-566-360-as telefonszámon!


 

Ugrás a lap tetejére

KÖMAL versenyeredmények

2016. szeptember 1.

Iskolánk diákjai a 2015/2016-os tanévre, a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapokban (KÖMAL) meghirdetett matematikai és fizikai versenyeken kiemelkedõen szerepeltek, melynek részletei itt tekinthetõk meg...

A szép eredményekhez minden résztvevõnek gratulálunk!


 

Ugrás a lap tetejére

Alkotó tábor - 2016

2016. augusztus 30.

Ez év augusztusában Merencsics tanár úr megint megszervezte a szokásos Alkotó tábort Kádártán az érdeklõdõ lovassys diákok számára. Egy igen gazdag és tartalmas hetet tölthettek együtt a mûvészetet szeretõ diákok.
 
A táborban készült fényképek itt tekinthetõk meg...


 

Ugrás a lap tetejére

A Lovassy Színpad nyári tábora

2016. augusztus 30.

A Lovassy Színpad augusztus 23 - tól 26 - ig Tápióságon tartotta évadnyitó táborát, ahol reggeltől estig különféle beszéd-, mozgás- és improvizációs tréningekkel, játékokkal készültek a 2016/17-es tanévre.
Nagy örömükre szolgált, hogy egy napra két régi színpados is bekapcsolódott a tábor munkájába.

A táborban készült fényképeket itt nézheti meg...

Köszönjük a szervező munkát Fürj Katalin tanárnőnek!


 

Ugrás a lap tetejére

Menza befizetés - szeptember

2016. augusztus 24.

A szeptember havi menza befizetésének idõpontja

 2016. szeptember 5. és 6.



A teljes ár
: 8.280 Ft
A kedvezményes ár: 4.140 Ft
  
A havi étlap itt megtekinthetõ...

EBÉDELNI SZEPTEMBER 5-tõL LEHET!!!

A megrendeléseket szeptember 1-jén kell leadni!


Kérjük, mindenki a pontos összeget hozza magával, mert pénzváltásra nincs lehetõség

FONTOS INFORMÁCIÓ!

A menzarendelés leadásakor a diákoknak napra lebontva meg kell adni, hogy A vagy B menüt kérnek.
 

Ugrás a lap tetejére

Új Házirend, testnevelés helyi tanterv és SzMSz iskolánkban

2016. augusztus 17.

Ez év júniusában elfogadta az iskola új Házirendjét, testnevelés helyi tantervét valamint Szervezeti és Működési Szabályzatát a nevelõtestület, így azok 2016. szeptember 1-tõl életbe lépnek.
 
A változásokat összefoglaló dokumentumunkat itt olvashatja el...
 
A házirend teljes szövege PDF-ben letölthetõ...
A testnevelés helyi tanterv teljes szövege PDF-ben letölthetõ...
Az SzMSZ teljes szövege PDF-ben letölthetõ...

 

Ugrás a lap tetejére

Felsõoktatási felvételi statisztikák

2016. augusztus 13.

A felvételi eredmények birtokában elkészítettük a felsõoktatási felvételit kiértékelõ statisztikáinkat, melyet ebben az évben is teljesen webes alapon érhet el az Oktatás menü Statisztikák menüpontja alatt avagy ide kattintva ...



 

Ugrás a lap tetejére

A felsõoktatási felvételi eredménye

2016. augusztus 13.

A mai napig mind a 127 végzõs diákunk közölte velünk a felvételi eredményét.
Ezek alapján a magyar felsõoktatásba 122 végzõs diákunk jutott be a felvételi eljárás során, ami az érettségizettek 96 %-a, míg a felvételizõk 97,6 %-a.

A szép eredményekhez gratulálunk!

Részletek...




 

Ugrás a lap tetejére

Londoni jutalomút

2016. augusztus 13.

2016. július 20 és 25 között Czeglédi Levente, Nagy Artúr, Radnai Bálint (10.A), Katona Gergely, Németh Ádám (10.C) tanlóink és Molnár Veronika tanárnő a GRIMM szótárverseny 1. helyezéséért elnyert londoni jutalomúton vett részt. A repülőjegyet és a szállás reggelivel Grimm Kiadó biztosította, a szervezésért és programok összeállításáért Molnár Veronika tanárnő volt a felelős.

Feledhetetlen, fantasztikus élmény volt!

Az úton készült fényképek itt megtekinthetők.

A beszámoló itt olvasható el.


 

Ugrás a lap tetejére

   

Frissítések - 2016/17

Színpad nyári tábor...
Alkotó tábor...
Öregdiák találkozó...
Matrózblúz átvétel...
Felvételi statisztikák...
Felvételi eredmények...
Felvételi-2017...
Bucsy Benjamin sikere...
Nyári ügyelet...
Érettségi 2016...
Tanévzáró ünnepély...
Osztálytalálkozók...
Érettségi eredmények...
DSD eredmények...
Continental nyílt nap...
Réfi Rita védőnő elismerése...
Kiss tanár úr elismerése...
Beiratkozás...
Tanévzáró...
Kérdőív...
OKTV eredmények elismerése...
Szalainé tanárnő elismerése...
Márkus tanár úr elismerése...
Schindler tanár úr elismerése...
Naszer Júlia sikere...
Péntek Márton sikere...
Kurbucz Márk sikere...
Nemzeti Összetartozás Napja...
Snétberger rendezvény...
Öregdiák találkozó...
Informatika verseny...
Lovassy-s túra képek...
Strandröplabda II. hely...
Balogh Ákos sikeres...
Menzabefizetés - június...
MCC jelentkezés...
PE MIK tábor...
AKI Kíváncsi Kémikus...
Nyári tábor...
Nyári tábor a Corvinuson...
Nyári egyetem...
Nyári tábor a BME-n...
Lovassy-s túra...
Meghívó szülői körre...
Az adó 1%-a...
Szeretföld vetítés...
Érettségi 2016...
Meghívó...
Fordítási verseny...
Ballagási képek...
Öregdiák találkozó...
Apáczai verseny...
Spanyol verseny...
Bolondballagás...
Arany Eszter ezüstérmes...
Fenntarthatósági fotókiállítás...
Fenntarthatósági témanap...
20170430_balogh...
Kenguru eredmények...
Ballagási meghívó...
Menzabefizetés - május...
Sportsiker...
Fiú röpi...
Lány röpi...
Mentovich verseny...
20170424_drodi...
20170427_havasi_gyasz...
A fényhíd képei...
Az adó 1%-a...
Felvételi eredmények...
OKTV eredmény...
Zrínyi eredmények...
Semmelweis Egészségverseny...
Arany Eszter...
Húsvét...
Tankönyvrendelés...
Április 22-i túrák...
Túra Balatonfüredre...
OKTV eredmény...
OKTV eredmény...
Holokauszt áldozatai...
Költészet napi műsor...
Alma Mater képek, videók...
Projektnap képei...
Versenyeredmény...
Alkotói pályázat...
Versenyeredmény...
Április 22-i túrák...
OKTV eredmény...
Véradás...
Szini előadás...
Fox verseny...
Költészet napja - színlap...
Lovassy-s túra...
Országos 2. hely diákolimpián...
Német műfordítóverseny...
OKTV eredmény...
OKTV eredmény...
Matematika versenyeredmény...
Angol verseny...
OKTV eredmény...
Öregdiák találkozó...
Mi Európánk...
Véradás...
Lovassy-s túra képek...
AJTP versenyeredmény...
AJTP versenyeredmény...
Szini előadás...
Alma Mater...
Fotópályázat...
OKTV eredmény...
OKTV eredmény...
Nemes Tihamér eredmények...
Menzabefizetés - április...
Társastánc tanfolyam...
Sportsiker...
Lovassy-s túra...
Szini előadás...
Öregdiák kiadvány...
Meghívó szülői körre...
Fogadóóra-03.22....
Walesi út...
Felhívás...
Március 15-i műsor...
Földrajz siker...
Erasmus+ lehetőségek...
OKTV részeredmények...
Walesi út...
Fevételi jegyzék...
Zrínyi vándorserleg...
20170309_mann_lotti...
OKTV eredmény...
Kuratóriumi ülés...
Március 15 - színlap...
Felsőoktatási statisztika...
Kompetenciamérés-eredmény...
Fevételi eredmények...
Implom eredmény...
Éjszakai röpi...
Érettségi leírás...
Iskolapszichológus...
Celjei projekt...
Walesi kirándulás...
Berlini kirándulás...
Diktaturák áldozatai...
Irodalmi pályázat...
Öregdiák közgyűlés...
Pontszámlekérdezés...
Szülői értekezlet...
Menzabefizetés - február...
Alkotói pályázat...
Tantermi előadások...
Pontszám-kontroll...
Szülői értekezlet...
Éjszakai röpi...
Informatika verseny...
Lovassy-bál képek...
Lovassy-bál képek...
Sítábor...
Érettségi témakörök...
OKTV részeredmények...
Felvételi hír...
Lovassy-bál 2017...
dr. Oroszné dr. Takács Katalin elismerése...
Szalagavató képei...
Szüloi értekezlet...
Menzabefizetés - február...
Judo sportsiker...
Szalagavató-meghívó...
Német írásbeli...
Írásbeli felvételi...
Meghívó szülői körre...
Brusznyai díj...
Valéria Koch díj...
Lovassy László...
#Felvételi 2017. – a felsőoktatásról mindenkinek...
Brusznyai díjátadó...
Lovassy-s túra képek...
BUÉK-2017...
Lovassy-s túra...
E-felvételi...
Kellemes Ünnepeket!...
Informatika verseny...
Felsooktatási felvételi tájékoztató...
Téli szünet...
Karácsonyi Hangulat...
Karácsonyi koncert...
Bitfaragó Bajnokság 1. hely...
Cíposdoboz...
Karácsonyi színlap...
Szalainé tanárnő elismerése...
Karácsonyi koncert...
Lovassy-s túra...
Írásbeli felvételi kontroll...
Menzabefizetés - január...
Írásbeli felvételi kontroll...
Mikulás a Lovassyban...
Mikulás napi flashmob...
Karácsonyi koncert...
Cipősdoboz...
AJTP helyesírási verseny...
Lovassy Kamarazenekar koncertje...
Öregdiák találkozó...
Emlékjel avatás...
DÖK Mikulás buli...
DÖK kávé...
Lovassy évkönyv...
Angol nyelvi verseny...
Német nyelvi verseny...
Svábbál képek...
Természettudományos versenyeredmény...
Felvételi prezentáció...
Menzabefizetés - december...
Üres padok...
Lovassy Kamarazenekar koncertje...
Meghívó szülői körre...
Nyitva van az Aranykapu - 11.24...
Lovassy-s túra képek...
Svábbál meghívó...
Skóciai út...
Informatika verseny...
Wanderbündel...
Pályázati kiírás...
Párizsi kirándulás...
Lovassy-s túra...
Német nyelvi verseny...
Angol nyelvi verseny...
Nyitva van az Aranykapu - 11.23...
Felvételi prezentáció...
Konzettheater...
Salzburgi kirándulás...
Taekwondo siker...
Nyíltnap - 11.08...
Felvételi információk...
Wanderbündel a Lovassyban...
Öregdiák találkozó...
Sporteredmény...
Bécsi koncertlátogatás...
Fogadóóra - 11.09....
Nyíltnap - 11.08...
Izsák Gyula versenyeredmény...
Arany Eszter ösztöndíjas...
Lovassy-s túra képek...
A bunkerrajzoló...
Nyíltnap - 11.08...
Október 23-i musor...
Diáknap-2016...
Mucsy Petra sportsikere...
Paksi út...
Menzabefizetés - november...
Csipetke-2016...
Biológia verseny...
Kitaibel versenyeredmény...
Október 23 - színlap...
Judó sikerek...
Felvételi információk...
Lovassy-s túra...
Brusznyai menet...
A diáknap programja...
HVG rangsor...
Tantestületi fénykép - 2016...
Osztályfényképek-2016...
Megemlékezés a vértanúkra...
Pályázati kiírás...
Lovassy-s túra képek...
Zenei Világnap - képek...
Lovassy-est...
Véradás...
Celjei utazás...
Németországi továbbtanulás...
SKóciai út információk...
Zenei Világnapi Koncert...
Lovassy-s túra képek...
Pályázati kiírás...
Versenyeredmény...
Lovassy image film...
Kutatók éjszakája...
Lovassy-s túra...
Pályázati kiírás...
Menzabefizetés - október...
Szüloi értekezlet...
MS Office ingyen diákoknak...
Irodalmi pályázat...
Diákparlamenti ülés...
Lovassy-s túra...
Lovassys pulóverek...
Lovassy-s túra...
TANTUdSZ pályázat...
Rasovszky Kristóf sikere...
Ifjúságvédelmi felelos...
Iskolapszichológus...
Sváb passió...
arnhoffer.lovassy.hu...
Órarendek 2016/17...
Megújult tanári oldalak...
Tanári fogadóórák...
Lovassy-s túra...
Társastánc tanfolyam...
Wanderbündel...
Kuratóriumi ülés...
Diáknévsorok...
Pályázati kiírás...
Rendezvénynaptár...
Elektronikus napló...
Tanévzáró ünnepély...
Frischling-tábor ...
9/Ny.C kirándulása...
Osztálytalálkozók...
KÖMAL sikerek...
Alkotó tábor...
Színpad nyári tábor...
Menzabefizetés - szeptember...
Új dokumentumok...
Felvételi statisztikák...
Felvételi eredmények...
Londoni jutalomút...


Vissza a kezdőlapra * Ugrás a lap tetejére

© 2019. Lovassy László Gimnázium, Veszprém